Kezdete a 20. század legelejére nyúlik vissza, amikor Tornyai János visszatért a városba, s az akkor itt élő Endre Béla festővel, Kallós Ede, Pásztor János és Rubleczky Géza szobrásszal közös kiállításokat rendezett, majd 1912-ben megalapította a Művészek Majolika és Agyagipari Telepét, amelyben a vásárhelyi népi fazekasság hagyományai alapján népies és modern használati és díszkerámiákat készített kézműipari technológiával, sorozatban. A cég utóda a Majolikagyár, amely ma is működik. Az első világháborút követő években gyakran megfordult és dolgozott a városban Rudnay Gyula, Medgyessy Ferenc és Barcsay Jenő. Endre Béla halála és Tornyai Budapestre költözése után megszűnt a művészeti élet, s csak a második világháborút követően indult újra. Ekkor Almási Gyula Béla, Füstös Zoltán, Kamotsay István Kohán György és Kurucz D. István dolgozott Vásárhelyen. Az intézményessé válás kezdete Kurucz D. István nevéhez fűződik, aki 1953-tól szülei lakóházát bocsátotta alkotóházként a vendég művészek rendelkezésére; ebből alakult azután a Művészeti Alap Virág utcai alkotóháza. A Mártély üdülőterületén lévő alkotóház 1957-ben létesült. Kurucz kezdeményezésére rendezte a Képzőművészeti Főiskola a növendékek gyakorlatát szolgáló nyári művésztelepeket Szabó Iván vezetésével Hódmezővásárhelyen. E nyári gyakorlatok hatására telepedett meg a városban a diplomázás után Kajári Gyula, Németh József és Szalay Ferenc. A hatvanas években az említetteken kívül számos helyi származású képzőművész élt és alkotott a városban, többek között Csikós Miklós, Erdős Péter, Fejér Csaba, Fekete János, Fodor József, Fülöp Erzsébet, Hézső Ferenc, Samu Katalin. A ~ szellemi életének legfontosabb megnyilvánulása a Vásárhelyi Őszi Tárlat, az 1954 óta minden évben, október első vasárnapján a Tornyai János Múzeumban nyíló kollektív kiállítás, amely meghívásos. Az Őszi Tárlat legfőbb díja a Tornyai Plakett, amely egy alkotónak csak egyszer adományozható. Másik jelentős kiállítási fórum Vásárhelyen a sűrűbb-ritkább gyakorisággal megrendezett Tavaszi Tárlat, amelyen a Csongrád megyében élő művészek vesznek részt. A Képzőművészeti Főiskola nyári művésztelepeinek megszűntével a fiatal alkotók a Fodor József és Holler László vezetésével működő Mártélyi Szabadiskolában képezhették magukat; itt váltak növendékből mesterré Kollár György és Szabó Tamás. E szabadiskola számos növendéke vált művészeti főiskolák elvégzése után hivatásos alkotóvá. 1998-tól kora ősszel hathetes időtartamra rendezik meg a Vásárhelyi Kerámia Szimpóziumot, majd azt követően négy hétig, 1999 óta, a Vásárhelyi Festő Szimpóziumot. A keramikusok tevékenységének a városban működő porcelán- és kerámiagyárak biztosítanak technikai hátteret, a festők a Virág utcai alkotóházban dolgoznak. A ~ mint jelenség, eltér a hagyományosabb művésztelepektől, mint pl. Szolnok vagy Kecskemét. Hódmezővásárhelyen inkább a mozgalom jelleg dominált, a helyi művészekkel egyenértékűen vettek részt a munkában a szorosabb vagy lazább szállal kötődő „vendégek”, a hatvanas-hetvenes években igen karakteres részét alkotva a hazai képzőművészetnek. Mivel a helyi művészcsapat és a Vásárhelyi Őszi Tárlat következetesen kitart a természetelvű műfelfogás mellett, a legújabb művészeti trendek kedvezni látszanak a ~nek, számos pályakezdő és fiatal alkotó kapcsolódik be, elsősorban az Őszi Tárlat kiállítójaként.
Kiss L.: Vásárhelyi művészélet, Budapest 1957 • Vásárhelyi vázlatkönyv, Szeged, 1958 • A Vásárhelyi Őszi Tárlatok tíz éve, Budapest, 1964 • Németh L.: Modern magyar művészet, Budapest, 1968 • Perneczky G.: Tanulmányút a pávakertben, Budapest, 1969 • A Vásárhelyi Őszi Tárlatok húsz éve, Budapest, 1974 • A Vásárhelyi Őszi Tárlatok huszonöt éve, Budapest, 1979 • Kristó Nagy I.: Vásárhelyi festők, Budapest, 1988.
