1992–1993 között a Pollack Mihály Műszaki Főiskolára járt építészmérnök szakra. 1995–2000-ben a Pécsi Tudományegyetem, Művészeti Kar, vizuális nevelőtanári szak hallgatója, és 2001-ben itt szerzett diplomát. 2008 óta a Magyar képzőművészeti Egyetemen Doktori Iskolájának hallgatója. Munkáit meghatározza a köz- és a magánszféra összekötése, a személyesség hangsúlyozása. „A saját valóság az egyetlen valóság, mert a szubjektivitás az egyetlen igazság” – írta korábban egy kiállítást kísérő szövegében. Alkotásainak lényeges, fontos eleme a szöveg, az írás, melyet sokszor használ műveiben. Fogalmak közvetítésével idézi fel az élet legfontosabb, legszemélyesebb és legmagányosabb eseményeit. 2001 óta elsősorban fotó-, videó- és tárgyinstallációkat, valamint performanszokat hoz létre, amelyek kiállítóterekben, köztereken vagy alternatív helyszíneken valósultak meg. Munkáiban gyakran foglalkozik szociológiai, pszichológiai vagy filozófiai jelentésrétegekkel bíró témákkal. 2010 óta rendszeresen publikál kiállításkritikákat az Artportálon. 1999-től a Közelítés Művészeti Egyesület, 2001-től Fiatal Képzőművészek Stúdiója, 2005-től Fiatal Fotóművészek Stúdiója, 2008-tól Magyar Újságírók Országos Szövetsége és az International Association of Art Critics tagja.
Díjak/ösztöndíjak
1999 • Köztársasági Ösztöndíj
2004–2007 • Derkovits Gyula Képzőművészeti Ösztöndíj
2005 • Horváth Béla Művészeti Alapítvány kritikusi díja
2008 • Római Magyar Akadémia Ösztöndíja
2008–2009 • Kállai Ernő művészettörténészi-műkritikusi ösztöndíj
2010 • Budapest Főváros Önkormányzatának ösztöndíja, Lisszabon.
Bibliográfria
FOSTER, C.: A megrendülés és az idő forgatókönyve. ECHO, 2001/1.
FEHÉRVÁRI, T.: Az üres és a betöltött... BALKON, 2001/1-2-3.
HAJDU, I.: Csipkerózsa, hófehér. Két nő. Magyar Narancs, 2002, XIV évf/10.
LIPOVSZKY, Cs.: Tükörcselek. LETTRE Európai Kulturális Folyóirat, 52. szám, 2004/Spring
ERDŐS I.: Beszélgetés Baglyas Erikával (interview).,www.exindex.hu, 28.04.2004
KESERÜ K.: Száz lepedő. Praesens, 2004/4.
SISSO: A nő testén lovagol (interview). Magyar Narancs, 10.02.2005
Corpus/Body –A test teátruma – I. felvonás / Női testek. Veszprém, Agenda Natura, 2004
SOMOGYI ZS.: Gemine Muse 2005 – Young Artists in European Museums. BALKON, 2005/12.
PILINGER E.: Ferenc Rákóczi II. fahrt im Bus … morgen, 2006/5.
TATAI E.: Játékos metafizika. Budapest (catalogue), Ernst Múzeum Kht., 2007
HEMRIK L.: Meleg csend és jeges tumultus. Élet és irodalom, LI/5.
SOMOGYI ZS.: Az elfelejtett felejtés. www.nol.hu, 24.05.2007.
HEGEDÜS O.: Test és beszéd, a hiány mementója. Újművészet, 2007/11.
MARKÓ B.: A szabadság súlya (interview). www.prae.hu, 28.04.2008
Man Proposes.Székesfehérvár, Fejér Megyei Múzeumok Igazgatósága (catalogue), 2009
LÉNÁRD A.: Ember és ember között (interview). Műértő, 2009/3.
DÉKEI K.: Nekem nyolc. www.exindex.hu, 24.03.2009.
ADNRÁS E.: Kulturális átöltözés. Budapest, Argumentum, 2009
BÓDI K.: „Nem mindig ember, a ki sorsot intéz”, BALKON, 2009/4.
