Füzesi József 1966. július 21-én született Komlón, Dombóváron él. Alkotói korszakát 1996-ban kezdte, előbb temperával dolgozott, később mentora, Orsós Teréz festőnő segítségével áttért az olajfesték használatára. Farostlemezre és vászonra dolgozik, naiv festőként tartják számon. Elsősorban a romák hajdani kultúráját, életstílusát és érzelmeit festi meg, de kedvelt témái közé tartoznak a csendéletek, tájképek, a portrék is. Első kiállítása 1997-ben volt Pécsett, amelyet 2001-ig több pécsi és egy komlói bemutatkozás követett. A kilencvenes évek végétől vesz részt a Roma Képzőművészek Alkotótáborában, illetve csoportos kiállításaikon. Budapesten 2002-ben mutatkozik be Roma Parlament Társalgó Galériájában „Újvadak festője” című kiállításával. Festményei tematikus tárlatokon, többek között 2003-ban a „Kortárs roma vallásos művészet Magyarországon” címmel rendezett és a Művészetek Völgyében a Cigány Ház közgyűjteményét bemutató kiállításokon is láthatók voltak. A cigányság történeti múltjával és jelenével foglalkozó konferenciák válogatott előadásait tartalmazó, közelmúltban megjelent Cigánysors című kötet borítóját „Csendőrök” című festménye díszíti.
Egyéni kiállítások
Egyéni kiállítások
1997 ● Pécs
2002 ● Újvadak festője, Roma Parlament Társalgó Galéria, Budapest
Válogatott csoportos kiállítások
Csoportos kiállítások
2003 ● Kortárs roma vallásos művészet Magyarországon, Budapest ● Cigány Ház közgyűjteménye, Művészetek Völgye, Kapolcs
Művek közgyűjteményekben
Művek közgyűjteményekben
Romano Kher (Cigány Ház), Budapest
A cikk lejjebb folytatódik.