1951-1953-ig az andoveri Phillips Academyn tanul, ahol Patrick Morgan irányítása alatt művészeti tanulmányokat folytat. Rövid időt tölt a gambieri (Ohio) Kenyon Collage-ban, majd a Boston Gear Worksnél elegendő pénzt keres ahhoz, hogy 1954-ben Angliába és Franciaországba utazzon. A következő évben Észak-Karolinában csatlakozik az Egyesült Államok hírszerzéséhez. 1957-ben New Yorkban telepedik le, és segédszerkesztőként dolgozik egy kiadónál. Kevéssel ezután Constantin Brancusi és barátja, Frank Stella hatását tükröző faszobrokat kezd készíteni.
A 60-as évek első felében útjára induló minimalista mozgalom vezető tagja. A szobrászi munka mellett a konkrét költészet hagyományaihoz kötődő verseket is ír, melyekben a szavak úgy jelennek meg a lapokon, mintha rajzok volnának. 1961-1964-ig a New Jersey-i Pennsylvania Railroadnál fékező és kalauz. 1964-ben részt vesz a 8 Young Americans c. kiállításon. Első egyéni kiállítása 1965-ben nyílik New Yorkban, a Tibor de Nagy Galleryben. A 70-es években számos nagyméretű installációt hoz létre, köztük a Blocks and Stones [Tömbök és kövek] címűt 1973-ban, az oregoni Portland Center for the Visual Arts számára. Több szabadtéri alkotást is készít, például a Hartfordban látható Stone Field Sculpturet [Kőmező-szobor] (1977). Retrospektív kiállításai közül figyelemre méltók a New York-i Solomon R. Guggenheim Museumban 1970-ben, az austini (Texas) Laguna Gloria Art Museumban 1978-ban, az eindhoveni Stedelijk Van Abbemuseumban 1987-ben, az oxfordi Museum of Modern Artban 1996-ban, valamint a marseilles-i Musée Cantiniben 1997-ben rendezett kiállítások.
Fontos szerepet tölt be a kortárs művészetben – összekötő kapocs Constantin Brancusi és Henry Moore között, másfelől Frank Stella korai képeinek fogalomalkotó attitűdje is megmutatkozik művein. Eleinte archaikus, elemi formavilágú szobrokat, majd ismétlődő famodulokat, később sorozatokat, bonyolult gerendastruktúrákat hoz létre. Művei rendszerint ismétlődő egységekből állnak. Ezeket gépeken gyártatja le, vagy kész elemeket használ. A modultechnikát fémekkel is alkalmazza: földre helyezett, járható vas-, alumínium-, ill. rézlemezekből állítja össze alkotásait. Döntő jelentőséget tulajdonít az anyagnak: láttatni akarja tömegét, szerkezetét, állagát, tömörségét, súlyát vagy éppen könnyűségét – legyen szó fáról, fémről vagy kőről. „Olyan dolgokat szeretnék létrehozni a világban, amelyek egyébként sosem léteznének. Ez munkám mozgatórugója. Materialista vagyok… A tapintó- és egyéb érzékeinket érő hatások foglalkoztatnak”- vallja. Az anyagszerűség és a térbeliség kiemelésére törekszik. A három dimenziót pozitív és negatív terek megteremtésével érzékelteti.
Új perspektívát nyit a szobrászatban a mű helyének átértelmezése révén. Bár önmagát szobrásznak, műveit pedig szobroknak tekinti, a szobor számára nem a formát, hanem a helyet, a szobrászi munka nem a puszta formaalkotást, hanem a tér, a térbeliség érzékeltetését jelenti. A kiterjedés foglalkoztatja. A 20. század szobrászatában a fejlődés a tömegtől a hiány felé halad. ~ olyannyira anyagtalanítja a plasztikát, hogy már csak a padló marad (padlószobor). Létrejön a horizontális plasztika, mely egy-egy szegmenst, utat jelöl ki a térben. Végigjárásra, felfedezésre késztet. A mű és a szemlélő – aki áthaladhat az alkotáson – gyakran együtt hoznak létre egy sajátságos teret. Alkotásainak fizikai megtapasztalása létfontosságú, ezért sokszor egy adott térbeli szituációhoz tervezi konstrukcióit. A plasztikáról alkotott elképzelése a négyzet, a kocka, a vonal, a görbe fogalmaira korlátozódik. A forma láttatása helyett a szerkezet és a térbeli hely bemutatására törekszik, a helyszín és a szemlélő közötti kapcsolat fontosságát hangsúlyozza. Ipari jellegű, teatralitást nélkülöző installációi szinte egy-egy gondolatként tűnnek elénk. Művészi és morális értékrendje a legegyszerűbb, legracionálisabb formák keresésében nyilvánul meg.