1925-ben fejezte be művészeti tanulmányait a Magyar Iparművészeti Főiskolán, közben megjárta Olaszországot, ahol Uccello, a quattrocento nagy festőjének hatása alá került. 1926-ban Franciaországba költözött, s még ugyanebben az évben ellátogatott Svájcba és Spanyolországba. 1936-ban csatlakozott a S. W. Hayter által alapított Atelier 17 grafikai csoporthoz. 1941–1943 között koncentrációs táborba zárták, innen kiszabadulva Svájcban talált menedéket, majd 1946-ban visszatért Franciaországba. Bár több műfajban alkotott, elsősorban festészete jelentős. Vásznait kezdetben az expresszionizmus jellemezte, majd a több mint tíz éven át tartó szürrealista korszakot követően a tájábrázolás került előtérbe ritmikus geometriai formakombináció alakjában. 1950–1954 között absztrakt képeket festett, majd 1971-től lírai kompozíciókkal zárult utolsó festői periódusa. Legjellemzőbb művei: Szédület (1955), Szimmetria (1966), Nap és éj (1971). Egyike a legismertebb magyar származású, külföldön karriert elért képzőművészeknek. Képeit és szobrait a legnívósabb európai és amerikai galériák mutatták be.
Irodalom
CARTIER, J.-A.: S. Kolos-Vary. Genf, 1955
BRION, M.: Kolos-vary. Neuchatel, 1967
PASSUTH K.: Kolos-Vary három műve a magyar Szépművészeti Múzeumban. A Szépművészet Múzeum évkönyve, 1968.
Bővebb életrajz
Magyarországot Kolozsvári Zsigmondként hagyta el, barátai számára „Kolos” volt, míg a művészettörténet Kolos-Vary néven tartja számon. Hatéves volt, amikor édesanyja meghalt. Kereskedő édesapjának több tehetsége volt a rajzoláshoz, mint az eladáshoz, így hamar tönkrement. Művészi hajlamát három fia is örökölte: Kolozsvári Sándor (1896 –1944) ismert grafikus és könyvillusztrátor, az Atelier művészeti iskola tanára volt, akinek művei a Nemzeti Galéria gyűjteményébe is bekerültek. Életműve nem lehetett teljes, pályáját a fasizmus őrülete törte derékba. A másik fiú, aki az Egyesült Államokba került, fotós lett, majd később ő is festeni kezdett.
Kolozsvári Zsigmond első aktrajzát 9-10 éves kora körül készítette, modellje nagyanyja volt, akit fürdés közben sikerült meglesnie. 1915-ben felvették az Iparművészeti Főiskolára, ahol eredményei alapján ösztöndíjhoz jutott. A háború első éveit Kolozsvári még diákként tölthette, de 1918-ban őt is besorozták: „...egy nap ott találtam magam újoncként a kaszárnya négyszögletes udvarán, frissen beöltöztetve egy vérfoltos, gránátlyuggatta egyenruhába. Katonasapkámon gyors egymásutánban szalagot cserélve négy államfőt szolgáltam.” (Katonaideje alatt IV. Károly király, Károlyi Mihály, Kun Béla, majd Horthy Miklós követték egymást az ország élén.)
Időközben, 1920-ban a Tevan Kiadó igényes kiállítású sorozatában Kolozsvári Zsigmond rajzaival megjelent Petőfi Sándor elbeszélő költeménye, Az Apostol, de ezenkívül számos más illusztrációt és reklámrajzot is készített. 1925-ben feleségül vette Wahl Auréliát. Toszkánai nászútjuk során fedezte fel az itáliai mestereket, közülük is elsősorban Uccellót. Az ifjú házaspár egy időre Bernben telepedett le, ahol rendezett körülmények között, viszonylagos jólétben éltek annak köszönhetően, hogy Kolozsvári számos reklámgrafikai megrendelést kapott svájci csokoládégyáraktól. Néhány hónap után a művész megelégelte, hogy munkája miatt a festészet háttérbe szorult, és maguk mögött hagyva a gondtalan napokat, 1926-ban Párizsba költöztek.
