A Városi Művészeti Múzeum Képtára 1997. november 3-án nyílt meg a kiváló színvonalú, modern magyar műalkotásokat tartalmazó Radnai gyűjtemény bemutatásával és Mayer-Marton György győri születésű festőművész emlékkiállításával.
Az épület a helyén álló, középkori eredetű, apró házak összeépítésével a XVIII. század 3. negyedében nyerte el mai formáját. Az Esterházy-család birtokában volt ekkor, ezért hívjuk a három utca közé zárt, belső udvart magába foglaló épülettömböt Esterházy-palotának. C(omes) G(abriel) E(sterházy), az építtető monogramja és aranyozott kovácsoltvas címere – két kardot emelő griff – a hermafigurák által tartott és puttókkal díszített, kőkeretes kapu fölötti erkély rácsán ma is látható. A homlokzat másik jellegzetes dísze a kapu és a zárt sarokerkély közötti emeleti fülkében a Szűz Mária megkoronázását ábrázoló szoborcsoport. A győriek által röviden Városi Képtárnak nevezett, kívül kettő, belül négyszintes múzeumépület egyúttal a Városi Művészeti Múzeum székhelye. Itt kap majd állandó helyet nagyhírű Radnai-gyűjtemény.
Radnai Béla, a műgyűjtő
Dr. Radnai Béla (1891-1962) az egységes magyar gyorsírás feltalálója, a budapesti, első gyors-és gépíró magániskola alapítója és igazgató tanára az 1930-as években kezdte el kortárs művészek alkotásait gyűjteni.Gyűjteményében a XX. század első évtizedétől, a Nyolcak tevékenységétől az Európai Iskola új művészetszemléletű tagjainak jelentkezéséig találunk festményeket, rajzokat, szobrászati alkotásokat, és szórványosan előfordul néhány mű az 50-es évekből is. A gyűjtemény törzsét a 20-as évektől a Gresham-kávéházban összegyűlt asztaltársaságból szerveződő művészek, az ún. Gresham kör tagjainak és művészbarátainak munkái alkotják. A gyűjtő a kiváló festőművészek mellett – Barcsay Jenő, Bernáth Aurél, Derkovits Gyula, Egry József, Gulácsy Lajos, Kernstok Károly, Kmetty János, Márffy Ödön, Nagy István, Rippl-Rónai József, Szőnyi István, Uitz Béla, stb – a szobrászok és grafikusok munkáira is figyelt, így került hozzá Ferenczy Béni, Medgyessy Ferenc, Madarassy Walter, Pátzay Pál, stb több érme, kisplasztikája vagy szoborműve, s az akkor még alig ismert, fiatal művészek, mint Bartha László, Elekfy Jenő, Gallé Tibor, Halápy János, Hincz Gyula, Koffán Károly, Novotny Emil Róbert, Szalay Lajos képei vagy rajzai, akvarelljei. Dr. Radnai Béla mecenatúrájával nemcsak felkarolta, támogatta és ösztönözte a kortárs művészeket, hanem a gyűjteményében szereplő műveik rendszeres bemutatásával aktív szerepet vállalt a modern magyar művészeti törekvések elismertetésében és értékeinek propagálásában is. 1962-ben bekövetkezett halála óta özvegye, Dr. Radnai Béláné gondozza művészeti hagyatékát, mely az Esterházy-palotában közkinccsé válva, a gyűjtő életművének végső célját valósítja meg.
A Radnai-gyűjtemény
Ha végignézzük a festményekből, rajzokból és szobrászati alkotásokból álló gyűjteményt, több olyan kiemelkedő jelentőségű művész nevével találkozunk, aki nagyobb kollekcióval, köztük számos főművel szerepel, átfogó képet adva a két világháború közötti alkotói tevékenységéről. Ebből a szempontból Egry József, Szőnyi István és Medgyessy Ferenc neve és munkái említhetők, de több olyan ritkaságot is találunk Derkovits Gyula, Nagy István, Barcsay Jenő, Rippl-Rónai József, Bernáth Aurél, Gulácsy Lajos és Borsos Miklós gyűjteménybe került alkotásai között, amelyek nem hagyhatók figyelmen kívül alkotóik életművének bemutatásakor.
