1956-1962: Magyar Képzőművészeti Főiskola, mestere Bernáth Aurél. 1964-1967: Derkovits-ösztöndíj; 1972: Munkácsy-díj; 1980: Juho Russannen-díj, Kuopio (FIN); 1988: Európa Kiadó nívódíja; 1998: érdemes művész; 2005-ben Herder-díjat kapott. 1971-1990: Magyar Képzőművészeti Főiskola esti tagozat tanára, 1990-től a Magyar Képzőművészeti Főiskola festő szakán osztályvezető tanár; 1993-tól Széchenyi Művészeti Akadémia levelező tagja. Tanulmányutak: 1976-tól Nyugat-Európa, Skandinávia, Irán; 1984: USA; 1991: Koreai Köztársaság; 1999: Portugália, Kína. Budapesten és Monostorapátiban él. Klimó művészetére a sokrétűség, sokszínűség jellemző, pályakezdésekor kiindulópontja a természeti jelenség, melyből folyamatos következeteséggel építí fel a formát és szerkezetet. 1970-től nyaranta Szentendrén dolgozott, de művészetére elsősorban az Európai Iskola volt hatással. Rusztikus anyagokból készített kollázsokat, képarchitektúrákat. A 80-as évek elején érezhető változás történt művészetfelfogásában, egyre tudatosabban a tiszta festőiség, a szín, szerkezet és felület viszonyának problémái foglalkoztatták. Munkássága összekapcsolható ugyan az informel hatásával, de nem elsősorban stiláris értelemben, hanem sokkal inkább a festői gesztusok, anyagok és színek használatának szellemi rokonsága terén. Egyaránt kedveli a bonyolult képfelépítést és a kihagyásokra épülő, szinte csak egy-egy gesztusból megteremtett „üres” képet is. Az érzéki festészet számára nem csupán a spontán gesztust jelenti, hanem annak kiérlelt, megfontolt, tudatos, szinte tervezett megkomponálását is. A nagy, homogén, majd széttöredező színfelületekre íródik rá egy-egy vezérmotívum: geometriai vagy amorf forma, kalligrafikus jel. Ezek a jelek csak távolról utalnak archaizáló, prehistorikus rajzokra, mégis, sok esetben a képen nem is jelenlévő figurális motívumokat idéznek fel a nézőben. Színfelületei hullámzóak, a vakolatszerűen vastag, dús rétegek váltakoznak a csak jelzésnyi, áttetsző festék- és színrétegekkel. Előszeretettel alkalmaz súlyos színeket: a fekete, vörös, mélykék, arany, fehér, transzcendens mélységet kölcsönöz képeinek. A 80-as években az Új szenzibilitás kiállítássorozat és mozgalom résztvevője. Gyakorta használja a vászon mellett a papírt is, a 90-es években a keleti kalligráfia távoli hatása is beépült művészetébe. A festészeti és grafikai munkássága szinte nem válik el egymástól, könyvillusztrációiban ugyanakkor a tisztán festészeti motívumok mellett emberalakok is feltűnnek.
Az érzékenység képei
Napjainkban, az új század első évtizedében a kultúra, és azon belül a művészettörténet vonatkozásában forradalmi átalakulás korát éljük. Eközben a már sokszor holttá nyilvánított festészet új utakat keres látszólagos kifáradás és megújhodás között, és ez idő szerint új diadalait ünnepli például az úgynevezett Lipcsei Iskola kapcsán. Klimó Károly kezdettől fogva hitet tesz a festészet mint az átalakulással felmerülő problémák kifejezésre juttatásának művészi eszköze mellett.
Nagy élettapasztalatot tételez fel az, ha valaki ennyire felelősségteljesen és a múló divatoktól függetlenül dolgozik, hogy a művészet történelmileg megnövekedett igényeinek tegyen eleget. „Mai művészet annyi, mint mai élet. A kor problémáinak feldolgozása.” – mondta Emilio Vedova, az olasz festészet „nagy öregje”, akinek művészetfelfogása kétségtelen szellemi rokonságban áll Klimóéval. Ezért akár vezérmotívumnak is tekinthetjük az idézetet Klimó munkásságáról szólva, amelyet egyrészt az anyag és az alkotó gesztus között nap mint nap újra kezdett párbeszéd féktelen vágya jellemez, másrészt az, hogy a festés – kandinszkiji értelemben vett – „belső szükséglete” motiválja. Az egzisztenciális érzékenység révén válik a festészete olyan médiummá, amely az egyénnek a sokféle veszélytől fenyegetett világban élő ember helyzetével foglalkozó gondolatait fejezi ki képekben.
