Kása Béla

1965-től Németország, itt végezte iskoláit. 1979-ben a kölni Képzőművészeti Szakfőiskola Művészeti és Formatervezési Karán szerzett diplomát művészi fotográfia szakon. Európa legnagyobb képes magazinjainak, a Sternnek és a GEO-nak dolgozott. 1982-ben visszaköltözött Magyarországra. 1985-től népzenei együttesek és szólisták lemezeihez és propagandaanyagaihoz készít fotókat. Képszerkesztője a Mag című népzenei újságnak. Kiállításai voltak Budapesten, Gödöllön, Győrött, Pécsett, Szegeden, Szombathelyen, Ausztriában, Dániában és az USA-ban.
A fotózást középiskolás korában, Kastlban, a németországi magyar gimnáziumban kezdte el. Egy fotózással foglalkozó barátja, Maczky László – akivel együtt játszott a zenekarban, – hatására kezdett el fotózni. Sikeres fotográfus lett belöle.
1973-ban Erdélybe utazott. Nemcsak a táj, az emberek, az évszázados élő hagyományok hatottak rá, de ekkor került a népzene bűvkörébe is. Megtanult brácsázni, bőgőzni, népzenét gyűjtött és fényképezett. „Nagy feladatom az életben: magamnak, a gyerekeimnek és az utókornak megörökíteni azt a világot, melynek már én is csak csodálója lehettem, részese nem igazán, mert ‘későn’ születtem. De azt szeretném, hogy még az utánunk következő nemzedékek is lássanak belőle valamit.” Húsz éve fényképezi a népzenészeket nagy szeretettel, hozzáértéssel és lélekkel.
Remek portréfotóinak a titka az egyénekkel való kapcsolatteremtés. „Az agyban, a lélekben és a szívben történik meg az expozíció” – mondja ~.
A fotózással mindig az volt a célja, hogy érdekes egyéniségeket, arcokat örökítsen meg a maguk természetes környezetében. Bemutatni azon őszinte érzéseket, amelyek minden emberben élnek.

A cikk lejjebb folytatódik.