Kezdetben itt is reklámgrafikai munkákból tartotta fenn magát, és bár külföldön élt, tagja maradt a Magyar Könyv- és Reklámművészek Társaságának. Szorgalmasan látogatta a modern galériákat, kiállításokat, és éjszakákat töltött új barátaival a Montparnasse negyed kávéházaiban. A Dôme-ban ismerkedett meg többek között Robert és Sonia Delaunay-vel, Mondriannal, Zadkine-nal, Michel Seuphorral, Soutine-nal és Kemény Zoltánnal. (A magyarok közül később barátságba került Peterdi Gáborral és Máriával, Szenes Árpáddal, Lucien Hervével, Rozsda Endrével, és újra összetalálkozott Barta Lajossal, aki évfolyamtársa volt a Főiskolán.)
1927-ben a Salon d’Automne volt az első párizsi kiállítás, amelyen részt vett. 1928-ban a Galerie Miromesnilben, majd 1929-ben a Galerie Bonaparte-ban bemutatott képei expresszionista stílusban készültek. Pierre Guéguen a Bonaparte Galériában figyelt fel Kolozsvári munkáira, és következő, jelentősebb kiállításához már ő írt előszót. Erre 1930-ban került sor a Galerie Povolozkyban. A galériában ismerkedett meg André Lhote-tal, Jacques Lipchitzcel és André Salmon műkritikussal. Az ekkor készült, bikákat, lovakat, aktokat ábrázoló festményeit feszültség, zaklatott vonalak tekervénye jellemzi, és az eltorzult arckifejezések drámai nyugtalanságot sugároznak. „Gyerekkorom emlékeinek nehéz és fojtogató atmoszférájából bukkantak elő heves indulattal a bikák, a meseszerű lovak, a mezőn dolgozó asszonyok vagy az archaikus birkózók.”
A következő években részt vett ugyan különböző szalonokon, de egyéni kiállításra csak öt évvel később, 1935-ben vállalkozott. A Galerie Pierre-ben spanyolországi útján szerzett élményeit feldolgozó munkáit mutatta be. Az 1936-os év fordulatot hozott festészetében. Az expresszionista képek némelyikében már halványan felderengő szürrealizmus ekkor öltött határozott formát, és elkezdődött tizenhárom éven át tartó szürrealista korszaka. A valóságtól eltávolodó festészettel minden bizonnyal a saját korától elszakadni vágyó festő menedéket keresett, hiszen erre a tizenhárom évre a háború nyomta rá bélyegét: a harmincas évek második felének fenyegető légköre,
a háborús évek megpróbáltatásai, majd a vissza-visszatérő rémképek gyötrelmei. Nem sokkal a német megszállás után elhagyta Párizst, és megpróbált az ellenállásban részt vevő barátaihoz csatlakozni, de a kísérlet kudarccal végződött. Letartóztatták, és felesé- gével együtt tizennyolc keserves hónapot töltött el a gurs-i táborban. Menekülésük történetét a megszállott területről és a táborban megélt gyötrelmeket a Nem több mint 48 óra című, kéziratban fennmaradt írása őrzi. A táborban készült rajzait a „libabőrrel bevont satnya lábszárú” rabtársról, a „rongyba burkolt emberekről”, „a fagyos és
sebes ujjú” öregről, a szemétben turkáló éhezőkről, évekkel később az izraeli Yad Vasem-intézetnek ajándékozta.
A felszabadulás Genfben érte, de 1946-ban visszatért Franciaországba, és a Párizs környéki Antonyba költözött, egy komfort nélküli házba. Időközben elvált Wahl Auréliától, majd újranősült, de második házassága nem bizonyult tartósnak. (Korábban festett képeinek egy része egy nedves pincében ment tönkre, míg egy másik részükből második felesége rakott tüzet az antonyi ház kertjében.)
