Családjával 1944-ben hagyta el Magyarországot. Átmeneti ausztriai és németországi tartózkodás után, 1947-ben a Franciaországhoz csatolt Sarrebruckben költöztek. 1951-ben beiratkozott a párizsi Ecole Supérieure des Beaux Arts építészeti szakára. 1952–1958-ig Stuttgartban tanult, és ott szerzett építészmérnöki diplomát. A Kunst Akademie-n a festő Willy Baumeister és a filozófus Max Bense vendéghallgatója volt. 1958-ban visszatért Franciaországba, ahol haláláig élt. Festészetére egyrészt a német expresszionizmus hatott erősen, másrészt Joan Mitchellhez, Sam Francishoz, Paul Jenkinshez és Kimbersmithhez fűződő barátsága révén, közvetett módon, az amerikai művészet. A korai évek rövid absztrakt korszakát már az ötvenes évek végén felváltotta a figurális ábrázolás (Néo-figuration post abstraite), amelyhez mindvégig hű maradt. A szivárvány színeit bőkezűen használó művész festményein és akvarelljein gyakran találkozni félelmet, szorongást ébresztő emberi arcokkal, melyeken a túlhangsúlyozott szem dominál. Közterületekre és épületekhez tervezett monumentális mozaik- és kerámiaképeinél a lakókörnyezet szürkeségét megtörő, szokatlanul élénk színeket használt.
Irodalom
BOSQUET, A.: ~, superbe et menaçant, Párizs, 1976
Panorama de l''''Art Français, (kat., Rabat, 1977)
Opus International N°53., Párizs, 1974
~, peintures récentes (kat., Galerie Cavalero, Cannes, 1978)
~ (kat., Le Mans, 1981)
Tisztelet a szülőföldnek, kiáll.-kat., Műcsarnok, Budapest, 1982
FAUCHER, M.: Atila-Cristoforou-Lindström (kat., Villeneuve d''''Ascq, 1985)
EGRI M.: ATILA (kat., bev. tan.), 1986
~ (kat., Galerie Alain Margaron, 1996).
Bővebb életrajz
Tizenhárom éves volt, amikor a szovjet csapatok elől menekülő családjával elhagyta Magyarországot. Rövid ausztriai tartózkodást követően 1945-től Németországban, 1947-től pedig a Franciaországhoz csatolt Sarrebruckben (Saarbrückenben) éltek. A város francia gimnáziumában érettségizett. 1951–1952-ig a párizsi Ecole Nationale des Beaux-Arts építészeti szakán Georges- Henri Pingusson hallgatója volt. 1952-től Stuttgartban, Günter Behnisch irányítása mellett folytatta tanulmányait, és 1958-ban építészdiplomát szerzett.
Egyetemi tanulmányaival párhuzamosan, a művészeti akadémián Willi Baumeister műhelyébe járt festeni, és a nyelvész- filozófus Max Bense esztétikai előadásait hallgatta. Az akadémián jó barátságba került Georg Karl Pfahlerrel. 1955-ben Pfahlerrel, Günther C. Kirchbergerrel és Friedrich Sieberrel – ekkor még Bíró Attila néven – megalapította a Gruppe 11-et, amellyel többek között Münchenben, Londonban, Brüsszelben és Rómában állított ki.
Atila 1958-ban már azzal az elhatározással tért vissza Párizsba, hogy az építészeti munkáját háttérbe szorítva, festőként próbál érvényesülni. Miután csalódottan tapasztalta, hogy festészetéből nem tud megélni, mégis visszatért az építészethez: 1973-ig több tervezőirodának is munkatársa volt, és egyebek mellett részt vett az újonnan épülő La Défense-negyed urbanisztikai munkáiban is. Ezzel párhuzamosan köztéri alkotásokat készített megrendelésre, többek között 1971-ben egy, a La Défense-ban elhelyezett 80 m2 felületű faliképet, 1973-ban a Corbeil-Essonnes-i Pablo Neruda Kultúrház dísztermének 26 m hosszúságú vászonfrízét, 1974-ben a villetaneuse-i temető mozaik- és kerámiafalát, valamint 1978-ban a párizsi Forum des Halles egyik faldekorációját (porte Berger, rue de l’Arc-en-Ciel).
1987-ig mintegy húsz, különböző technikával és különböző anyagból készült monumentális alkotása született, az előbb említetteken kívül Nantes-ban, Orthezben, Limoges-ban, Pforzheimben és Bahreinben. Közterületekre és épületekhez tervezett mozaik- és kerámiaképeinél a lakókörnyezet szürkeségét megtörő, az urbanisztikában addig szokatlan élénk színeket használt. Mindezek ellenére Atila számára – aki grafikusként is komoly életművet hagyott hátra (készített metszetet, litográfiát, monotípiát) – a festészet jelentette a legtöbbet.
Erősen hatott rá a német expresszionizmus, valamint a Párizsban megismert Joan Mitchellhez, Sam Francishez, Paul Jenkinshez és Kimbersmithhez fûzõdõ kapcsolatán keresztül az amerikai művészet is. Ekkor szembesült azzal a ténnyel is, hogy a németországi évek sokszor ujjal, körömmel végrehajtott gesztusfestészete, vagyis az a kifejezési forma, amire õ ösztönösen rátalált, nem egyedi. Ezt követően, anélkül, hogy a gesztusfestészettel felhagyott volna, azzal párhuzamosan a figurális ábrázolásban igyekezett egyéni stílusra találni (Néo-figuration post abstraite).