Egry József (1883–1951) a fényben úszó balatoni táj atmoszférikus jelenségeinek, flórájának, faunájának, kultúrájának, a természet és ember szellemi, lelki, fizikai kapcsolatának fáradhatatlan kutatója. Képein örök emberi tartalmakat fogalmaz meg a fény összetartó, konstruktív erejére építve. Korai alkotásain a szecessziós hangvétel érződik (Padon ülő nő, 1912), majd konstruktívabb, végül oldottabb festői stílusban fest (Badacsonyi ház, 1919). A 20-as évek elejétől a fényjelenségeket kutatja, s közel kerül az expresszionista fényszimbolikához, amelyben a nap társadalmi energiákat jelképez. Szivárvány című művében az örökkön való lét szimbolikus jelét festi meg (1924), majd a végtelen táj fölött fénnyel, párával telített levegőt ábrázolja, ahol a mindennapi látványon túl a kozmikus tér és az ember harmonikus rendje jelenik meg (Hazatérő nyáj, 1932). A 30-as években festett képein a fehér szín egyre nagyobb szerephez jut, formát nyer, zenei ritmusra épül és fokozatosan betölti a képet (Fénytolódás; Ezüstkapu, 1935 k.; Nap a víztükörben, 1937). A világ és a festő kapcsolatáról önarcképei (Támaszkodó, 1935; A festő, 1937) vallanak, ahol teraszon, nyitott ajtó vagy ablak mögött ábrázolja önmagát és közvetlen környezetét. Hazatérő című képén (1937) háttal lépegető, fáradt halászt látunk, mint aki végső megtérésére készül távoli házában.
Szőnyi István (1894–1960) főiskolai tanulmányai mellett a modern magyar festészet műhelyében, Nagybányán tanult, majd nagyszabású kompozíciók festésének reményében a neoklasszicistákat és Cézanne, Van Gogh, valamint a magyar aktívizmus néhány jeles mesterének munkásságát tanulmányozta. Első jelentősebb művei szénnel rajzolt aktsorozatok és rézkarcok (Fák, 1920), amelyeknek kompozíciós tanulságait festményeiben érlelte tovább. Így jött létre a Bethsabe című műve (1923). A Fürdés után című akt kompozíciójával (1921) a Szinyei Társaság ösztöndíját nyerte el. Korai képei sötét tónusúak, a fény-árnyék plaszticitást hangsúlyozó hatására építenek (Aktok vízparton, 1925). Szőnyi István 1923-ban Zebegényben telepedett le, ahol felfedezte a természetet, és sorra rajzolta, festette tájképeit. A fény formabontó, ugyanakkor teret szerkesztő lehetősége között kereste az egyensúlyt. 1929-ben római ösztöndíjasként az itáliai reneszánsz művészetet tanulmányozta, majd hazatérve, újra festeni kezdte Zebegény mikrovilágát. Témakörét a falusi emberek csöndes beszélgetése, munkája, a vízparton élő és dolgozó emberek és saját családjának mindennapjai adták. A parasztság életében ősi életforma megnyilvánulásait kereste az idilli hangulatú mindennapok esemény nélküli világában (Asszony tehénnel; Szénagyűjtők; Vasárnap délután, 1935; Beszélgetők, 1939). Munkássága során az élet mély átélése, megértése és a látvány lírai átköltése érdekelte (Társaság). Képei többnyire azt a pillanatot örökítik meg, amikor a legkifejezőbb az alakok és a táj vagy a belső környezet formai, hangulati, színbeli összhangja (Lányok babával, 1934; Gyümölcsszedők, 1935; Akt, Ácsorgók a vízparton, 1937; Zsuzsa olvas, 1938). Legjobb műveiben a konfliktusoktól mentes, állapotszerű létet jelenítette meg (Akt, 1936; Lovak, 1935).
Medgyessy Ferenc (1881–1958) a modern magyar szobrászat legnagyobb mestere. Művészetét tiszta plasztikai nyelvezet, világos, áttekinthető szerkesztés, lényeglátó, tömör kifejezésmód és monumentális egyszerűség jellemzi. Élete során a szobrászat legősibb motívumait variálta. Ilyen Az ülő nőalak, mely állandóan visszatérő téma művészetében. Egyik korai példája a Radnai-gyűjteményben az Ülő nő (1910), másik a korszakalkotó Kövér gondolkodó (1911). Ez utóbbi témáját faragta meg ismét a Gondolkodó (1919) című, piszkei márványból készült szobrában, amely korai művészetének nagyszabású összegzése. A Tehervivő férfi akt (1909) és a Súroló asszony (1913) a fizikai munkát végző ember ábrázolásának nagyszerű példája, miként a későbbi Magvető (1938) is, amellyel örök emléket állított a mindennapi munkáját végző, hétköznapi embernek. Medgyessy legnehezebb szobrászi feladatnak a lovas kompozíciót tartotta. Első jelentősebb ló- és ember együttesét megjelenítő alkotása a bronz Kis lovas (1915) szilárd erőt sugárzó, nyugodt, kiegyensúlyozott alkotás. Kisméretű önarcképe, az Önportré (1921) című, apró, szögletes plakett a modern magyar érem- és plakett művészet egyik legfontosabb darabja, szintén a gyűjteményben található. A Támaszkodó nő (1923) című, kiváló bronz plasztika a klasszikus görög szobrászat kontraposztos szerkesztésének mély megértéséről vall. A zárt formákon belüli, alig észrevehető belső mozgás jellemzi Álló nő (1931) című életnagyságú kőszobrát, és egyik legismertebb munkáját, a debreceni Déri Múzeum előtt felállított, négyalakos szoborkompozíciót is, amelyből a Művészet című allegórikus nőalak bronzba öntött vázlata (1929) került a gyűjteménybe. Az 1933-ban készült Ülő női alak, majd az 1945-ben faragott Ülő női akt monumentális nyugalmat áraszt, az állapotszerű lét harmóniáját közvetítő, méltóságteljes és mégis közvetlen alkotás.
