A századfordulón szerveződött magyarországi művésztelepek egyik legjelentősebb példája. Indulása 1901-re tehető, amikor Körösfői-Kriesch Aladár Gödöllőre költözött. A kolónia működésének gazdasági alapjait az 1904-ben felállított szövőiskola teremtette meg. A szövőmunka technikai hátterét olyan szakemberek biztosították, mint a Párizsban tanult Leo Belmonte, valamint Boér Lenke, Frey Rózsa és Frey Vilma. 1905-ben feleségével a városba költözött Juhász Árpád, példáját a következő évben követte Zichy István. A telep vonzerejét növelte, hogy 1907-ben a szövőiskolát az Iparművészeti Iskola hivatalos tanműhelyévé nyilvánították. Még ebben az esztendőben Veszprémből Gödöllőre költözött Nagy Sándor feleségével, Kriesch Laurával, Frecskay Endre, Moiret Ödön, majd az ezt követő három évben itt telepedett le Mihály Rezső, Charles de Fontenay, Sidló Ferenc, Vas Béla, Raáb Ervin, Remsey Jenő és Rózsaffy Dezső. A közösség csaknem valamennyi tagja részt vett a szőnyegtervezésben. A gödöllőiek egységes csoportként csupán egy alkalommal, 1909-ben a Nemzeti Szalonban megrendezett csoportkiállításon léptek fel. A háború kitörése után a kolónia szétzilálódott, tagjai elköltöztek, vagy katonai szolgálatukat töltötték. A telep történetének szimbolikus záródátuma 1920, Körösfői-Kriesch Aladár halálának éve. A ~ jellegét tekintve olyan szabadon szerveződött alkotóközösség, amelynek tagjait közös életszemlélet és esztétikai elvek kötik össze. Művészetük megújítását gyökeres életmódváltással alapozták meg, a nagyvárosból való kivonulás (szecesszió) a természettel és a vidéki néppel való békés és természetes együttélés biztosítékát jelentette. A preraffaeliták, Ruskin, Morris és Tolsztoj elveit követve élet és művészet elveszett egységének újrateremtését tűzték ki célul. Ennek keretét a középkori mintára szerveződött közösségi műhelymunka és az elfeledett kézműves hagyományok felélesztése adta. Hitük szerint a műalkotás nem öncél, hanem eszköz embertársaik és ezen keresztül a tágabb közösség jobbítása érdekében. Világképükben egyaránt helyet kaptak szocialista társadalmi utópiák, konzervatív nemzeti és keresztény eszmék, nagy hatást gyakorolt rájuk Schmitt Jenő Henrik misztikus teozófiája, Nietzsche filozófiája, ugyanakkor a csoportból többen kapcsolatban álltak a baloldali progresszió gondolkodóival, Szabó Ervinnel és a Huszadik Század körével. Esztétikai elveik és művészi programjuk kifejtésében nagy szerepet játszottak a telep vezető mesterei, Nagy Sándor és Körösfői-Kriesch Aladár, akiknek írói tevékenysége is jelentős. Művészeti eszköztárukban a historizáló, magyaros szecesszió dekorativitással társult szimbolizmusa játszott főszerepet. Esztétikájukban az irodalmi mondandó, az eszmei üzenet fölötte állt a tisztán formai problémáknak. Formakincsükben jelentős szerepet kapott a népművészet, amely stilizált, dekoratív látásmódja és archaikus formakincse révén a közösség művészetének alapját jelentette. A ~ legjellemzőbb sajátosságának mégis az összművészeti jelleg tekinthető. Építészként kapcsolódott a csoporthoz Medgyaszay István, aki 1904–1906 között tervezte Nagy Sándor és Leo Belmonte műteremházát. Egységes stílusú enteriőröket tervezett és állított ki a csoportból Körösfői-Kriesch Aladár, Nagy Sándor és Undi Mariska is. E körből a legjelentősebb a marosvásárhelyi Kultúrpalota Komor Marcell és Jakab Dezső által tervezett szecessziós épülete, amelynek mozaikjait, falképeit és üvegablakait a gödöllőiek kivitelezték. Körösfői és Nagy Sándor monumentális épületdíszítő megbízatásai során a középkori freskótechnikák felélesztésével kísérletezett. Szintúgy a népi és történeti technikák, valamint ornamentális motívumok jelentették a forrását a szőnyegszövő műhely működésének. Bútoraikon és használati tárgyaikon egységesen a falusi otthonok puritán, célszerű, geometrizáló, rusztikus tárgyalkotó szemlélete érvényesült (Körösfői-Kriesch Aladár: Kalotaszegi nyaralóebédlő, 1906). Műfaji sokszínűségüket jelzi, hogy terveztek bőrmunkákat, gyermekjátékokat is. A művésztelephez kapcsolható Moiret Ödön és Sidló Ferenc néhány szobra is. Igen jelentős egyedi, sokszorosított és alkalmazott grafikai, valamint könyvillusztrációs tevékenységük. Tematikájukat tekintve a művek egy csoportja esztétikai és életfilozófiai elveiket összegző szimbolikus programkép (Körösfői-Kriesch Aladár: A jó kormányos, 1907; A művészet forrása, 1907; Ego sum Via, Veritas et Vita, 1903; Nagy Sándor: Fogadalom, 1908; Mester, hol lakol?). A nemzeti történelem (Körösfői-Kriesch Aladár: Zách Klára, 1911) mellett új témaként jelentkezett a népköltészet, mitológia (Zichy István: Hunor és Magyar, 1905) és balladairodalom (Nagy Sándor és Thoroczkai Wigand Ede marosvásárhelyi üvegablakai, 1913). Központi szerepet játszott munkásságukban a család, a gyermek és a természet (Nagy Sándor: Ave Myriam, 1904; A mi kertünk, 1902; Szent várakozás, 1902; Sidló Ferenc: Család, 1909).
Gellér K.–Keserü K.: A gödöllői művésztelep, Budapest, 1987 • Gellér K.: A gödöllői művésztelep (1901–1920), Gödöllő, 2001.
A cikk lejjebb folytatódik.