Ez a termékeny párbeszéd többnyire a műtermi magányban folyik, mégsem, egyáltalán nem távol és elszakadva az élettől, hanem a legszorosabb érintkezésben a jelen valóságával. Klimó hosszú éveken át volt a növendékei körében nagyra becsült tanár és a velük való kapcsolat- teremtés mestere a Képzőművészeti Egyetemen, de emellett hazájának társadalomkritikailag mindenkor elkötelezett kortársa is. A művészi munka, a növendékekkel folytatott viták vagy a hazai viszonyok bírálata – mind annak az eredménye, hogy megérti az egyes ember szubjektív felelősségét mint művész, mint pedagógus és mint nagykorú polgár egyaránt. Így lesz Klimó minden tette észszerű, tudatos döntés – a művészetben is. Művészetének érzékisége, szenvedélyes, ám mindenkor átgondolt gesztusa pontosan a valóság ismeretéből és a szociális gondolkodásból ered. A varázslat képzelőerejének köszönhetően jön létre.
Klimó munkáit gyakran hozzák kapcsolatba az informel alkotásaival. E műveknek pedig édeskevés közük van a lelki automatizmus formáihoz, szándékosan távol állnak az informel gesztus tetszőlegességétől. Ami látszólag spontán gesztusfestészet, valójában ritkán a véletlen műve; többnyire átgondolt és pontosan kiszámított. Még a hirtelen lendülő lépést is elterelő gondolat fékezi le, hogy a spontán mozdulatból tapogatózó, de biztosan kiérlelt forma legyen. Ami itt csodálatraméltó, az a látás és a láttatás változatossága, valamint a merészség, amellyel egymástól elütő részekből egységes egészet alkot, máshol pedig az egységest részekre szedi, a perspektívát megváltoztatja, a látószöget új beállításba helyezi, és ezzel a gondolkodásnak új irányt szab.
Klimó számára az informellel való találkozás során nem a stiláris hatás volt jelentős, hanem annak a felismerése, hogy mit jelent a szín mint anyag, amely lényeges szerepet játszhat a képalkotásban. Klimó képeit a szín anyagszerűsége élteti, s a grafikai koordinátarendszerben elhelyezett szín nagy belső dinamikájából feszültséggel teli erőtér jön létre. Bizonyára Klimóval is az történik a festés aktusa során, amit Emil Schumacher, az informel német mestere így fogalmazott meg: „A színek formát öltenek, a jelek színt kívánnak – rájuk hagyatkozom, s így jutok a képemhez.” Klimónak ehhez számtalan lehetőség áll a rendelkezésére, a szín testes anyagszerűségétől az illékony transzparenciáig; átvitt értelemben úgy is mondhatnánk: a gravitációs erőtől a szellemi energiáig.
Festéstechnikájának egyik sajátossága az, amit Germano Celant felülethullámzásnak nevezett. Ezen azt érti, hogy a tömörség a színfelhordással változik; vagyis helyenként olyan sűrű a festék, hogy valósággal vakolatnak hat, máshol pedig folyékony és áttetsző. A színhasználathoz fűződő feszült viszony révén teremt a művész azonosságot olyan, ellentétes fogalmak között, mint teljesség és üresség, zártság és nyitottság, belül és kívül. Hasonlóan ellentétes fogalmakkal jellemezhető a legjobban képi megoldásainak alkotó gazdagsága: erőteljes és meditatív, konstruktív és expresszív, földi és kozmikus – és mindez meghökkentő összefonódásokkal és egyidejűségekkel. Minél bonyolultabb a kép felépítése és minél szorosabban szövődnek egymásba a különböző rétegek, annál erősebb ellentmondásban áll az elkészült mű asszociatív látásmódunkkal, amely rendszerint arra törekszik, hogy valamilyen, elraktározott analógiát hívjon elő emlékezetünkből.
Klimó, a festő képekben gondolkodik. A festés folyamata során mintha az ötletek tobzódó tömkelegének megszelídítését mérlegelné. Gyakran elégedetlen az első eredménnyel, ezért átfesti a képet újra és újra; régieket is, ha formailag még kapcsolatban vannak azzal, amelyen éppen dolgozik. Mindig egyszerre több művel foglalkozik, amelyek egymást termékenyítik meg, és sok esetben összefüggő komplexumhoz vezetnek.
