A szegedi egyetemen szerzett biológiatanári diplomával Baján kezdett tanítani. A magányos esték unalma vezette egy rajziskolába, majd onnan rajztanára biztatására, a Képzőművészeti Főiskolára. Domanovszky Endre és Barcsay Jenő tanítványa volt. 1956-ban elhagyta Magyarországot, és az Egyesült Államokban először az Ohio állambeli Kent State Universityn, majd a bostoni Museum of Fine Arts Schoolon képezte magát tovább. Első önálló bemutatkozásának sikere 1961-ben, rangos csoportos kiállításokra szóló meghívásokat eredményezett. Olyan művészekkel állíthatott ki, mint Georg Grosz, Wilfredo Lam vagy Moholy-Nagy László. 1962-ben mégis visszajött Európába, és Párizsban, a Montparnasse-negyedben telepedett le. Anton Prinner La Coupole kávéházbeli asztaltársaságához tartozott, a Dôme-ban pedig jó barátságba került Alberto Giacomettivel és a kubai származású szobrásszal, Cardenasszal. A olasz reneszánsz és az azt megelőző korszak festészetének csodálójaként többször ellátogatott Olaszországba. Kiemelkedö festői élményének, Paolo Ucello San Romanoi csatájának hatására született 1962-ben legjelentősebb alkotásainak egyike, a Nagy csata, amelynek több variációja is született. Ezt a Nagytétényi Kastélymúzeumban rendezett tárlatán is bemutatta. 1965-ben Petrigalla Pál lakásán volt zárt körű kiállítása. Ugyanabban az évben a Tranposition Galériában került sor első egyéni párizsi kiállítására, ahol néhány nagyméretű festménnyel és negyven akvarellel mutatkozott be. Az 1968-ban bemutatott 2001: Űrodüsszeia című film, valamint az űrkutatásban rejlő lehetőségek végtelensége megragadta a természettudományos képzettséggel rendelkező művész képzeletvilágát, és a hatvanas évek végétől élénk színekben gazdag „kozmikus” képeket kezdett festeni, amelyeken bolygók, repülő csészealjak, fantáziaszülte tárgyak lebegnek. Egyre súlyosabbá váló asztmája megakadályozta abban, hogy tovább folytassa nagyméretű képeinek festését, élete utolsó hónapjaiban már csak akvarelleket és rajzokat tudott készíteni. Az 1973 októberére tervezett római kiállítását tragikusan fiatalon bekövetkezett halála hiúsította meg. Művészi hagyatékának egy része az Egyesült Államokban van, másik része Párizsban maradt. Munkatársa volt a párizsi Magyar Műhelynek.
Irodalom
ADLOW, D.: Paintings by Hungarian, Works of Béla Birkás, The Christian Science Monitor, 1962. április
FENYVESI K.: Magyar talentum Párizsban, Liberty, 1963. december
KARDOS B.: ~ - Párizs, Nagytétényi Kastélymúzeum.
Bővebb életrajz
Hatgyermekes zenészcsaládban született. A szegedi egyetemen szerzett biológiatanári diplomájával egy vidéki kisvárosban tanított, miközben beiratkozott egy rajziskolába. Rajztanára biztatására Budapestre ment, ahol felvételt nyert a Képzőművészeti Főiskolára. Domanovszky Endre és Barcsay Jenő lettek a mesterei. 1956-ban elhagyta Magyarországot. Brazíliában szeretett volna letelepedni, ehelyett New Yorkba kapott beutazási engedélyt. Egy évig az Ohio állambeli Kent State University ösztöndíjasa volt. Ezután a bostoni Museum of Fine Arts School hallgatójaként folytatta tanulmányait, ám itt sem töltött egy évnél hosszabb időt, mert úgy érezte, hogy az iskola nem segíti kellőképpen művészi fejlődését. Első önálló bemutatkozására 1961-ben került sor a bostoni Dumbarton Galleryben, melynek sikere két újabb egyéni kiállítást eredményezett a Copley Society, illetve a Boston Art Cellar rendezésében. Egy csoportos kiállítás résztvevőjeként olyan művészekkel szerepelt együtt, mint Wifredo Lam, George Grosz és Moholy-Nagy László.
A siker ellenére sem tudott megbarátkozni a számára idegen amerikai világgal, és 1962-ben, immár amerikai állampolgárként visszatért Európába. Párizsban telepedett le. A Montparnasse- negyedbeli rue Daguerre 19. egyik kis műteremlakásába költözött, amelyet Szabó László adott bérbe számára. (Hét évvel később a várostól kapott újonnan épült, kényelmes műteremlakást a rue Erard-ban.) Sok időt töltött a negyed kávéházaiban, a Dôme-ban, a Selectben és főleg a Coupole-ban, ahol Anton Prinner asztaltársaságához tartozott, de jó barátságban volt Giacomettivel és a kubai származású szobrásszal, Cardenasszal is.
