1867-től a müncheni akadémián Knabl osztályán, majd Drezdában Robert Hertelnél tanult. Az 1870-es években Bécsben dolgozott, két egészalakos ideálportrét készített a Kunsthistorisches Museum épületére. Innen Münchenbe ment, majd 1880-ban hazatért. Sikerrel szerepelt az Operaház, a Honvédelmi Minisztérium, a pesti Vigadó szobraira kiírt pályázatokon, és megbízásokat kapott magánpaloták allegorikus szobraira is (Andrássy út 12. és 21.). 1889-ben megnyerte a Huszár Adolf szobrászművész síremlékére kiírt pályázatot, ettől kezdve tíz éven át a legnépszerűbb síremlékszobrász lett (Ligeti Antal, 1897; Kamermayer Károly, 1901; Csemegi Károly, 1902, mind Budapest, Kerepesi temető). A nagy emlékműpályázatokon csak kisebb díjakat nyert, de elkészíthette a bánhidai Turult (1898), a budapesti Werbőczy-szobrot (1908, ledöntve), valamint Erzsébet királyné szobrát Bártfára (1903, ledöntve). Egyéni kiállítása nem volt, munkái a hagyatéki árverésen szétszóródtak. A Magyar Nemzeti Galéria négy szobrát őrzi. ~ a historizmus jó képességű kismestere, aki egyéni invencióval alkalmazta a kor szobrászatának allegorikus sablonjait. Bár minden feladatot magas szakmai szinten oldott meg, az 1900 körül bekövetkezett ízlésváltozást már nem tudta követni, ekkor háttérbe szorult.
Gerő Ö.: Donáth Gyula, Művészet, 1905/IV., 1. sz., 26–30., Nagy I.: A bánhidai turul-szobor alkotója, Donáth Gyula. In: A bánhidai turul I., Tatabánya, 1992. 13–21.
A cikk lejjebb folytatódik.