Klimó művészi elve a belső világ archeológiájából indul ki. A képei nem ritkán a történelem előtti idők festőinek archaikus rajzaira emlékeztetnek, főként azok, amelyeken figurális elemek sejlenek föl homályosan. Ezek olyan jelbeszédet idéznek, amely – ahogyan régen, ma is – mindannyiunk tudatának mélyén rejtőzik. Más művei látszólag tájra utalnak, ám a tudatos tájképfestéstől igen távol állnak. Azok a rajzi elemek ugyanis, amelyek tájkép-asszociációkat idézhetnének elő, mint a látóhatár vonala és más hasonlók, semmiféle ábrázolási funkciót nem töltenek be.
Klimó festészete nem a látvány másolását és nem az ábrázolást szolgálja. A művész érzelmi állapotát jeleníti meg és az érzékenységével együtt járó nyitottságát; teljesen személyes viszonyát a valósághoz és a művészethez. A nyitottság alapja annak a fölismerése, hogy nincs egyértelmű valóság, nincs kétségbevonhatatlan és örökérvényű igazság, ahogyan azt csábító ideológiák velünk elhitetni akarják – és ebből a magyar Klimó Károlynak a szükségesnél többet kellett elszenvednie. A józan tudósok is kénytelenek tudomásul venni, hogy a legtámadhatatlanabb fölismerés is csak egy következő fölismerésig tarthat igényt az érvényességre. Klimó a korlátozott érvényességnek ezt a bizonytalanságát mint munkájának kiindulási alapját fogadta el, és egyben a szabadság egyik formájának tekinti. Szabadságon azt értve, ami mindenkor megengedi a változatosságot a képi önkifejezésben, és aminek folytán a képei előtérbe helyezett üzenetekkel való visszaélés helyett olyan szellemi övezetekké válnak, amelyekben egyaránt helyet kap a megélt és az átformált vagy elképzelt valóság.
A festészetnek ezzel a fölfogásával és gyakorlatával Klimó természetesen nem áll a művészettörténet légüres terében. Munkáinak éppen úgy előzményeként említhető Paul Klee „lelki improvizációja”, mint a COBRA művészcsoport „intellektuális vitalitása” vagy az Emil Schumacher nevéhez fűződő „lelkiállapot-feljegyzései”. De a jelenkori művészetben is kínálkoznak párhuzamok, ilyen például Jürgen Partenheimer vagy Paco Knöller festészete a mai német művészetben. Az előbb említett 1945 és 1951 között működött COBRA nemzetközi művészcsoport a saját tevékenységét úgy határozta meg, mint „a forradalmi változás korszakának művészetét” és mint választ a szerinte pusztuló világra. A bevezetőben mondottakat ismételve, ma újra forradalmi változás korát éljük, és egy „világ” – nevezetesen a kommunista diktatúrák világa Európa keleti felében – valóban elpusztult. Klimó képei ékesszóló tanúvallomások erről a történelmi folyamatról, dokumentumok, amelyek egy egész művésznemzedék ideológiával kisiklatott életpályájának nyomait őrzik, érzékeny följegyzések hajlíthatatlan élni akarásukról és kiolthatatlan reményeikről. Lenyűgözően bizonyítják, hogy milyen csodálatos erőket szabadít föl az emberi és művészi érzékenység. Adornótól származik a következő mondat: „Csak azoknak a műveknek van létjogosultságuk, amelyek elkötelezettséget fejeznek ki”. Elkötelezettségen itt nem elsősorban politikai hozzáállást értve, a szó az életben tanúsított magatartás és a művészet lehető legnagyobb fokú egybeesését jelöli. És ez foglalkoztatta Klimót mindig is. A művészetet nem az élethez szükséges eszköznek tekinteni, hanem a lét eszközének, ami nem kevesebbet jelent, mint a szellemi túlélés eszközét.
Alexander Tolnay [Részlet az Enciklopédia Kiadónál 2006-ban megjelent Klimó-kötetből]
Irodalom
HARTMANN, P.: ~ (kat. bev., Galerie Forum, Wels, 1984)
RONTE, D., HEGYI L.: ~ (kat. bev., Ernst Múzeum, 1989)
FÖLDÉNYI F. L.: ~ de Sade-sorozata (kat. bev., Francia Intézet, 1992)
HEGYI L.: Utak az avantgárdból, Pécs, 1992
TOLNAY, A.: Az érzékenység képei (kat. bev., Ludwig Múzeum, 1994)
HAJDU I.: Beszélgetés ~lyal (kat., Francia Intézet, 1996)
BAUM, P., FÖLDÉNYI F. L., HEGYI L., TOLNAY, A.: ~ (monogr., München, 1996)
FÖLDÉNYI F. L.: A testet öltött festmény, Pécs, 1998
MATTHES, A.: ~ (kat., Kunstverein Würzburg, 1998)
FORGÁCS É., KUKORELLY E.: ~ (kismonogr., Rácz Stúdió Galéria, 1998).
