Budapesten mérnöki tanulmányokat folytatott, de rajzait látva, Rippl-Rónai József a művészi pályára irányította figyelmét. Az I. világháborúban hadifogolyként hosszabb időt töltött Szibériában. Ekkor születtek első nonfiguratív rajzai. 1923-tól a nácizmus megjelenéséig Berlinben élt, ahol a városi színháznál dolgozott, mint rajzoló és díszlettervező. Párizsba költözve, 1931-től 1953-ig az Operaház díszlet- és jelmeztervezője volt. Nevéhez fűződik a vetített díszlet ötlete és technikai kidolgozása, amelynek első alkalmazására a Faust elkárhozásának felújított bemutatóján, 1931-ben került sor, és a művet harminc éven át változatlanul, ebben a formában tartották színen. Legjelentősebb színpadi munkája Honegger zenéjére és R. Morax szövegkönyvére készült, saját maga által rendezett A színek születése volt. Miután megvált a párizsi Operától, a világ számos nagy zenei színházába, így a milánói Scalaba, a bécsi és a római Operába kapott meghívást. Színházi működésével párhuzamosan jelentős festői tevékenységet is folytatott. 1932-ben csatlakozott az Henry Valensi által akkor létrehozott Muzikalista Művészek Társaságához, akikkel számos csoportos kiállításon vett részt. Társaihoz hasonlóan, ő is a zene és képzőművészet közötti kapcsolatot kereste. Hol örvénylő, hol vulkánszerűen kirobbanó, hol pedig nyugodt ritmusú festményein, de főleg pasztelljein fantasztikus, misztikumba hajló világ jelenik meg. Kiemelkedő jelentőségű Szimfónia-sorozatának egyik darabja a párizsi Musée d’Art Moderne gyűjteményében, egy másik, a X. szimfónia pedig a Magyar Nemzeti Galériában található.
Irodalom
BAYER, R.: Entretien sur l''''Art abstrait, Genf, 1965
FLAMAND, E.-CH.: Rétrospective d''''~, Párizs, 1973.
Bővebb életrajz
Tizenhárom gyermekes családban, szűkös körülmények között nevelkedett. Az egri főreáliskolában végző diák 1914-ben, az iskolai záróünnepségen A festészet mint tárgyatlan művészet címmel tartott előadást. Mégis a budapesti Műszaki Egyetemre iratkozott be, mert ekkor még vegyészmérnöknek készült. Rajzait látva Rippl-Rónai József irányította a művészi pályára figyelmét, de az első világháború miatt mind egyetemi tanulmányait, mind a festészetet félbe kellett szakítania. Orosz fogságba esett és Szibériába került, ahonnan csak 1922-ben térhetett vissza Budapestre. Fogsága alatt születtek első nonfiguratív rajzai. 1923-tól Berlinben élt.
Miközben a charlottenburgi Konzervatóriumban énekelni tanult, a városi színháznál dolgozott mint rajzoló és díszlettervező. Számos színpadi jelenetet és azok szereplőit festette meg, ezen kívül portrékat, rajzokat készített a baráti köréhez tartozó színészekről, művészekről, a zenekarát vezénylő Siegfried Ocksról és Bruno Walterről, a Schiller-színész Karl Ebertről, a táncosnő Mary Wigmanról. Képei közül néhány képes magazinok – a Die Damen, aGertenlaube, aDie Deutsche Elite – címlapjára is került.
Amikor a nácizmus elől 1931-ben Párizsba költö- zött, egy addig sohasem alkalmazott módszerrel, hátulról vetített díszletek tervével jelentkezett az Operaház igazgatójánál, Jacques Rouchénál. Nemcsak az ötlet, de a bonyolult technikai kidolgozás is az ő nevéhez fűződik. Első alkalmazására a Faust elkárhozásának felújított bemutatóján, 1931-ben került sor, és a művet harminc éven át változatlanul, ebben a formában tartották színen. Legjelentősebb színpadi munkája az Arthur Honegger zenéjére és René Morax szövegkönyvére készült, saját maga által rendezett La Naissancedes Couleurs (A színek születése) volt. A koreográfiát Serge Lifar készítette. Valószínűleg máig ez az egyetlen olyan balett, amelynek zenéjét a már elkészült díszletekhez és kosztümökhöz írták. A már 1939-ben elkészült mű bemutatására azonban csak a háború után, 1949. június 22-én kerülhetett sor a párizsi Operában.
