1995–2000: Magyar Képzőművészeti Egyetem képgrafika szak. Mestere: Baranyay András. Tagja a Fiatal Képzőművészek Stúdiójának, A MAOE-nak, a Magyar Festők Társaságának és a SENSARIA Csoportnak.
Díjak/Ösztöndíjak: 1997: Barcsay-díj; 1998: Barcsay-díj, 200 éves a litográfia I. díj; 2000: Kondor Béla-díj; 2007: Római Ösztöndíj; 2009: Újbuda Mecénás Ösztöndíj
Kondor Attila hagyományos, klasszikus módszerrel, természet utáni stúdiumok alapjain képezi magát. Tanulmányozza a klasszikus filozófiát, és használja is. Fest csendéletet, épületeket, kerti építményeket, tájaiba építészeti tagozatokat, antik romokat, kutakat, szobrokat montíroz. Metafizikus tájai tudatosan, a látható és a képzelet által odaálmodott motívumokból kialakított egységek, nyitott kompozíciók, amelyek a képtéren kívül folytatódnak, a teljesség kiragadott részletei, mégis zárt szerkezetek. A kínai tájfestészethez hasonlóan fontos elemük a ritmus, amelyet a motívumokkal megtöltött és a szinte üresen hagyott felületek hoznak létre. Ezt a ritmust erősítik a néhol feltűnő építészeti tagozatok, épületrészek, oszlopok, az ember helyett az ember alkotta tárgyak. A képeken éppolyan hangsúlyt kapnak az „üres”, színnel, köddel megtöltött képfelületek, mint a sűrűsödési helyek. Ami arra utal, hogy az életben a nyugalom, a csend, a látszólagos üresjárat csak felkészülés az aktivitásra. (Muladi Brigitta)
Irodalom
Készman J.: Grafikusok szerint a világ, Új Művészet 2000/9.
Kocsis I.: Képgrafika, MKE, Budapest, 2001
Sinkó I.: Rémlik mintha… Új művészet 2003/8.
Szabó J.: Hortus Conclusus, Új művészet 2003/8.
Sturcz J.: Konceptualitáson átszűrt festészet, Műértő 2003/11.
Szilágyi M.: Friss levegő, Műértő 2004/3.
Végh A.: Mindig aranykor van (kat.)
Bordács A.: Arcképmutatás, Új Művészet, 2004/9.
Muladi B.: Örök téma? ÉS, 2005. november 18.
Muladi B.: Táj, táj, táj, Új Művészet 2005/5.
Sturcz J.: Bernáth és az utókor, Angyalokra pedig szükség van. Bernáth Mária tiszteletére (szerk. András Edit) MTA Budapest 2005
Sturcz J.: Painting filtred by conceptuality in Hungary, Lalit Kala Academy, New Delhi, 2005
Bárdosi J.: Látvány festészet, Tulajdonságok nélküli művészet, Orfeusz Kiadó, Budapest, 2005
Mészáros G.: A jellem tekintete, Huba Kiadó, Budapest, 2005
Sturcz J.: A Sensaria társaság és a vállalt festészeti hagyomány, Időn túl Katalógus. Szombathelyi Képtár, 2006
Sinkó I.: Időn innen és túl, Műértő 2006/4.
Iványi B.: Szembesítés a tradícióval, Műértő, 2006/4.
Sinkovits P.: Időn innen, Új Művészet, 2006/7.
Rieder G.: Időn túl, Artportal 2006/3.
„Repertoart” Hamu és gyémánt – Képzőművészeti különszám 2007.
Somhegyi Z.: „Egy szép napon mi magunk is régiek leszünk”, A festmény ideje, MNG, Budapest, 2007
Hornyik S.: Látvány és reflexivitás, A festmény ideje, MNG, Budapest, 2007
Muladi B.: A realizmus ideje, A festmény ideje, MNG, Budapest, 2007
Rieder G.: A milleniumi realizmus, A festmény ideje, MNG, Budapest, 2007
Somhegyi Z.: Kontempláció, