Nemzeti klasszikus Miskolcon
A budai Frankel Leó utcában és a miskolci Hunyadi utcában (abban az épületben, ahol ma Szalay Lajos grafikáinak állandó kiállítása látogatható) rejtőzött az ötvenes-hatvanas évek egyik legjelentősebb műgyűjteménye. Petró Sándor (1907–1976) a nyomdász foglalkozású édesapjától tanulta meg a grafika szeretetét, s ezt is kezdett el gyűjteni. Az 1899-ben alapított miskolci múzeum igazgatója, Leszih Andor hatására váltott a festmények felé. Eleinte helytörténeti darabokat vásárolt, ám hamarosan a magyar nemzeti piktúra műveit kutatta fel. Érdeklődése a XIX. századi és a modern hazai képzőművészetre koncentrált. Kereste ennek előfutárait is, s például egy kiváló csendéletét, valamint egy sokáig lappangó portréját is megszerezte. Nyitott volt a kortárs művészetre is. Közeli barátja volt , becsülte t. 1972-ben elment diósgyőri kiállításának megnyitójára is, bár művet nem vett tőle, hiszen – úgy vélte – nem tudta volna klasszikus túlsúlyú gyűjteményéhez illeszteni. A családi indíttatáson túl a gyűjtemény megalapozásában segített, hogy Henszlmann Imrének a Miskolcon praktizáló orvos unokaöccse Petróra hagyta saját kollekcióját. Petró maga is országos hírű orvos lett, az első kompletten felszerelt magánrendelők egyikét működtette. Ez az anyagi háttér tette számára lehetővé idősebb , , és képeinek megvételét. A BÁV 28. aukcióján vásárolta meg például nak a Fruchter-kollekcióból származó festményét és Munkácsy egy tájképét, amely Latabár Kálmáné volt. Mészöly és Szinyei Merse művei mellett – a történeti teljesség jegyében – , , képeit vette meg. A romantika és a biedermeier iránti fogékonyság miatt gyűjteményében az arányosnál kisebb hely jutott nak, a nagybányaiaknak, bár a két nagyméretű -vázlat kitűnő. Jelentős a -anyag: a Mandulavirágzás egykor Iványi Grünwald Béláé volt, a már 1907-ben Párizsban bemutatott Keleti pályaudvar éjjel a holdfény hatása révén különleges, s így több gyűjtő kezén vándorolt. Közéjük tartozott az a Neményi Bertalan is, aki a két világháború között az egyik legjobb, elsőrangú nemzetközi műveket is vásárló műértőnk volt, s akinek kollekciója 1945 óta Moszkvában pihen. Ugyancsak Neményi, majd Molnár Gábor budapesti kollekciójából került Petróhoz Csontváry Öreg halásza. művészete a Petró-gyűjtemény másik fő erőssége (Omnia vanita, Fellázadt játékszerek). , , egy-egy műve után a Nyolcak alkotásai közül a legjobb festmény egy önarcképe (1912). egy kompozícióján túl a konstruktív, az absztrakció felé kísérletező művészet viszont nem szerepel a gyűjteményben, bár Petró igen jóban volt Kassák Lajos özvegyével. Sakkozóján (1932) és egy-egy halványan kubisztikus vásznán kívül a két világháború közötti anyag is klasszicizáló: , , , illetve dekoratív (). Márton Ödön gyűjteményéből származik az igen jelentős Cirkuszi kikiáltó től és Anyasága. drámai Feje egy további progresszív vonulatot előlegez meg. Bátor választás az 1946-os -kompozíció is. Ám a kollekció nem nyitott tovább a második világháború utáni művészet felé. 1944-es Magánya igen expresszív mű, de valójában a gyűjtemény dicséretesen gazdag szoboranyagának egyik végpontja. A kisplasztikát tól on és on át ig színvonalas – bár újfent kizárólag mimetikus – alkotások képviselik. Petró alapvetően klasszikus ízlését magyarázza, hogy számos művet szerzett a kitelepítések idején, amikor osztályidegennek minősített polgári családok anyaga vált egyik napról a másikra gazdátlanná. Művészettörténész tanácsadói is inkább konzervatív beállítottságúak voltak (Bodnár Éva, Végvári Lajos). Végvári három évtizeddel ezelőtt Wolfner József egykori gyűjteményével rokonította Petró anyagát. Ez a feltevés további kutatásra ösztönöz, hiszen egy gyűjtői identitás továbbélésének különleges esetét veti fel. Petró jelentős miniatúra-, ezüsttárgy- és szőnyeggyűjteményt is birtokolt, s ezek hagyománya is a maradandó értékek felé orientálta. Sokat utazott Európán kívül. Barátaival – például Passuth Lászlóval és Karinthy Cinivel – gyakran a távoli klasszikus civilizációk helyszíneit keresték fel. Gyűjteménye 1977-ben Miskolc városáé lett, művei a megyei Herman Ottó Múzeum állandó kiállításának részeként láthatóak.
(Részlet Ébli Gábor: Magyar műgyűjtemények című, 2006-ban az Enciklopédia Kiadónál megjelent kötetéből)