Egyéni kiállítások
Egyéni kiállítások
1974 • Kulturális Kapcsolatok Intézete Kiállítóterem, Budapest
1976 • Helikon Galéria, Budapest
1977 • Művésztelepi Galéria, Szentendre
1979 • Galerie der Stadt Wels (A)
1980 • Koszta József Múzeum, Szentes
1982 • Görög templom, Vác
1983 • Kulturális Kapcsolatok Intézete Kiállítóterem • Kassák Terem, Esztergom
1984 • Gallery Forum (kat.), Wels • Porin Taidemuseo (kat.), Pori (FIN) • Profile Gallery, New York
1986 • Pécsi Galéria, Pécs • Szentendrei Műhely Gaéária, Szentendre
1987 • Szombathelyi Képtár, Szombathely
1988 • Megyei Könyvtár, Békéscsaba • Galerie Möbius, Kiel • Taidemuseo, Kuopio (FIN)
1989 • Francia Intézet, Budapest • Columbia University Gallery, New York • Fészek Galéria, Budapest [M. Wakolbingerrel] • Ernst Múzeum, Budapest (kat.)
1990 • Argelander Galerie, Bonn
1991 • Pandora Galéria, Badacsonytomaj
1992 • Art Fair, Bath • ~ rajzai Marquis de Sade műveihez, Francia Intézet, Budapest (kat.) • Egyetemi Galéria, Leuwarden (NL) • G. Briek, Groningen (NL)
1993 • Magyar Intézet, Stuttgart • Galerie Schreiter, Nürnberg • Galerie der Stadt Wels • Associacion Pont Neuf, Párizs
1994 • Pandora Galéria, Budapest • Galerie Pimmingstorfer, Peuerbach (A) • Új művek [M. Wakolbingerrrel], Ludwig Múzeum (kat.) • Galerie Gut Gasteil, Prigglitz (A) • Kongresszusi Palota, Strasbourg
1995 • Maximilianpark, Hamm (D) • Goethe Intézet, Budapest (kat.) • Fészek Galéria, Budapest [Robert Schaddal] • Kunstverein Augsburg • Galerie Stahlberger, Weil am Rhein (D)
1996 • Pandora Galéria, Badacsonytomaj [B. Klötzerrel] • Rácz Stúdió Galéria, Budapest • Fészek Galéria, Budapest [Michael Horselyval]
1997 • Bartók 32 Galéria, Budapest [G. Andertonnal] • Osztrák Kulturális Intézet, Budapest • Galerie Kunst im Licht [Péter Vladimirral], Hamburg • Rozsics Galéria, Budapest • Rácz Stúdió Galéria, Budapest
1998 • Associazione Culturale Tempo Reale, Merano (OL) • Galerie Gasteil [Trombitás Tamással], Prigglitz (A) • Galerie Pimmingstorfer [Konok Tamással], Peuerbach (A) • Rozsics Galéria, Budapest
1999 • Goethe Intézet [W. Weinerrel] • Galerie Stahlberger [W. Weinerrel], Weil am Rhein (D) • Magyar Intézet [W. Weinerrel], Stuttgart
2000 • Galerie Schreiter, München
2002 • Klimó Károly Akadémiai kiállítása, MTA; A nagy monológ, Francia Intézet, Budapest
2003 • Raiffeisen Galéria, Budapest
2004 • Új művek, Egry József Emlékmúzeum, Badacsony
2005 • mindenművészet – Klimó Károly és 12 ismeretlen művész munkája, 2B Galéria, Budapest • Klimó Károly, Herder-díjas festőművész kiállítása, AL Galéria, Budapest • A kétféle idő, Francia Intézet, Budapest • Valós idő [Robert Schad: Acél-kor c. kiállításával együtt], Fővárosi Képtár – Kiscelli Múzeum, Budapest
2006 • Francia Intézet [könyvbemutatóval együtt], Budapest
2007 • Wahrnehmungen [Willi Weinerrel], 2B Galéria
Válogatott csoportos kiállítások
Válogatott csoportos kiállítások
1965 • 10. Magyar Képzőművészeti kiállítás, Műcsarnok, Budapest
1966 • Fiatalok Biennálé, Musée d’Art Moderne, Párizs
1973 • Magyar képzőművészeti kiállítás, Modern Művészeti Múzeum, Belgrád
1974 • Magyar képzőművészeti kiállítás, Kunstakademie, Bécs
1975 • G. Levi, Milánó • XX. századi magyar festészet, Palazzo Reale, Milánó
1976 • Festészeti triennálé, Új-Delhi, Teherán
