1832–37 között a bécsi akadémián szobrászatot és rézmetszést tanult, majd 1838-ban Münchenen és Párizson át Londonba ment. Kőfaragóként dolgozott. Herceg Esterházy Pál nagykövet révén ismerkedett meg Albert herceggel, aki pátfogásába vette. 1847–68 között Rómában élt. Műtermében számos magas rangú megrendelőt fogadott, sok portrét készített, szerepelt londoni és pesti kiállításokon. 1866–67-ben két forduló után megnyerte a pesti Széchenyi István-emlékmű pályázatát, majd hazatelepült. A szobrot kemény hírlapi támadások és sok kudarc után 1880-ban avatták fel. Élete utolsó évtizedeiben visszavonultan élt. ~ a magyar klasszicizmus jelentős mestere, de a historizmus gondolat- és formavilága idegen volt tőle, ezért itthon nem aratott sikert. Korai művei nagyrészt külföldön maradtak (Amazonok és argonauta, 1851 körül, márvány, Osborne, Royal Collection), a hazaküldött gipszmásolatok megsemmisültek. A Magyar Nemzeti Galéria kilenc művét őrzi, köztük allegorikus nőalakjait (Vadászat előtt; Vadászat után, 1895), portréit (Pázmány Péter, 1869).
Soós Gy.: Adatok XIX. századi szobrászatunk történetéhez. (Engel József 1811–1901), Művészettörténeti Értesítő, 1963/XII., 1. sz., 48–51.
A cikk lejjebb folytatódik.