Szürrealista korszaka az ötvenes évek elején lezárult, és azt a lírai absztrakt váltotta fel. A kezdeti komor, drámai hangvételt fokozatosan egy nyugodtabb és letisztult, leegyszerűsödő kifejezési forma váltotta fel. Utolsó korszakának festményei tájképekre emlékeztetnek, a párhuzamos elemek a horizontot, míg a színes korongok a napot idézik. 1948-ban a Galerie Jeanne Bucher-ben állított ki, majd az évek során olyan tekintélyes párizsi galériákban szerepelt egyéni vagy csoportos kiállításon, mint a Galerie Iris Clert (1959), Galerie Craven (1958, 1959), Galerie Katia Granoff (1965) vagy a Galerie de Seine (1971). Több egyéni kiállítása volt Svájcban is, ahol gyakran töltött hosszabb időt. A Salon des Comparaisons, a Salon de Mai, a Salon des Réalités Nouvelles és aSalon d’Automne rendszeres résztvevői közé tartozott. 1970-ben szerepelt a 20. századi magyar származású művészek budapesti kiállításán, valamint 1972-ben Székely Péter társaságában a Műcsarnokban egyéni kiállításon is bemutatkozott. Gyakran állított ki együtt utolsó feleségével, a szintén festő Taóval.
1976-ban a La Chauxde-Fonds-i Musée des Beaux-Art-ban rendezett jelentős kiállítása alkalmával mutatta be a munkásságának csúcspontját jelentő, húsz képből álló sorozatát, a Tour d’un Monde-ot (Utazás egy világ körül). Az olajfestmény, a gouache, a ceruza- és tusrajz technikája mellett a sokszorosított grafikai eljárások is foglalkoztatták, és 1936-tól bekapcsolódott az S. W. Hayter által alapított Atelier 17 munkájába. Számos csoportos kiállítást rendeztek együtt, és ezek legtöbbjén Kolozsvári is részt vett. Közülük az egyik legjelentősebb a Pierre Alechinsky által szervezett vándorkiállítás, az Autour de l’Atelier 17 (Az Atelier 17 körül) volt, amelyen Kolozsvári mellett többek között Ubac, Joan Miró, Jacques Villon és Max Ernst alkotásai szerepeltek. Az 1953-ban kezdődött kiállítássorozat első állomása Amszterdam volt, majd ezt Rotterdam, Brüsszel, Koppenhága és Firenze követte.
Egyéni kiállítások
Egyéni kiállítások
1928-tól Párizs (F)
1943, 1945 • Genf (CH)
1959 • New York (USA) • Nyugat-Berlin (D)
1969 • Oslo (N)
1962, 1966, 1970 • Rotterdam (NL)
1972 • Műcsarnok [Pierre Székellyel], Budapest
1973 • Lisszabon (P)
1983 • Hommage à Kolos-Vary, Boulogne-Billancourt (F).
Válogatott csoportos kiállítások
Válogatott csoportos kiállítások
1947 • Európai Iskola – Francia-magyar kiállítás, Salon d’Arsquo (F) • Automne, Salon de Mai, Salon de Comparaison, Párizs (F)
1961 • Ecole de Paris (J)
1970 • Párizsi Magyarok, G. e Zunini, Párizs (F)
1982 • Tisztelet a szülőföldnek. Külföldön élő magyar származású művészek kiállítása, Műcsarnok, Budapest.
Művek közgyűjteményekben
Művek közgyűjteményekben
Alger, La Chaux de Fonds (CH)
Art Moderne de la Ville de Paris, M. d’Arsquo, Párizs (F)
Janus Pannonius Múzeum, Pécs
Jeruzsálem (IL)
Milwaukee (USA)
Musée de Lille, M. d’Arsquo, Lille (F)
Szépművészet Múzeum, Budapest.
