Apja Gyenes Izsó hegedűművész, a kaposvári zeneiskola alapítója, testvére Reményi-Gyenes István író. 14 évesen kezdett fényképezni, Holzer Félix kaposvári fényképésznél. 1928-ban Győrbe költözött, fényképészszakvizsgát tett. 1930-1937 között a Színházi Élet fotóriportere volt, a budapesti és bécsi színházi, zenei, társasági eseményeket fényképezte. Modelljei többek között: Lehár Ferenc, Toscanini, Furtwängler, Prokofjev, Kodály, Bartók és Szigeti voltak. Lefényképezte Kaposvárott Rippl-Rónai Józsefet a halálos ágyán. 1936-ban a lap tudósítójaként Berlinbe költözött, az olimpiáról tudósított. 1936-1937-ben Londonba, majd Párizsba tette át székhelyét. 1938-ban a New York Times egyiptomi tudósítója. 1940-ben Madridban telepedett le. A Campua fotóosztályán dolgozott; 1948-ban önálló fotóstúdiót (Studio Gyenes) nyitott. Modelljei között voltak a század meghatározó mûvészei: Picasso, Miró, Dalí, Foujita, Arthur Rubinstein, Herbert von Karajan… Hosszú pályafutása során több mint tízmillió felvételt készített. Ő volt a spanyol királyi család hivatalos fotósa, a bélyegeken, pénzeken lévő uralkodói portrék tőle származnak. Arcképei, zene ihlette montázsai, balett- és táncképei a legismertebbek. Spanyol lapok címlapjain 2000-nél több felvétele jelent meg. A San Telmo Királyi Szépművészeti Akadémia tagja volt; a Katolikus Izabella Rend Lovagja (caballero). 1990-ben a Magyar Köztársaság aranykoszorúval díszített Csillagrendjével tüntették ki.
Irodalom
[-]: ~ mesterfotói, Fotó, 1970/6.
VÉGVÁRI L.: ~ Budapesten, Fotó, 1986/9.
VADAS J.: Romantika és pátosz, Fotóművészet, 1986/3.
Egyéni kiállítások
Egyéni kiállítások
1000-nél több önálló kiállítást rendezett Kínától Argentínáig.
1970 • ~ mesterfotói (Beethoven születésének 200. évfordulójára), Bécs • New York • Peking • Johannesburg • Helsinki • London
1972 • In Memoriam Beethoven, Műcsarnok, Budapest
1976 • Az évtized nagy művészi sikerei, Operaház, Madrid • De Falla emlékére, Bonn • Párizs • Cádiz
1981 • Picasso, Mexikóváros
1986 • 82 fotó a 82 éves Dalíról, Barcelona • Vigadó Galéria, Budapest
1988 • Kaposvár
1989 • Zene és fény képekben, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest
1992 • Kaposvár
1993 • Siófok • Miami
1997 • állandó kiállítás a Kaposvárnak ajándékozott 100 képéből, Vaszary János Képtár, Kaposvár.
Válogatott csoportos kiállítások
Válogatott csoportos kiállítások
1982 • Tisztelet a szülőföldnek. Külföldön élő magyar származású művészek II. kiállítása, Műcsarnok, Budapest.