Egy festő és elődei
1996 szeptemberében a baumax vállalat – amelynek osztrák tulajdonosa, Karlheinz Essl gyűjteménye számára a Bécs melletti Klosterneuburgban külön múzeumot épített – ferencvárosi székházának galériájában magángyűjteménye kiállításának adott helyet. Fehér kollekciója akkor öt éve gyarapodott. Egyszer betért a BÁV Kossuth Lajos utcai boltjába, s a sarokban egy rossz állapotban lévő -festményt látott meg. A festő egykor mestere volt a Képzőművészeti Főiskolán, s mivel a gouache kis összegért volt eladó, tiszteletből megvette. A virágzó fát ábrázoló kompozíció odahaza nemcsak kitűnően mutatott, hanem szerencsét is hozott. Fehérhez vásárlók jöttek, kilábalt betegségéből és művészi kétségeiből, így szinte mágikus erőt tulajdonított a műnek. De további gyűjtésről szó sem volt. Korábban sem gyűjtött semmit, még csak nem is cserélt festőbarátaival. S mindez talán csak egy epizód maradt volna, ha meg nem keresi Mezei Gábor, hogy szeretne tőle festményt – de inkább más műtárgyat, nem készpénzt adna érte cserébe. Fehér körbenézett a remek Pán–Mezei-gyűjteményben, jobbnál jobb műveket látott, de a tulajdonos egyiktől sem vált volna meg szívesen. Utoljára maradt egy korai pasztellje (Fej, 1928), amely annyira tetszett Fehérnek, hogy addig rá se mert kérdezni. S lám, Mezei azt végül szívesen adta, sőt még négy további grafikát is társított hozzá nem kisebb nevektől, mint például , és , s mindezért cserébe választott egy festményt Fehér művei közül. A festőnek a csere ezen módja annyira megtetszett, hogy Mezeivel még egy ilyen vásárt lebonyolítottak, megint csak Korniss és mások grafikai műveiért cserélve egy Fehér László-festményt. A gyűjtemény tehát rövid idő alatt tíz kitűnő grafikával indult. Később több más gyűjtő is vállalkozott ilyen cserére. Másik forrása az aukciós vásárlás lett (, és alkotása). A cserék és vételek eredményeként gyarapodó gyűjtemény nem kronológiai rendre, hanem érzelmi önkifejezésre törekedett. A választási szempont az volt, mely alkotók gyakoroltak hatást Fehér munkásságára. Hamar a gyűjteménybe jutottak a korai avantgárd művei ( és János). Míg ezek a választások egyeztek a szakmai kánonnal, az 1996-os kiállításon sokan meglepődtek szerepeltetésén, akit általában a Munkácsy-féle realista festés késői, újítást már nem nyújtó képviselőjének tartanak. Fehér szemében azonban Holló – mellett – az erőteljes képviselője, akinek korai művei tehetséget sugallnak, s aki kifuthatta volna magát a nemzetközi porondon.
A gyűjtemény a tartós anyagi és esztétikai értéken túl Fehér gyermekkori élményeit, kötődését hivatott újra mozgósítani. A tárlaton szerepelt még , , , és is. A legtöbb mű t képviselte; igen szép darab volt festménye (1935) és rajza (1936). A legtöbb művésztől valamilyen grafikai alkotás – tól krétarajz, től vegyes technikájú mű, tól akvarell – volt látható. A vélhető anyagi okokon túl Hernádi Miklós a kiállítási vezetőbe írt tanulmányában ezt azzal magyarázta, hogy a grafika olyan kísérleti terület, ahol az alkotók bátrabban mutatják meg elképzeléseiket. A kiállítás expresszív indíttatású műveinek íve től ig terjedt; a második világháború utáni művészetet tól ig több irány fémjelezte. sem hiányozhatott, hiszen Szentiványi mellett Fehér mestere volt a Főiskolán. Ennyi név után megkerülhetetlen a kérdés, mindegyikőjüket elődjének tekinti-e Fehér. Festészete valóban sok forrásból táplálkozik, és önértelmezését segítette egy ilyen szubjektív fejlődési sor felállítása, valamint művészetének piaci megítélését erősíti, hogy egy ilyen vonulat további állomásaként jelenik meg. A fiatalkori esztétikai élmények újraéléséhez segítette hozzá a művészt ez a típusú műgyűjtés. A gyűjtés a kiállítás óta sem szakadt meg, s egyre fontosabb a kortárs szegmense. Már a baumaxnál is látható volt a kollekcióból számos élő művész alkotása, azóta ennek több vonulata megerősödött. A kiindulópont az a két „kortárs”, aki példaképként fontos volt Fehér számára. Az egyik , akitől a Rembrandt önarcképe és a Mínusz négyzetgyök egy című mű máig a kortárs anyag alapkövei. A másik , akinek már az emigrációja előtt idehaza kiállított művei hatással voltak a képzőművészeti közép-, majd főiskola posztimpresszionista közegéből kiutat kereső fiatal Fehér számára. Világossá tették, hogy élő művészetet a jelen ösztönzéséből, nemzetközi érvényességre törekedve lehet csinálni. S bár Laknerrel csak később, a rendszerváltás utáni Velencei Biennálén találkoztak, Lakner és más jellegű munkái iránymutatást jelentettek. A kollekcióba a Paul Celan verseire készült Lakner-művekből ugyanúgy került, mint a Survive című, egy piciny borítékra készült vegyes technikájú alkotás (1984), amely Fehér számos újfestészeti képéhez adott lökést. A gyűjtemény kortárs részének legnagyobb csoportja az Iparterv alkotóitól származik. Csere vagy vétel útján került hozzá , , , és , továbbá és egy-egy műve. dal jó barátok lettek, tal a középiskolában osztálytársak voltak. Több más alkotó is szerepelt a kortárs anyagból az 1996-os kiállításon, például és . Azóta a fiatalabb kortárs szegmens olyan alkotók műveivel bővült, akiket Fehér egyéni látásukért, a gondolatiságot és a formai megoldást ötvöző munkáikért becsül ( és , ).
(Részlet Ébli Gábor: Magyar műgyűjtemények című, 2006-ban az Enciklopédia Kiadónál megjelent kötetéből)