Olga Blinder elemi és középiskolai tanulmányait a nagyhírű Colégio Nacionalban végezte. Nehéz
történelmi periódusban, a Chaco-háború utáni korszakban kezdte meg egyetemi
kurzusait az Universidad Nacional
mérnöki fakultásán. A képzőművészet – elsősorban a festészet –, gyermekkora óta
érdekelte; művészeti tanulmányait ennek ellenére jóval később, férje Isaac Schwartzmann ösztönzésére kezdte
el a korszak egyik szellemi központjában az Ateneo
Paraguayoban. Az ott eltöltött idő elindította a művésznőt azon az úton,
melyen töretlenül járt élete során: ezen a helyen ismerte meg Ofelia Echagüe Vera festőnőt, XX.
századi paraguayi képzőművészet karizmatikus alakját. Barátságuk ’megpecsételte
’ sorsát, irányt és útmutatást adott a fiatal pályakezdő Olga Blindernek.
Első önálló kiállításának is az Ateneo Paraguayo adott otthont 1950-ben. Egy esztendő múltán
külföldön is megmérettetett: Argentínában rendezett tárlatán a világ is
megismerhette művészetét. A kezdeti gyors sikerek nem térítették le útjáról,
továbbra is az új kihívásokat, technikákat kereste, ezért is volt fontos
számára Livio Abramo brazil
származású rézmetsző barátsága és tanítása. Az 1954-es esztendő a paraguayi
képzőművészet és Olga Blinder életében is egyaránt jelentős fordulópont volt:
megalakult az ’El Grupo Arte Nuevo’ (Új
Művészeti Csoport). A csoport tagjai Olga
Blinder, Josefina Pla és José Laterza
Parodi már szakítottak a hagyományokkal, nemzetközi –elsősorban európai–
mintákat követtek, melyek közül a kubizmus, és Pablo
Picasso számított etalonnak.
Az El Grupo Arte Nuevo
elsőként megrendezte a Modern
Művészet Hetét, ahol az új irányzat képviselői – többek között a szintén paraguayi származású
szobrászművész Hermann Guggiari bizonyíthatták
tehetségüket a művelt nagyközönség előtt. Az újonnan alakult művészeti csoport
jelentős sikereket ért el Európában az Egyesült Államokban és a latin-amerikai
országokban egyaránt.
Olga Blinder
mindig is kereste az egyéni hangot. Luly
Codas véleménye szerint pályája elején a művésznő inkább a hagyományos
’akadémikus’ stílust követte, de témaválasztásában kezdettől fogva
érzékenységről, éleslátásról tett tanúságot, akár ha a Maternidad (Anyaság,1953), de még inkább ha a Triste hombre (Szomorú ember,1958),
című festményeire gondolunk. Az a tény, hogy az El Grupo Arte Nuevo művészeti csoporthoz eltéphetetlen szálakkal
kötődött, egyszersmind azt is jelentette, hogy az Európából érkező művészeti
irányzatoknak, a kubizmusnak, valamint Pablo
Picassonak lelkes követője volt: ennek az időszaknak termése a Flores
amarillas (Sárga virágok, 1953)
című festmény.
Olga Blinder saját
hangjának megtalálásában, egyéni látásmódjának kifejezésében kíváló megoldást
nyújtott a xilopinturaban
(fafestészet) és a xilograbadoban
(fametszés) rejlő lehetőség. A két eljárás technikai alapjait Braziliában
sajátította el, ahol -a már említett- Livio
Abramo professzor volt a mestere. Olga
Blinder az új technikával alkalmazkodott a kor ’szelleméhez’ és
nonfiguratív, geometrikus formáival reflektált a világ és az ország problémáira
(ne feledjük 1954-ben kezdődött a harmincöt éven át tartó Stroessner-i
diktatúra): ekkor készítette az Inútil
espera (Hasztalan várakozás,
1968), és a Los torturados (Megkínzottak,
1967) című munkáit.
A 60-as 70-es években a különböző technikák keverésével
kísérletezett, ennek jegyében született a La
mujer de la sombrilla (A napernyő
asszonya, 1963) címet viselő olajfestménye.
Olga Blinder
gazdag művészi pályaképe mellett igen sokat tett a művészeti oktatás és képzés
érdekében. Alapítója és igazgatója volt a paraguayi Instituto de Artenak (IdeA),
és több mint harminc éven át irányította a szervezetileg a Mision Cultural Brasilenahoz tartozó Escolinha de Arte de Paraguayt, továbbá igazgatóként működött és
oktatott az Instituto Superior de Arteban
(ISA).
Számos könyvet és tanulmányt írt, így is gyarapítva országa szellemi életét.
Elméleti munkái közül a máig leginkább forgatott és Európában is ismert írása
az Arte
actual en el Paraguay 1900–1995 (Paraguayi
Képzőművészet 1900–1995 között), Josefina
Plaval és Ticio Escobarral közös
munka eredményeként született.
További jelentős munkái az Arte indigena (Indián
művészet), a Diccionario de arte (Művészeti szótár), az 1994-ben megjelent
Trabajos sobre museos y educacion
artistica (Múzeumokról és művészeti
nevelésről szóló munkák), és végül, de nem utolsósorban a
Bartomeu Meliaval
közös szerkesztésben megjelent En la
frontera de un arte nuevo guaraní 1987–1988 (Egy új guaraní művészet határán 1987–1988) című kötet, amely az
őslakosok halálra ítélt művészetével foglakozott. Olga Blinder részese volt számos nehéz történelmi periódusnak
háborúnak, polgárháborúknak és egy hosszan tartó diktatúrának, és mégis képes
volt arra, hogy munkásságával Paraguay szellemi életét gazdagítsa. Alakja mind
emberileg, mind művészeti hitvallás és tehetség tekintetében szimbóluma lehet a
latin-amerikai képzőművészetnek. „Párhuzamosan
alkot, tanít, mindenkit ’megfertőz’ ezzel az őrültséggel. Nem volt és nem lesz
az elkövetkezőkben ilyen művész, mint Olga Blinder.” (Wiliam Paats Martínez.)