„Budapest, 1932. Itt és ekkor egy 13 éves lányka elhatározza, hogy művészettörténész lesz. Céltudatosan készül, tanul. 1937-ben kitüntetéssel érettségizik a Mária Terézia leánygimnáziumban, majd a Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának művészettörténet – régészet szakán folytatja tanulmányait, Hekler Antal tanszékén. 1941-ben summa cum laude doktorál. Negyven évet tölt a budapesti Szépművészeti Múzeumban: kezdetben gyakornokként és tudományos munkatársként, később a Régi Képtár osztályvezetőjeként, illetve tudományos titkárként, majd húsz éven keresztül – 1964. január 1-től nyugdíjba vonulásáig, 1984. március 31-ig – a múzeum főigazgatójaként. A 90. évéhez közeledő Garas Kláráról van szó, az olasz reneszánsz, a magyar, az osztrák és a német barokk festészet nemzetközileg elismert szaktekintélyéről, a Magyar Tudományos Akadémia tagjáról.
Örömteli esemény, hogy Herzka Ferenc szerkesztésében beindulhatott az az „Akadémikus portrék – Nők a tudományban” című sorozat a Medicina kiadónál, amely által a sok esetben érdemtelenül felkapott „médiasztárok” korában publicitást kaphatnak azok is – mint például Garas Klára – akik igazi értéket teremtenek, akik megérdemlik az ismertséget, az elismerést itthon és külföldön egyaránt. A Garas Klárával készített interjúkötetben a mély empátiával feltett kérdésekre a közvetlen egyszerűséggel, ízesen, sokszor humorral megfogalmazott válaszok sorából egy tartalmas életút ezernyi oldala tárul fel. Röpke, de annál izgalmasabb gondolatok tudományról, szakmáról, kollégákról, magánéletről, politikusokról, történelmi háttérről és a háborús évek átvészeléséről.
Garas szerteágazó kutatómunkájának egyik legfontosabb állomása Franz Anton Maulbertschről írt, 1960-ban németül megjelent monográfiája. Az interjúkötetben azonban nemcsak a kutatómunka oly meghatározó szerepe kerül napirendre, hanem Garas főigazgatósága is, annak minden nehézségével, szépségével, buktatójával. Bepillantást nyerhetünk az egykori múzeumi életbe, a sokszor fárasztó, ma már történelemnek minősülő protokolláris tevékenységbe. Garas a hazai vezetők közül szinte mindenkit ismert, a több tucat jelentős külföldi vendég közül örömmel emlékszik például a vele egyidős német kancellárra, Helmut Schmidtre és a neves orosz íróra, Solohovra. A kutatómunka és a vezetői tevékenység mellett múzeumi szakemberként kiállítások sorát rendezte, ismeretterjesztő munkájával az intézmény gyűjteményét népszerűsítette, és állandó résztvevője, illetve előadója volt a kutatási profilját érintő konferenciáknak. Tudományos munkásságán és múzeumi pályafutásán túl számottevő a szakmai közéletben kifejtett tevékenysége is: szerkesztőségi tagja volt a legfontosabb magyar művészettörténeti folyóiratoknak és a tudományág számos magyar, illetve külföldi szervezetének, bizottságának a munkájában közreműködött.
Garas Klára magánéletéről vajmi keveset tudhatott eddig az érdeklődő, ebben a kötetben azonban fellebben a fátyol néhány részletről. Szó esik neveltetéséről, szüleiről, hozzájuk fűződő viszonyáról, párkapcsolatról, a versek szeretetéről, olyan családi örökségként továbbélő erényekről, mint kitartás, alaposság, szorgalom, precizitás. Nagyszerűnek tartja, hogy Maulbertschnél – aki gyakorlatilag egész munkásságát végigkísérte – „még bizonyos szellemi és érzelmi tartalmak” egyben voltak, művészetében nem váltak külön a dolgok, minden egybeolvadt. Garas Klára is igyekezett az osztrák mester ars poéticájával azonosulni, munkálkodni az egységes „európai szellem megerősödésén”, még egy olyan korban is, amikor a politikai, társadalmi háttér ennek nem kedvezett.”
(dr. Gosztola Annamária)
Garas Klára művészettörténész. Szerk.: Herzka Ferenc. Budapest:
Medicina Könyvkiadó, 2008. 67 p. ill. (Akadémikus portrék. Nők a
tudományban)
[A könyv Herzka Ferenc „Akadémikus portrék” című
filmsorozata alapján készült. A filmfelvétel időpontja: 2007. december 21.
és 2008. január 10.] [Illés Eszter szíves közlése nyomán]