1924-ben a Berzsenyi Gimnáziumban érettségizett, 1924–1928 között politikai tudományokat folytat Budapesten, Bécsben, Heidelbergben. 1956–1975 között a Nemzetközi Sajtóintézet (IPI) tagja volt. 1970-ben a Francia Nemzeti Fotómúzeum ügyvezetőjeként dolgozott, majd 1972-től a Francia Újságíró Továbbképzési Központ tanára. 1972–1984 között az Europhoto fotóriporter-csoport elnöke és a Média Fórum alelnöke volt. 1973-tól 1986-ig az Újságírók, Fotóriporterek, Filmesek Nemzetközi Szövetsége igazgatótanácsának tagja, kincstárnoka. Az 1980-as években a Bálint György Újságíró Iskolában és a Nemzetközi Újságíró Iskolában tanított. 1984-től a World Press Photo zsűritagja volt. 1989-ben Külföldi Tudósítók és a Művészi Fotósok Egyesülete; 1991-ben a Magyar Fotóművészek Szövetségének tiszteletbeli tagjaként tevékenykedett. 1928-tól újságíró, később riportjait fotókkal illusztrálta, amelyek a Berliner Illustrierte Zeitungban jelentek meg. 1937-től Párizsban élt. Bejárta Európát, Dél-Amerikát. 1936-ban a Berliner Illustrierte Zeitung megbízásából ő az első fotóriporter, aki keresztülvágott a Szaharán. 1938-tól a francia kormány külföldi tudósítójaként fényképezett a francia gyarmatokon. 1940–1943 között a svájci kormány hivatalos tudósítójaként fényképezett Európában. 1944–1945 között az amerikai hadsereg vezérkara melletti hivatalos tudósító volt. 1945–1949 között Európa háborús pusztításának nyomait fotózta. 1949-ben öt országban tanulmányozta a cigányok életét. 1950–1951-ben a Szövetséges Haderők Főparancsnoksága (SHAPE) hivatalos tudósítójaként az indokínai háborút, Ausztráliát, Óceániát fényképezte. 1952-től a WHO, az UNESCO, az ILO, a FAO hivatalos tudósítója. 1957–1959 között Ázsiából, Afrikából tudósított. 1960–1961-ben fotódokumentációt hozott létre az amerikai kormány információs szolgálata részére az USA-ban. 1961-ben megalapította Togo fotóarchívumát, a WHO részére elkészítette Az eszkimók élete című fotódokumentációját. 1966–1967-ben az UNESCO megbízásából a szibériai Akademgorodokot fényképezte. 1970–71-ben Magyarországon, Jugoszláviában, Romániában, Bulgáriában, illetve az oszakai világkiállításon, az iráni császárság 2000. évfordulóján fényképezett. 1972–1975 között Etiópiában, Kenyában, Zambiában, Panamában, Kubában járt. 1978-ban Franciaországban kiállítást szervezett A magyar fényképezés (1850-1980) címmel. 1984–1985-ben tette ötödik világ körüli utazását. Mongólia kivételével a világ minden országában járt és fényképezett. Sajtófotósként a manipulációmentes ábrázolás híve volt, soha nem rendezte át a valóságot. Képein kívül elméleti munkássága, tanítói tevékenysége is fontos.
Díjak/ösztöndíjak
1987 • a Magyar Népköztársaság Csillagrendje.
Irodalom
CSÍK I.: (kat., bev. tan.), Kulturális Kapcsolatok Intézete, Budapest, 1973
PÁLFY J: (kat., bev. tan.), Budapest Galéria, Budapest, 1987
Egyéni kiállítások
Egyéni kiállítások
1963 • Amerika gyermekei, New York (USA)
1964 • Az emberi sors, Musée du Havre (F) • Az ember napjaink életében, Viersen (D) • A világ nélkülözői, London (UK)
1971 • Osaka, Párizs (F) • Jamaica ifjúsága, Kingston (CDN)
1973 • S. O. S. Három világrész létküzdelme, Kulturális Kapcsolatok Intézete Kiállítóterem, Budapest (kat.)
1974 • Az emberi sors, London (UK)
1977 • Az emberi sors, Osló (N) • Az emberek, Milánó (I) • A fotó, a tájékoztatás eszköze, Lyon (F)
1979 • A kéz és nyelve, Róma (I) • Ninos, Chartres (F)
1980 • Falusiak – atyafiak, Valenciennes (F), Chartres (F)
1981 • Világjárás 80 képben, Chartres (F)
1982 • Az emberek, Chalet
1985 • Dél-Amerika, Genova (I) • Kivéve Mongóliát (F)
1987 • Bejártam a világot, Budapest Galéria, Budapest • Bejártam a világot, Szeged (kat.)
1992 • Almásy Pál a század tanúja, Magyar Fotográfiai Múzeum, Kecskemét (kat.)
1999 • Gyűjteményes kiállítás, Museum für Moderne Kunst, Frankfurt (D)
2001 • Paul Almásy válogatott művei. Gyűjteményes kiállítás a berlini Archiv für Kunst und Geschichte anyagából, Ernst Múzeum, Budapest.
Válogatott csoportos kiállítások
Válogatott csoportos kiállítások
1952 • Weltausstellung der Photographie (CH)
1955 • Fotó és Film Biennálé (F)
1957 • Salon de la Photographie, Párizs (F)
1963 • A nemzetközi együttműködés, Genf (CH)
1966 • Interpress Foto (SU)
1970 • Nemzetközi fotókiállítás, Budapest
1972 • Szeretet, barátság, szolidaritás, Berlin (NDK)
1976 • Habitat, Vancouver (CDN).