Hirst a YBAs (Young British Artists) néven ismertté vált brit művészcsoport legkiemelkedőbb alkotója 1986–89-ig a londoni Goldsmiths College hallgatója volt. 1988-ban ő szervezte meg a mára legendássá vált Freeze-kiállítást egy docklandi raktárépületben. A Freeze az YBAs kiindulópontja volt, egy művészgeneráció megalapozását jelentette. Hirst ennek a 90-es években feltűnt fiatal, provokatív, publicitást hajszoló művészgenerációnak a motorja és inspirációja, a brit kortárs művészet emblematikus figurája.
Az 1991-ben készített The Physical Impossibility of Death in the Mind of Someone Living (A halál fizikai képtelensége egy élő elméjében) című szobra – amely egy formalinban tartósított 4 méter hosszú tigriscápa – egycsapásra ismertté tette nevét. Ugyancsak 1991-ben mutatta be a londoni ICA-ban (Institute of Contemporary Art) a levegőben légfuvallattal kiegyensúlyozott pingponglabdát tartalmazó installációját, melynek címe Hirst mottójává vált: I want to spend the rest of my life everywhere, with everyone, one to one, always, forever, now (Az életem hátralévő részét szeretném mindenütt tölteni, mindenkivel, szemtől-szemben, mindíg, örökké, most).
Legjellegzetesebb műveiben teheneket, bárányokat, legyeket, pillangókat használt fel. Szobrai és installáció mindíg meghökkentőek, akárcsak példaképe Francis Bacon, Hirst is elsősorban a néző zsigereire próbál hatni. Az ellentmondásos munkák rendszerint nagy hullámokat vernek a sajtóban. Gyakori bulvársajtóbeli szereplései révén Hirst olyan hírnévre tett szert, amely a művészekre korábban nem volt jellemző. Hirst médiaszemélyisége, legendáriuma és művei – akárcsak Warhol esetében – elválasztahatatlanul egybemosódnak. Anyaghasználata újszerű, témái azonban klasszikusak, egzisztencialista megközelítésűek. Gyakran foglalkozik az élet és halál kérdéseivel és előszeretettel utal a keresztény ikonográfiára. Rákényszeríti a nézőt, hogy kényelmetlen témákkal szembesüljön, a hanyatlás és a pusztulás metaforáival. Alkotásainak nagy részét játékosság és morbiditás hatja át.
Hirst sikereihez nagyban hozzájárult az őt képviselő White Cube és Gagosian Galéria, amelyek a kortárs műkereskedelem legbefolyásosabb angol, illetve amerikai galériái. Karrierjének korai szakaszában legnagyobb gyűjtője Charles Saatchi egyengette pályafutását.
1995-ben elnyerte a brit kortárs művészet legnagyobb presztizsű díját, a Turner díjat. A legtöbb művésznél ez a karrier csúcspontját jelenti, Hirst esetében csupán a kezdet volt, ahonnét pályafutása szédületes sebességgel emelkedett tovább. 1997-ben megnyitotta Pharmacy nevű éttermét, melynek megnyitóját az évtized party-jaként emlegetik. A rövidéletű étterem teljes berendezését, festményeit, Hirst tervezte bútorait és kiegészítőit a Sotheby’s árverezte el példátlan érdeklődés mellett. Az 2004 októberében tartott aukción minden tétel elkelt, az előzesen 3 millió Fontra becsült tárgyegyüttest hisztérikus licitálás mellett 11 millió Fontért értékesítették. A Sotheby’s első alkalommal szentelt teljes aukciót élő képzőművésznek. 2005 januárjában a YBAs ikonná vált tartósított tigriscápát Charles Saatchi 6,5 millió Fontért (12 millió $) értékesítette, ezzel Hirst a második legdrágább elő művész pozícióját foglalhatta el.
Hirst akkor is kiemelkedő helyen szerepelne a művészettörténetben, ha alkotói periódusa lezárulna, azonban újabb és újabb meglepetésekkel rukkol elő.
2005 márciusában New York-i kiállításán hiperrealista festményekkel lepte meg a közönséget. Hirst ma már egy márkanév, egy iparág, stúdiója több mint 30 embert foglalkoztat.
Egy interjúban elmondta: „Csak azt szerettem volna megtudni, hol vannak a határok, de felfedeztem, hogy határok nem léteznek. Szerettem volna, ha megálljt parancsolnak, de senki nem állított meg.” A jelek szerint a legmeghatározóbb kortárs művésszé kikiálltott Hirst pályája még számtalan meglepetést tartogat.