A XX–XXI. század fordulójának egyik legjelentősebb és
legismertebb japán építésze. Pályája nem szokványos módon indult, századunk
nagy építészeihez, Frank Lloyd Wrighthoz, Ludwig Mies van der Rohe-hoz és Le
Corbusierhez hasonlóan nem végzett építészeti iskolát. Gyermekkorát asztalos
műhely közelében töltötte, ahol megismerkedett a fával, és általában az
építőanyagok logikájával. Rövid bokszolói időszak után kezdte meg építészi
önképzését, beutazva Európát, az Egyesült Államokat és Afrikát. Végül 1969-ben
Osakában megnyitotta Tadao Ando Építész és Társai nevű irodáját. A nagy áttörés
néhány évvel később, 1976-ban következett be, amikor az Azuma-ház egyszeriben
világhírűvé tette. Műveit eleinte főképp az osakai Kanszai régióban alkotta,
amelyhez erősen kötődik, ám pályája során ő sem tudta elkerülni a nemzetközi
sztár-építész státusának áldásait és átkát.
Tadao Ando építészettörténeti jelentősége a japán építészeti
hagyományok és gondolkodás modern újraértelmezésében, a nyugati tradícióval
való szintézisében rejlik. Tervezési módszere sajátságos: a hosszabb meditáció
időszakát a japán művészetre jellemző gyors megvalósulás – pillanat művészete –
követi. Ez kisebb és egyszerűbb épületek esetében kiváló eredményekhez vezet, s
legjobb alkotásait is ezek között találjuk. Kiállításunk Ando korai műveire
helyezi a hangsúlyt, amikor még a hely szelleméből indult ki, de bemutatunk egy
késői épületet is, amelyben posztmodern módra egymásra épül Palladio szelleme
és a jellegzetes andói geometrikus formavilág – zárt ellipszis és hosszan a
természetbe nyúló tengelyek, elforgatások – valamint kedvelt, apró lyukacskák
tagolta, világos betonfelülete.
A cikk lejjebb folytatódik.