Amikor a németek megszállták Párizst, Klausz biztonságot keresve visszatért Budapestre, de ott rá sem várt könnyebb sors, mint többi, származása miatt üldözött honfitársára. A háborút túlélve visszatért Franciaországba. Miután 1953-ban megvált a párizsi Operától, a világ számos nagy zenei színházába, így a bécsi és a római Operába kapott meghívást. Közben a technikai eljárást továbbfejlesztve azt is lehetővé tette, hogy a milánói Scala és a barcelonai Opera előadásain – Maria Callas kívánságára – a szereplők átjárhassanak a vetített képen. Színházi működésével párhuzamosan jelentős festői tevékenységet is folytatott. 1932-ben csatlakozott az Henry Valensi által akkor létrehozott Les Artistes Musicalistes (Muzikalista Mű- vészek) csoportjához, amelynek programja közel állt a művészetről alkotott saját elképzeléséhez. A csoport valamennyi kiállításán részt vett, a Galerie Renaissance-ban rendezett elsőtől (1932) az 1956-ban, a Salon des Réalités Nouvelles keretén belül sorra kerülő utolsó tárlatig.
1936-ot követően a hatvanas évekig rendszeresen szerepelt a Salon des Indépendants-on. 1936-bana csoport a Nemzeti Szalonon állított ki. Huszonnégy művész 150 alkotását mutatták be, ésezzel párhuzamosan Henry Valensi nyolc előadást is tartott. Klauszon kívül még kétmagyar, Anton Prinner és Beöthy István vett részt az eseményen. A Beaux-Arts magazin1937. januári számában a kiállítás sikeréről számolt be, amelyet két hét alatt „2500 fizetőnéző” tekintett meg. 1938-ban a Jelképező művészet című kiállítás alkalmával a TamásGaléria adott otthont a tizedik Salon Musicaliste-nak. Törekvéseikkel kapcsolatban KállaiErnőnek az volt véleménye, hogy „kész giccsveszedelem, ha a jelképező művészet a zenévelvaló analógiát tudatosan gyakorolja”
.
Ennek ellenére – társaihoz hasonlóan – Klausz is a zene és képzőművészet közötti kapcsolatot kereste. „A művészet nem választható el a festészettől, a zenétől vagy a költészettől stb., a művészet szóval, máskor hanggal, vagy éppen színekkel, formákkal, vonalakkal fejezi ki magát.” Hol örvénylő, hol vulkánszerűen kirobbanó, hol pedig nyugodt ritmusú festményein, de főleg pasztelljein, egy fantasztikus, misztikumba hajló világ jelenik meg. Kiemelkedő jelentőségű Szimfónia-sorozatának egyik darabja a párizsi Musée d’Art Moderne gyűjteményében, egy másik, a X. szimfónia pedig a Magyar Nemzeti Galériában található. 1973-ban a párizsi Galerie Hexagramme rendezett retrospektív kiállítást festményeiből. A háború előtt Párizs tizenötödik kerületében, a rue Jean-Formigé 3-ban, majd 1954-től haláláig Neuilly-sur-Seine-ben lakott.
Egyéni kiállítások
Egyéni kiállítások
1973 • Rétrospective d’Ernest Klausz, Galerie Hexagramme, Párizs.
Válogatott csoportos kiállítások
Válogatott csoportos kiállítások
1932 • Salon des Indépendants, Párizs
1938 • Jelképező Művészet, Tamás Galéria
1948 • Nemzeti Szalon, Budapest
1948-tól • Salon des Réalités Nouvelles, Párizs.