A kezdeti évek figuratív képeit, portréit, önarcképeit fokozatosan váltották fel az első megítélésre absztraktnak tűnő képek, amelyek valójában mindig létező, konkrét dolgot ábrázolnak: alakokat, tárgyakat, helyszíneket. Birkás az olasz reneszánsz festészet alapos ismerője és csodálója volt. Többször tett utazást Olaszországban, és számos ott szerzett élményét feldolgozó festményt készített – elsősorban a már említett átmeneti, az absztrakt és figuratív határmezsgyéjén lévő stílusban. Firenzében különösen megragadta Paolo Uccellónak 1460 körül készített San Romano-i csatája. Ennek hatására született 1962-ben egyik legjelentősebb festménye, a La grande bataille (A nagy csata).
1965-ben jelentkezett első egyéni párizsi kiállításával a Transposition Galériában. Az eseményről több korabeli újság is említést tett, és míg az egyik cikk akvarelljeire, azok sziporkázó színeire hívta fel a figyelmet, addig a másik olajfestményeiről szólt elismerően, kiemelve Uccello művének parafrázisát. Ezt a festményt Budapesten is bemutatta 1965-ben, a Nagytétényi Kastélymúzeumban rendezett tárlatán. Amerikai útlevele tette lehetővé, hogyMagyarországra utazhasson. 1965-ben volt egy másik, zártkörű budapesti kiállítása is, mégpedig Petrigalla Pálotthonában. Ugyancsak 1965-ben a Transposition Galériában részt vett azon a Requiem címmel rendezett csoportos kiállításon, amely Pátkai Ervin kezdeményezésére jött létre. Munkatársa volt a párizsi Magyar Műhelynek. 1969-ben három gouache-ával szerepelt a budapesti Nemzetközi Grafikai kiállításon.
Az űrhajózás gyors fejlődése, a táguló világ felfedezésének lehetősége megragadta a természettudományokhoz addig is vonzódó művészt, és a hatvanas évek végétől kozmikus képeket kezdett festeni. Repülő csészealjak, bolygók, létező tárgyakra, élőlényekre hasonlító, elképzelt égitestek lebegnek ezeken a festményein. A színeket bátran használta szokatlan párosításban, nem félt pirosat és lilát, citrom- és narancssárgát egymás mellé tenni. Képeit sohasem állványon festette, hanem a vásznat zöldséges ládákra fektette, és úgy dolgozott. Súlyos asztmában szenvedett, és betegségét csak fokozta a munka közben beszívott terpentin kipárolgása. Rohamai egyre sűrűsödtek, és 1973 elejétől már csak akvarelleket, pasztelleket tudott készíteni. Ezek között az alkotások közt több figuratív mű is szerepel, amelyek kiváló rajztudásáról tanúskodnak. Utolsó egyéni tárlatára 1973 júniusában Madridban, a Seiquer Galériában került sor, amelynek megnyitóján megromlott egészségi állapota miatt nem tudott részt venni. Az ezt követő októberi, római kiállítás pedig már nem valósulhatott meg, 1973. augusztus 3-án meghalt. 2000-ben a párizsi Magyar Intézet retrospektív kiállítást rendezett alkotásaiból.
Egyéni kiállítások
Egyéni kiállítások
1961 • Dumbarton, Boston (USA) • Coplay Society, Boston (USA)
1962 • Boston Art Cellar, Boston (USA)
1965 • G. Transposition • Nagytétényi Kastélymúzeum • Librairie-Galerie Universitaire, Dunkerque (FR)
1966 • Librairie-Galerie d’Art, Párizs
1967 • Adélaide Décoration, Saint-Germain-en-Laye (FR) • Galerie Entremonde, Párizs
1968 • G. delle ORE, Milánó
1971 • G. Balas, Brüsszel
1973 • UNESCO, Párizs • Seiquer G., Madrid
1976 • UNESCO, Párizs
2000 • Magyar Intézet, Párizs.
Válogatott csoportos kiállítások
Válogatott csoportos kiállítások
1961 • Newton Massachusetts, Boston (USA) • Boston Art Gallery, Boston (USA)
1962 • International Show in Boston, Boston
1965 • Requiem, Galerie Transposition, Párizs • Graveline ’65, Graveline • Sept jeunes artistes, Galerie Zunini, Párizs • Rencontre ’65, Lille
1966 • Graveline ’66, Graveline
1967 • Marché expérimental des Arts, Párizs • Maison de la Culture, Colombes
1968 • Galerie Casanova, Párizs
1969 • Nemzetközi grafikai kiállítás, Fészek Klub, Budapest
1970 • Galerie de Seine, Párizs
1973 • Abbaye du Bec Hellouin (FR)