Egyéni kiállítások
Egyéni kiállítások
2000 • Képmás, performance, PTE, MK – parkoló, Pécs
2001 • Képmás, kiállítás, Pécsi Galéria, Pincegaléria, Pécs
2002 • Élmény nekem performance, Stúdió Galéria, Budapest
2003 • A szavak kényszerítenek, fotóinstalláció, Törökkori Vártorony, Dunaföldvár
2004 • Művész mint magánember, művészet mint magánügy, projektsorozat: Örs vezér téren egy kirakatban installációk; Blaha Lujza téri metróaluljáróban két kirakatban installációk; Moszkva téren akció és installáció; A Kvassay Zsilip előtti Kis-Duna vízfelületén elhelyezett felirat Hibás-projekt címen
2004 • Száz lepedő projekt, Csepeli Fémmű
2005 • Egyen–súly, Knoll Galéria, Budapest
2006 • Tükröt tartani, performansz, MODEM, Debrecen • Szívkanál, performansz [Szombathy Bálinttal], K.A.S. Galéria, Budapest
2007 • Felejtés, Vajda Lajos Stúdió Pince Galéria, Szentendre • AMI MARAD, Modem, Átjáró-projekt, Debrecen • Lovas Ilona és Baglyas Erika kiállítása, Dorottya Galéria, Budapest
2009 • Ember tervez, Szent István Király Múzeum, Székesfehérvár
2010 • 21,3 gramm, Miskolci Galéria, Miskolc.
Válogatott csoportos kiállítások
Csoportos kiállítások
1999 • „INSTANT” tematikus kiállítás, Közelítés Művészeti Egyesület, Pécs • Új tagok bemutatkozó kiállítása, Közelítés Galéria, Pécs • Valkó -csoport, Nevelők Háza, Gebauer Galéria, Pécs
2000 • BUDAPEST ART EXPO FRISS I., Művészetmalom, Szentendre
2001 • Meghamisított természet, tematikus kiállítás, Művészetek Háza, Szombathely
2002 • BUDAPEST ART EXPO FRISS II., Művészetmalom, Szentendre • Ember bőrbe kötve 1., tematikus kiállítás, Laczkó Dezső Múzeum, Veszprém • Egy kép, egy percre, tematikus kiállítás, Kortárs Művészeti Intézet, Dunaújváros
2003 • DEMO, Kortárs Művészeti Intézet, Dunaújváros • Ember bőrbe kötve 2., tematikus kiállítás, Görög templom, Vác
2004 • Határátlépések, kiállítás, Kortárs Művészeti Intézet, Dunaújváros • Krapanj-művésztelep kiállítása: Medi(a)teran, Sibenik, Horvátország • Energia és Ellenérték, Művészetmalom, Szentendre • JÉGESŐ – Művészet nyilvános térben, III., Miskolci Művésztelep kiállítása • Test – Tér – Kép, Knoll Galéria, Budapest • BUDAPEST ART EXPO FRISS III., Művészetmalom, Szentendre • Ember bőrbe kötve 3., Bramer – kúria, Pozsony
2005• Gemine Muse, Ernst Múzeum, Budapest • NECC, Kogart Ház, Budapest
2006 • Lost and Found, Kunsthalle, Baden-Baden • Narratíva, Szent István Király Múzeum, Székesfehérvár • Derkovits Ösztöndíjasok kiállítása, Magyar Intézet, Stuttgart 2007 • A fény, Egry József emlékkiállítás, Volksbank Galéria, Budapest • Lost and Found, MODEM, Debrecen • Derkovits Ösztöndíjasok kiállítása, Magyar Intézet, Helsinki
2008 • Gyűjteni művészet, Pintér Sonja Galéria, Budapest • Lüktetés, Székely Bertalan Műteremház, Szada • Ikontól az installációig, Pannonhalmi Apátság, Pannonhalma
2008 • Pintér Sonja Galéria Első Kortárs Árverése kiállítása
2009 • Blokkolt folyósítás, acb Galéria, Budapest • Kis magyar pornográfia, MODEM, Debrecen
2010 • Liberation formula, Donumenta 2010, Regensburg, Németország • Biciklus, Csepel Galéria, Budapest.
Művek közgyűjteményekben
Művek közgyűjteményben
• Szlovák Nemzeti Galéria (SK).