Bővebb életrajz
Jómódú, négygyermekes családból származott; festőként édesanyja családnevét használta. Nagybátyja Osvát Ernő volt. Amikor Nagyváradot Romániához csatolták, a család Budapestre költözött. Leérettségizett, és magániskolában tanult festeni, majd hosszabb utazást tett Ausztriában, Németországban, valamint Olaszországban, ahol találkozott Marinetti és a futuristák munkáival. Egy ideig Firenze és Róma képzőművészeti akadémiáin tanult.
1927-ben Párizsban telepedett le. Itt hamarosan megismerkedett későbbi férjével, Beöthy Istvánnal, akivel – annak elhúzódó válási eljárása miatt – csak 1935-ben tudott összeházasodni. (Beöthy első felesége és két gyermeke Budapesten maradt.) Eleinte a rue Daguerre-ben laktak, ahonnan a Párizzsal szomszédos Montrouge-ba költöztek, és halálukig ott éltek.
A kor új irányzatával, a pszichológiai és emocionális alapokra épülő szürrealizmussal szemben már ekkor készült munkáit is a geometrikus absztrakció jellemezte. Házasságkötését követően hamarosan felhagyott művészi tevékenységével, és hogy Beöthy érvényesülését segítse, neki, és később megszülető gyerekeinek szentelte életét. A legkülönfélébb, kézügyességet és némi esztétikai érzéket igénylő munkákat vállalva ő lett a családfenntartó. A harmincas évek második felében tervezőként a Marlêne nevű női magazin kézimunkarovatának dolgozott, ahonnan zsidó származása miatt 1940 körül elbocsátották.
Bár a korábbi időszakban is szívesen rajzolt, csak férje halála után, 1961-től kezdett újra komolyan festeni, és azt az utat folytatta, amit a harmincas évek elején megszakított. Alkotásain ekkor már olyan forma- és színviszonyokat alkalmazott, amelyekből a szigorú, száraz geometrikus absztrakttól távol álló, kifinomult és érzékeny kompozíciók születtek. 1972-ben László Károly hatlapos szitanyomat albumot adott ki 1925 és 1935 között készült képeiből (Panderma, 1972, Bázel). 1979-ben részt vett a müncheni Kunstvereinben sorra kerülő Ungarische konstruktivistische kunst 1920–1977 című tárlaton, 1980-ban a XV. Festival de Sénart alkalmával megrendezett Présence Hongroise en France kiállításon, majd a nyolcvanas évek végén New Yorkban, a Matignon Galleryben került sor egyéni kiállítására 1927 és 1932 között készült műveiből.
A cikk lejjebb folytatódik.