művelődéstörténész, művészeti író
(Hódmezővásárhely, 1922. január 16.–Hódmezővásárhely, 2009. augusztus 2.)
Született Hódmezővásárhelyen, 1922-ben. A Bethlen Gábor Református Gimnázium után egyetemi tanulmányait a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem Jogtudományi Karán kezdte meg, ahol 1944-ben szerzett diplomát. 1944 és 1951 között városi kultúrtanácsnok Hódmezővásárhelyen, 1951-benosztályidegen származása miatt eltávolították 1951 és 1961 között földműves-napszámos, majd vállalati alkalmazott. 1961-1991-ig, nyugdíjazásáig a Tornyai János Múzeum igazgatója. Tanulmányúton járt Csehszlovákiában, Bulgáriában, Olaszországban és Jugoszláviában. Kutatási területe: Hódmezővásárhely művelődéstörténete, képzőművészete. Kutatási területe: Hódmezővásárhely művelődéstörténete, képzőművészete. E témában 25 egyívesnél nagyobb tanulmány, kb. 350 cikk folyóiratokban és napi sajtóban, 40 katalógus-előszó szerzője.
Főbb művei
Parasztpolgárnak született és halt is kedves városában. Fél évszázadon át ő volt az alföldi képzőművészet egyik legismertebb alakja, sikereinek, eredményeinek megalapozója. Szülei mintegy negyven holdon gazdálkodtak a vásárhelyi pusztán. Fiuk, a család első egyetemre került tagja, a Bethlen Gábor gimnázium érettségije urán a Pázmány Péter egyetemen folytatott jogi tanulmányokat 1940-44 között. Doktorrá avatták, majd a háború végeztével kultúrtanácsnoki tisztet töltött be városában és az alispán titkáraként is működött. E beosztásban volt szemtanúja a sövényházi (Pusztaszer) földosztásnak, ahol az első ilyen hivatalos eseményen a debreceni ideiglenes kormány nevében Nagy Imre mondott beszédet. A fordulat éve az ő életében is fordulatot hozott, 1950-től napszámosként, szikvíz készítőként, a temetkezési vállalat adminisztrátoraként kereste kenyerét.
A változást 1961 jelentette, amikor, – mint a Tornyai János Társulat egykori titkára – elnyerte vásárhelyi múzeum igazgatói tisztét. Fontos szék volt ez akkor s azóta is Vásárhelyen. A múzeum volt a város kulturális életének legfontosabb intézménye. Az őszi tárlatok országos jelentőségűek lettek, de azzá vált szinte minden rendezvény, melynek a múzeum volt a gazdája. Amint a múzeum megváltozott helyzete megengedte, elindított a közvetlen nemzetközi kapcsolatokat (Zenta, Vallauris). Megszületett a rég álmodott „Alföldi Galéria”, megújult a múzeum épülete.
Közéleti szereplése kiszélesedett, ezzel nemcsak a saját, hanem múzeumának tekintélyét is növelte, előbb tanácstaggá, majd országgyűlési képviselővé (1967-75), megyei tanácstaggá választották. Kiemelkedő tisztséget töltött be a művészeti szövetségben, és több megyei, valamint országos szervezetben.Ezerszálú munkája mellett hű maradt városához, elutasított több előnyösebbnek tűnő állásajánlatot a megyében és a fővárosban is.
Szakmai munkáját műtörténeti írásai koronázzák, könyvei Vásárhely művészetéről szólnak, a több mint négyszáz kisebb tanulmányának többségét vásárhelyi művészeknek szentelte.
1991-ben nyugdíjba vonult, de művészetszervező, ismeretterjesztő munkásságát nem szakította félbe. Járta az országot Soprontól-Nyíregyházáig, Miskolctól-Bajáig. Kiállításokat nyitott, előadásokat tartott őszinte lelkesedéssel, nagy szaktudással, kiváló szónoki adottságaival.
(Trogmayer Ottó + Tóth Attila)
