A tizenöt évesen Mednyánszky Lászlóval csavargó festőbojtárból Nagybányán (1906, 1907) lett festőtanonc, majd Budapesten, Münchenben (Akademie Kern, 1910–11) és Párizsban (La Palette, 1912) művészjelölt. Az 1910-es évek első felében fogant kubista tanulmányaival az alkotómódszer szellemiségéhez férkőzött közel. Az első világháborúban 1915-től önkéntesként harcolt a szerb, orosz és olasz fronton, ahol egy évet – főleg Szicíliában – hadifogságban töltött. Az 1920-as évek elején lélektani realizmussal portrékat és csoportképeket festett, „emberi drámákat, elrontott életszerepek keserűségeit” rögzítette nagy együttérzéssel vásznain. 1925–32 között Nyugat-Európában, elsősorban Párizsban élt és dolgozott festőnő feleségével, Kohner Idával és három gyermekükkel. A párizsi művészeti élet befogadta ~t, társasága a Café Rotonde művészköre, a legjobb gyűjtők vásárolták műveit. Párizsban radikálisan megváltozott stílusa és festőtechnikája. Ezentúl fehérrel alapozott fatáblára olyan temperával festett, amelynek maga keverte a kötőanyagát azért, hogy a színek telítettségét, vagy ha éppen az szükséges: bársonyos fényét tudatosan szabályozhassa. Párizsi sikereinek – gyakori kiállításai mellett – kiemelkedő eredménye, hogy 1928-ban tíz színes litográfiát tartalmazó mappája jelent meg André Salmonnak képekhez írott verseivel (Correspondances, Paris). Művészetének nagy korszaka 1930-ban kezdődött, stílusa kiforrott, mondandója általános érvényű, amely autonóm képi világgal társulva az École de Paris egyéni karakterű vizuális nyelvteremtési kísérletét is jelentette. Motívumrendszere jelképek, szorongásokkal, titkokkal telített szimbólumok együttese. Kozmikus tágasságú tájaiban szellemfigurák, szellemlények mozognak sajátos koreográfiában, emberi építményekre még csak nem is emlékeztető felkiáltójel-szellem-épület-fantomok, a semmibe sikló vonatok és életre kelt furcsa, létükben fenyegető tárgyak – székek, asztalok – között. ~ legfontosabb műveivel (Sétány, 1934, Kolozsváry-gyűjtemény, Győr) eljutott az európai elidegenedés-élmény, a worringeri világfélelem, a Weltangst átéléséig–megidézéséig, szuggesztíven hiteles előrevetítéséig. Apja halála után hazatért Párizsból, és átvette a Singer és Wolfner Kiadó irányítását. Folytatta édesapja, Wolfner József művészetpártoló, műgyűjtői tevékenységét, képzőművészeket (Barcsay Jenő, Hincz Gyula, Szalay Lajos, Vilt Tibor stb.) támogatott, és kiadójában foglalkoztatott. L’art Hongrois címmel francia–magyar nyelvű képzőművészeti könyvsorozatot indított (szerk.: François Gachot, megjelent kötetei: Rippl-Rónai, Csontváry, Nagy István, Derkovits, Egry). 1936–37-ben saját és Koch György építész tervei szerint megépítette nádtetős, kétszintes, műtermes nyaralóját Mednyánszkyval való csavargásai egyik helyszínén, Rókarántón, a szigligeti öbölben. Festői érdeklődése a természet felé fordult: friss vázlatokon, akvarelleken mutatta be régi-új kozmoszát: Szigligetet, a Balatont. 1938-ban megkapta a Szinyei Merse Pál Társaság tájkép-díját. A Wolfner–Farkas gyűjteménynek a családtagok által megőrzött része 1980-ban került a magyar állam tulajdonába, a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat, a Kecskeméti Képtár kezelésébe. A szigligeti Farkas-villában 2002-től ~ Emlékszoba és Alkotóház működik Szigliget Község Önkormányzata fönntartásában, a ~ Alapítvány támogatásával. Egyéni kiállítása volt 1924-ben, 1932-ben, 1936-ban az Ernst Múzeumban. 1929-ben, 1930-ban, 1932-ben Párizsban a Galerie Portique-ban, 1933-ban Párizsban, 1941-ben, 1943-ban Budapesten a Tamás Galériában, 1947-ben emlékkiállítása a budapesti Nemzeti Szalonban, 1969-ben a Szent István Király Múzeumban Székesfehérvárott, 1978-ban a Magyar Nemzeti Galériában.
Salmon, A.–Farkas I.: Correspondances, Paris, 1929 • Salmon, A.: Étienne Farkas, Paris, 1935 • Nyilas-Kolb J.: Farkas István, Budapest, 1935 • Kassák L.: Vallomás tizenöt művészről, Budapest, 1942 • Lyka K.: Farkas István emlékezete, Új Idők, 1947. III. l. • Pataky D.: Farkas István, Budapest, 1970 • Sarkantyú M.: A szirakuzai bolond. Farkas István festészete a 30-as években, Világosság, 1977/3. • S. Nagy K.: Farkas István, Budapest, 1979 • Kernács G.: Farkas István, Budapest, 1980 • Sümegi Gy.: Kis kecskeméti képtár-történet, Forrás, 1983/9. • Sümegi Gy.: A Glücks-gyűjtemény. Farkas István emlékére, Belvedere, 1990/3. • S. Nagy K.: Farkas István, Budapest, 1994 • Farkas István festőművész frontnaplója (közli: Markója Cs.), Enigma, 28. sz., 2002.
A cikk lejjebb folytatódik.