Festőként 1961-ben, a Galerie Neufville-ben mutatkozott be először Párizsban, 1962-ben pedig már jelentős csoportos kiállításon, a Salon des Comparaisons-on szerepelt (ahol egy évvel korábban az Újrealisták csoportja jelentkezett először). 1964-ben résztvevője volt a Gérard Gassiot-Talabot által szervezett Mythologies quotidiennes, ma már művészettörténeti jelentőségű tárlatának a Musée d’Art Moderne de la Ville de Paris-ban. 1965-tõl, a Salon des Comparaisons-hoz hasonlóan, rendszeresen szerepelt a Salon de Mai-n is. 1965-ben a rotterdami Galerie Deltában állított ki, amit ugyanabban az évben a Galerie Jacques Massolban egy párizsi kiállítás is követett. Atila ebben az időben Boulogne-Billancourt-ban ( Boulevard Jean Jaurês) lakott, majd 1985-ben Meudonba költözött egy maga által tervezett, romos házból átalakított épületbe, míg műterme a Párizzsal szomszédos Nanterreben (av. de la République 19.) volt. Itt születtek különös, szürrealisztikus, ugyanakkor expresszív festményei és akvarelljei, amelyek kiindulópontja mindig valamilyen gesztuson alapuló mozdulat volt. A szivárvány színeit bőkezűen használó művész képein azonosítható tárgyak, henger- és gömbformák lebegnek a térben, miközben félelmet, nyugtalanságot keltő, eltorzított emberi arcok tekintenek felénk, melyeken a túlhangsúlyozott szem dominál. Műtermében közel kétszáz, különféle színű festékes doboz sorakozott, melyeket reggelenként szinte rituális szertartással egyenként megkevergetett.
1969-ben Ostende-ben Les Exotiques (1968) című festményével elnyerte az Európa-díjat. Életében számos egyéni kiállítása volt Párizson kívül, többek között Brüsszelben (Galerie Veranneman), Stuttgartban (Studiengalerie), Nantes-ban (Galerie Convergence), Cannes- ban (Galerie Cavalero), Athénban (Institut Français), Lille-ben (Galerie Jaqueline Storme) és Le Mans-ban, a Musée de Tessében. 1985-ben Christoforou és Lindström társaságában a lille-i Musée d’Art Moderne de Villeneuve d’Ascqban állított ki. Halála után, 1996-ban a párizsi Galerie Alain Margaron, 2001-ben a meudoni Centre d’Art et de Culture, 2004-ben az ostende-i Museum voor Schone Kunsten rendezett jelentős kiállítást alkotásaiból.
Egyéni kiállítások
Egyéni kiállítások
1964 • Galerie des Jeunes, Párizs
1965 • G. Delta, Rotterdam • Galerie Jacques Massol, Párizs
1970 • G. Veranneman, Brüsszel
1971, 1973, 1977 • Galerie Rive Gauche, Párizs
1973 • Studiengalerie, Stuttgart
1974 • Galerie Le Soleil, Párizs
1975 • Accrochage 2, Musée des Beaux-Arts de Calais, Calais (FR) • Galerie Convergence, Nantes (FR)
1976 • Geiger Galerie, Kornwestheim (NSZK)
1978 • Galerie Cavalero, Cannes
1981 • Musée du Mans (FR)
1983 • Sindelfingen (NSZK)
1984 • Institut Français, Athén
1988 • Geiger Galerie, Kornwestheim (gyűjt.) (NSZK)
1991 • Maison des Princes de Pérogues (FR)
1996 • Galerie Alain Margaron, Párizs.
Válogatott csoportos kiállítások
Válogatott csoportos kiállítások
1964 • Salon Comparaisons, Párizs • Mythologies quotidiennes, Musée d’Art Moderne de la Ville de Paris, Párizs
1965 • La figuration narrative, G. Creuze, Párizs
1966-tól rendszeresen • Salon de Mai, Grands et Jeunes d’Aujourd’hui, Párizs
1977 • Panorama de l’Art Français, G. Nationale de Bab Rouah, Rabat (Marokkó)
1979 • Précence Paris-Budapest, Orangerie des Jardins du Luxembourg, Párizs
1980 • 1950-1980 – European trends in modern art, Pierre Cardin Building, New York • II. Tavaszi Tárlat, Magyar Ház, Párizs
1982 • Rencontre Hongrois – Les artistes hongrois en France, Arcueil (FR) • Tisztelet a szülőföldnek, Műcsarnok, Budapest
1985 • Atila – Christoforou – Lindström, Musée d’Art Moderne de Villeneuve d’Ascq. (FR)
Művek közgyűjteményekben
Művek közgyűjteményekben
Albertina, Bécs • Budvai Múzeum (YU) • Fond Nationale d’Art Contemporain, Párizs • Landesmuseum Oldenburg, Oldenburg (D) • Les Amis du Musée des Beaux-Arts de Nantes, Nantes • Musée d’Art Moderne de la Ville de Paris, Párizs • Musée d’Art Contemporain de Dunkerque, Musée d’Art Moderne de Villeneuve d’Ascq. (FR) • Musée des Beaux-Arts de Calais, Calais (FR) • Musée de Tessé, Le Mans (FR) • M. d’Ixelles, Belgium • Musée des Beaux-Arts de Lyon, Lyon • M. des Beaux-Arts d’Ostende (B) • Magyar Nemzeti Galéria, Budapest • Modern Művészet Múzeum, Rio de Janeiro • Skopjei Múzeum (YU).