Zománcművészeti Szimpózium, Bonyhád

(1968-1973)
Az akkoriban igen gyakori gyári szimpóziumok mintájára, 1968 augusztusában rendezték meg a Zománcipari Művek Bonyhádi Gyárában az első magyarországi zománcszimpóziumot. Zománcozással már korábban is kísérleteztek művészek Bonyhádon, így pl. 1964-től Lőrincz Vitus, 1967-től Lantos Ferenc. Különösen az utóbbi teljesítménye (Pécs, Városi Könyvtár folyosójának 6 négyzetméteres zománcburkolata; Bonyhád, a zománcgyár faldekorációja) ösztönözte arra a Lantos-tanítvány Major Kamillt és Máthé Gyulát, a gyár főmérnökét, hogy megszervezze az „Épületzománc Alkotótábort”. Az első telepen Lantos és tanítványai mellett itt dolgozott pl. Gyarmathy Tihamér, Papp Oszkár, Pauer Gyula. A későbbi szimpóziumokat (1970-től mecseknádasdi alkotótelepként is emlegetve) Lantos szervezte, s elsősorban a Pécsi Műhely és előzménye, a Pécsi Iparművészeti Stúdió alkotói (Erdélyi Zoltán, Ficzek Ferenc, Halász Károly, Kismányoky Károly, Pinczehelyi Sándor, Szelényi Lajos, Szíjártó Kálmán) vettek benne rendszeresen részt 1973-ig. Ehhez a maghoz társult az egyes szimpóziumok alkalmával pl. Bak Imre, Benes József, Bokros László, Fajó János, ifj. Koffán Károly. Bonyhád a húszas évek európai avantgárd művészetének, absztrakt, kísérletező vonalának (pl. Moholy-Nagy László 1922-es telefonképei) folytatójaként jelenik meg. A szellemi irányító, példaadó Lantos Ferenc nyomán a cél a murális, architektúrához szervesen kötődő, azt kiegészítő és az ipari termeléshez, sorozatgyártáshoz is igazodó felhasználása a zománcnak. Recipiensként a bonyhádi gyár vaslemezei, „tepsijei”, szolgáltak, melyekre opak, ipari célokra használt iszapzománcot égettek. A geometrikus absztrakció körébe sorolható motívumok, minták – amelyek legtöbbször természeti indíttatásúak – sokszorosíthatóak, belőlük variálható elemsorok tervezhetőek. Erdélyi Zoltán építész javaslatára, némiképp utópisztikus módon, a zománcburkolatot úgy tekintették, mint a könnyűszerkezetes építésmód egyik lehetséges szerkezeti és esztétikai elemét. A Pécsi Műhely zománcos alkotásai a kecskeméti zománcgyári kísérletek műveivel szemben személytelenek, az egyes alkotók műveit nehezen lehet megkülönböztetni, elkülöníteni, inkább egyfajta közösségi stílust képviselnek. A többség számára Bonyhád csupán egyszeri próbálkozást jelentett egy érdekes művészeti technikával, így igazából tartós eredményekről – Lantos és Papp Oszkár tevékenységének kivételével – nemigen beszélhetünk. Pauer szerint itt születtek meg pl. későbbi pszeudo-félgömbjeinek az alapjai, a szórópisztoly és az anyag kapcsolata is. A Lantos-féle elvek folytatói 1975-1977 között a Kecskeméti Nemzetközi Zománcművészeti Alkotótelep építészeti programjai voltak. 1976-ban Lantos maga is résztvevő volt, azonban hamarosan felhagyott a zománcozással, elsősorban az építészeti feladatokhoz még nem megfelelő szintű technológia miatt.

Válogatott csoportos kiállítások
1968 • Architektúrában alkalmazható zománckísérletek, Bonyhád • TIT székház udvara, Pécs
1970 • Pécsi Iparművészeti Stúdió, Tudomány és Technika Háza, Pécs
1971 • Épületzománc, Művelődési Központ, Pécsvárad
1970-1981 • a Pécsi Műhely kiállításai
1998 • Kortárs magyar zománcművészet, Kecskeméti Képtár.

Irodalom
BÜKKÖSDI L.: Pécsi iparművészeti stúdió, Művészet, 1970/11.
KOCZOGH Á.: Mai magyar iparművészet – Fémművesség, Budapest, 1977
AKNAI T.: A Pécsi Műhely, Pécs, 1995 (további szakirodalommal)
IFJ. GYERGYÁDESZ L.: Kortárs magyar zománcművészet, HI, 1998/2.
IFJ. GYERGYÁDESZ L.: A kortárs magyar zománcművészet kezdetei, különös tekintettel a Nemzetközi Zománcművészeti Alkotótelep előzményeire Kecskeméten az 1960-1970-es években, in: Múzeumi kutatások Bács-Kiskun Megyében, 1998., szerk.: ROMSICS I.-WICKER E., Kalocsa, 1999.

(Gyergyádesz László, ifj.)