Medgyessy életművét végigkísérik a portrék, noha művészetétől távol állt a műfaj igen fontos követelménye, a személyiség egyéni karakterének megjelenítése. Portréművészetéből a korai Bámészkodó mellett még egy fiatal nő domborított arcképe (1912), egy Radnai Bélát ábrázoló mészkőszobor (1934) és Czellár Ági (1939), a művész barátjának kislányáról készült, egészalakos bronz portré ad ízelítőt. Medgyessy állatszobrokat is készített. Nagy álma, a hortobágyi híd közelében felállítandó monumentális bikaszobor azonban csak tervben valósult meg (Hortobágyi bika, 1934). Medgyessy Ferenc művészetének hatása hosszú időn át meghatározó volt a magyar szobrászatban. Közvetlen kortársai közül Ferenczy Béni a legjobb magyar szobrásznak tartotta őt, „akinek életműve egyetemes, az egész emberiséghez szól”.
Borsos Miklós (1906–1990) első jelentős sikerét a Nemzeti Szalon 1932. évi csoportkiállításán, majd a Tamás Galériában rendezett önálló kiállításán érte el. Itt ismerte őt meg a gyűjtő és azonnal megvásárolt tőle néhány művet, így a Marion Anderson-maszkot (1932), a Pihenő munkás című rézdomborítást (1937) és az ugyancsak rézdomborítású Zodiákus dísztálat (1940). Később két ezüst dísztálra is megrendelést kapott. Ez utóbbiak pauszpapírra rajzolt vázlatai szintén fennmaradtak a Radnai gyűjteményben (Pásztorjelenetes ezüst dísztál, 1942; Aktos dísztál, 1944). A művész számtalan rajza mellett még az 1943-ban domborított Egry József-maszk és a legelső éremművek között a feleségéről készített, Buba (1947) című, egyoldalas bronzérem látható ugyanitt.
A Városi Művészeti Múzeum Képtárában a Radnai-gyűjtemény állandó kiállításának megnyitásáig rendszeresen láthatunk időszaki kiállításokat. A legfontosabb közülük A grafikai művészetek mesterei – Nemzetközi Rajz-és Grafikai Biennálé, amely a múzeum kortárs nemzetközi grafikai gyűjteménye gyarapításának egyik fő bázisa. A kétévente megrendezésre kerülő, nagyszabású rendezvény 40–50 ország meghívott művészeinek rajz- és grafikai alkotásait és a fődíjas művészek kamaratárlatát, valamint aktuális győri kiállítások anyagát mutatja be. A korábban Győrött maradt biennálé-művek és a biennálé elindításának támogatására létrejött, azóta megszűnt alapítvány további rajz-és grafikai gyűjteménye ma már szerves részét képezik a múzeum nemzetközi kortárs grafikai anyagának. Az intézmény megnyitása óta más rangos kortárs magyar képzőművészeti gyűjtemény is bekerült ajándékozás útján a múzeum tulajdonába. Az adományként kapott művek között a kortárs hazai képzőművészet kiemelkedő jelentőségű alkotóinak festményeivel és rajzaival találkozunk. Ezt a gyűjteményt letéti anyaggal és vásárlással folyamatosan bővítve, rendszeresen bemutatjuk.
A gyűjteménygyarapítás és időszaki tárlat újabb fontos forrása a nyaranta életre hívott győri Nemzetközi Művésztelep, amelyre Győr testvérvárosainak művészein kívül a biennálé legkiválóbb résztvevői, továbbá más – különböző művészeti ágakban és műfajokban dolgozó – hazai és külföldi művészek kapnak meghívást. Valamennyien itt hagynak évente egy-egy művet. Munkájuk önálló és csoportos tárlatokon való bemutatása már a múzeum rövid életében is hagyománnyá vált. A képtár többszintes kiállítótere a múzeum szakmai munkájához kapcsolódó önálló és tematikus csoportos tárlatok megrendezéséhez is megfelelő teret nyújt.
