A modern amerikai művészetnek abba a vonulatába tartozik, amelyet a szakirodalom váltakozva nevez nak vagy nek. A második világháborútól az ötvenes évek végéig domináló stílusirányzatról van szó, amelynek lényege a művész pszichikai és hangulati állapotának, tudatalatti képzeteinek közvetlen kifejezése. Tucatnyi hirtelen feltűnt festőről van szó, akik szakítottak azzal a hagyományos elképzeléssel, hogy a képet afféle „ablaknak” kell felfognunk, melyen keresztül a világ látható, tapintható jelenségeire nyílik számunkra kilátás. A fizikai és a képzeleti valóség helyett ezeket a művészeket egy harmadik terület érdekelte: a modern ember lelki valósága. Míg az irányzat többi képviselője általában fokozatosan jutott el a tárgyi vonatkozásoktól független, öntörvényű festői jelíráshoz, Kline-nál az átment szinte egyik napról a másikra következett be.
1938-ban telepedett le New Yorkban, és a hosszúra nyúlt tanulóévek alatt humoros rajzok eladásából és bárok dekorálásából tartotta fenn magát. Közben „komoly” dolgokat is festett: tájképeket, csendéleteket, portrékat, de szigorúan klasszikus modorban. Csak 1949-ből származó munkái kezdik sejtetni az érett Kline bizonyos stílusjegyeit: a belvárosi utcák lírai értelmezésében a téma konvencionális volta ellenére is érvényre jut a színek expresszív ereje, a vonal pedig időnként függetlenedik a pusztán leíró jellegtől. A nagy fordulatra 1950-ben került sor: a rajz kizárólag a ritmust emeli ki, kompozíciói pedig indulatosan odavetett, lüktető festéksávokból bontakoznak ki. Életmű-kiállításain az az érzésünk, mintha nem is ugyanannak az embernek a képeit látnánk. A rutinos impresszionista modor után a nagy méretű nonfiguratív fekete-fehér képek előzmény nélkülinek hatnak. Ecsetje a látvány helyett kizárólag a festői cselekvés indulatát követi nyomon és rögzíti, de ez az indulat Kline képein soha nem vezet ahhoz a formátlan kavargáshoz, amit például Jackson Pollock festészetéből ismerünk. Bár gesztusa heves és szertelen, valami csoda folytán mégis szilárd, megbízható, helyenként mértani pontosságú architektúraként hat.