Művelt értelmiségi család sarjaként 1895–97-ben Rómában, az Accademia di Raffaellón, majd 1898–1900 között a párizsi Julian Akadémián tanult. 1901-ben Hódmezővásárhelyt telepedett le, és bekapcsolódott a Tornyai szervezte egyesület kultúraterjesztő munkájába. Festői pályája a Munkácsy-tradíció jegyében indult, de rövid életképi intermezzó után (Leszámolás, 1903; Bölcső mellett, 1905) urbánusabb élményvilágából és lírai habitusából adódóan nem az alföldi piktúra Tornyaitól és Kosztától képviselt drámai vonulatához csatlakozott, hanem az itteni népélet és táji környezet ábrázolásának intimebb, tartózkodóbb, a paraszti életforma humanisztikus értékeire koncentráló útját választotta. Többek között egy jellegzetes „alföldi” problematika és kompozíciós megoldás, az alacsonyhorizontú, szélesen elterülő rónaságot megjelenítő tájképtípus (Gorzsai táj; Alföldi táj tanyával; Borús ég; Tiszai táj, 1915–25 között) egyik kezdeményezője, ill. továbbfejlesztője lett. Javaslatára alakult meg 1912-ben a Művészek Majolika- és Agyagipari Telepe, amelynek munkáját a népi fazekasság motívumkincsét feldolgozó mintarajzokkal segítette. 1913-ban Makón volt gyűjteményes kiállítása, emlékkiállítását 1951-ben a Fényes Adolf Teremben, 1958-ban a Tornyai János Múzeumban, 1970-ben a Tornyai János Múzeum szervezésében Hódmezővásárhelyt, Budapesten (Magyar Nemzeti Galéria) és Szegeden (Móra Ferenc Múzeum) rendezték meg. Munkásságának java részét a hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeum őrzi.
László E.: Endre Béla, Budapest, 1973.
A cikk lejjebb folytatódik.