1977 • Festészeti Biennálé, Szczeczin
1980 • Nemzetközi művésztalálkozó, Kuopio (FIN) • XXXIX. Velencei Biennálé, Velence
1981 • Új szerzemények, Neue Galerie der Stadt Linz, Linz
1984 • Freie Berliner Künstler, Messehalle an Funkturm, Berlin • 18. Festészeti triennálé, Cagnes-sur-Mer
1986 • Hét magyar művész, Los Angeles • Eklektika ’85, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest
1987 • Új szenzibilitás IV., Pécsi Galéria, Pécs • Domus Aurea, Fészek Galéria, Budapest • Dialógus V., Fészek Galéria, Budapest • 8+1, Alpine Gallery, London
1988 • Nyolc magyar művész, Galerie Knoll, Bécs, Arte e Amicitatae, Amszterdam • 5. Európai Grafikai Biennálé, Schloss und Alte Universität Heidelberg, Heidelberg
1989 • Kortárs magyar művészet, Walker Hill Art Center, Szöul • Magyar avantgárd, Kunstverein, Mannheim
1990 • Tizenhárom magyar művész, Varsó • Négy magyar művész, Auris G., Hämmenlinna (FIN)
1991 • Négy magyar művész, Belarte G., Helsinki • 3×3, Szombathelyi Képtár, Szombathely • Tisztelet El Grecónak, Szépművészeti Múzeum, Budapest • Modern magyar művészet, Szöuli Művészeti Központ, Szöul • Kortárs művészet. Válogatás a Ludwig Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményéből, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest
1992 • Budapesti Art Expo 1992, Budapest, Közgazdasági Egyetem
1993 • Kortárs magyar művészet, Europahaus, Klagenfurt • Feuerregen, Schloss Tyllsburg (A) • Grafikai Biennálé, Ljubljana
1994 • 12 Művész Ausztriából és Magyarországról, Schlossmuseum, Peuerbach, Orangerie, Kismarton • 80-as évek – Képzőművészet, Ernst Múzeum, Budapest
1995 • Öt magyar művész, Galerie Knoll, Bécs • Hat magyar művész, Chapel Art Center, Hamburg
1996 • Millennium, Bartók 32 Galéria, Budapest • Galerie Spiess, Zürich
1997 • A bor és a művészek, Francia Intézet, Budapest • Olaj/Vászon, Műcsarnok, Budapest
1998 • Modern magyar művészet, Kunstverein, Würtzburg • Budapesti Art Expo ’98, Műcsarnok, Budapest • Magyar jelenlét, Zacheta G., Varsó • Magyar avantgárd a 20. században, Neue Galerie der Stadt Linz, Linz
2000 • Művészek, gyűjtemények, borok, RS VAM Galéria, Budapest
2001 • Kassák Lajos Emlékmúzeum
2003 • Csárdáskirály, Miskolci Galéria, Miskolc • Jövőkép – Kortárs magyar művészet, Pécsi Galéria, Pécs
2004 • Néma angyal, Pintér Sonja Kortárs Galéria, Budapest • Kiállítás a Francia Intézet 20 év alatt keletkezett műgyűjteményéből, Francia Intézet, Budapest
2005 • Living Classics, Városi Művészeti Múzeum, Győr • 13 művész a XIII. kerületben, AL Galéria, Budapest
2006 • Kortárs Bartók, Vízivárosi Galéria, Budapest
2007 • Északi part, MODEM, Debrecen • Artinact – Válogatás a Paksi Képtár gyűjteményéből, Paks • Új válogatás a Városi Művészeti Múzeum kortárs képzőművészeti gyűjteményéből, Napóleon-ház, Győr
2008 • Randez-vous der Freunde, Stuttgart.
Művek közgyűjteményekben
Művek közgyűjteményekben
Albertina, Bécs
Art Museum, Reading (USA)
Ferenczy Múzeum, Szentendre
Fővárosi Képtár, Budapest
Janus Pannonius Múzeum, Pécs
Kortárs Művészeti Múzeum/Ludwig Múzeum, Budapest
Magyar Nemzeti Galéria, Budapest
Museum of Modern Art, Szöul
Neue Galerie der Stadt Linz
Städtische Galerie, Wels (A)
Szombathelyi Képtár, Szombathely
Taidem., Pori (FIN)
Taidem., Kuopio (FIN)
Városi Múzeum, Győr.