1928-37: Magyar Képzőművészeti Főiskola, mestere: Vaszary János, Réti István, Edvi Illés Aladár. A főiskolán, mint tanársegéd tevékenykedett. 1937-ben a Képzőművészeti Főiskola Jubiláris kiállításán a főváros vízfestészeti díját és a Céhbeliek díszérmét nyerte el. Az oktatásügy kiváló dolgozója és Szocialista Kultúráért kitüntetéseket kapott. Balló-díjjal bejárta Franciaországot, Belgiumot, Hollandiát, Németországot, állami ösztöndíjjal pedig Olaszországot. 1943-ban balatoni és székelyföldi ösztöndíjakat kapott. A KÉVE művésztársaság tagja volt. 1947-ben római ösztöndíjas. 1940-től 25 éven keresztül a budapesti Képzőművészeti Szakközépiskolában és Gimnáziumban, illetve különböző budapesti gimnáziumokban tanított. Verseskötetet is illusztrált. Olajfestményeket, pasztelleket is készített, de munkásságának javát akvarellek teszik ki. 1933-tól állította ki portréit és csendéleteit, valamint tájképeit. Ecsetjének inspirálója a természet volt, amelyben a Balaton központi helyet kapott. Alumíniumszobrokat, térplasztikákat, reliefeket is készített.
Díjak/ösztöndíjak
1937 • Balló-díj
1943 • Balatoni ösztöndíj
1943 • Székelyföldi ösztöndíj
1947 • Magyar Akadémia ösztöndíja, Róma.
Irodalom
ÉBER L, GOMBOSI GY.: Művészeti lexikon. II. Budapest 1935, 311.
NAGY Z.: Előszó. In: Csebi Pogány I. – Rembrandt, Budapest 1940, 7–10.
PIPICS Z. : Száz magyar festő. Budapest 1943.
Csebi Pogány Istvánfestőművész kiállítása. (kat.), Budapest, Ernst Múzeum, 1959
GENTHON I., ZÁDOR A. (szerk.):Művészeti Lexikon. I. Budapest 1965, 457.
HECKENAST J.: Kérdések és válaszok egy kiállításon. Vasi Szemle, 1968/4., 579.
POGÁNY Ö. G.: Csebi Pogány István hatvanéves. Művészet, 1968/12., 31.
TÓTH J.: Csebi Pogány Istvántérplasztikái. Magyar Építőművészet, 1969/4., 50.
BALOGH E.: Csebi Pogány Istvánkiállítása. Napló, 1969. augusztus 10.
HEITLER L.: Csebi Pogány Istvánkiállítása. Jelenkor, 1969/9., 808.
ECSERY E.:Csebi Pogány István gyűjteményes kiállítása Balatonfüreden. Művészet, 1969/10., 47–48.
P. SZÜCS J.: A római iskola. Budapest 1987, 123.
Saur Allgemeines Künstlerlexikon. 22.München, Leipzig, 1999, 525.
SEREGÉLYI GY. (szerk.): Festők, grafikusok adattára. Szeged, 1988, 490.
ZÁKONYI F.: Balatonfüred. Veszprém, 1989, 584, 585.
FITZ P. (szerk.): Kortárs magyar művészeti lexikon. I. Budapest, 1999, 382.
SZABÓ Á. A. (szerk.): Magyar festők és grafikusok életrajzi lexikona. II. Nyíregyháza, 2002, 279.
WITTEK ZS.: Jegyzett magyar kortárs festőművészek almanachja. I. Budapest, 2005, 298.
DON P., LOVAS D., POGÁNY G. (szerk): Új magyar művésznévtár. I. Kecskemét, 2006, 168.
TÓTH-BENCZE T.: Egy elfeledett művész nyomában. Füredi História, 2012/április 5–7.
Egyéni kiállítások
Egyéni kiállítások
1933 •CXXXVII. Kiállítás, Ernst Múzeum, Budapest
1940 • Műterem [Krayerné Záborszky Ellyvel], Budapest
1941, 1942 • Műbarát, Budapest
1959 • Ernst Múzeum, Budapest (gyűjt., kat.)
1969 • Annabella Szálló, Balatonfüred
1977 • Balatoni Galéria, Balatonfüred.
Válogatott csoportos kiállítások
Válogatott csoportos kiállítások
1933 • Jubiláris Kiállítás, Képzőművészeti Főiskola, Budapest
1941 • Nemzetközi Grafikai Kiállítás, Milánó (I)
1945 • Az Első Szabad Nemzeti Kiállítás, Műcsarnok, Budapest
1946 • A Magyar Képzőművészetért, Ernst Múzeum, Budapest • Fiatal magyar képzőművészek, Fővárosi Képtár, Budapest
1947 • Magyar Művészhetek Reprezentatív Képzőművészeti Kiállítása, Ernst Múzeum, Budapest
1948 • Balatoni Képkiállítás, Nemzeti Szalon, Budapest
1955 • VI. Magyar Képzőművészeti kiállítás, Műcsarnok, Budapest
1957 • Tavaszi Tárlat, Műcsarnok, Budapest
1968 • Vas megyéből származó képzőművészek kiállítása, Savaria Múzeum, Szombathely.
Művek közgyűjteményekben
Művek közgyűjteményekben
• Fővárosi Képtár, Budapest
• Janus Pannonius Múzeum, Pécs
• Magyar Nemzeti Galéria, Budapest
• Savaria Múzeum, Szombathely.
A cikk lejjebb folytatódik.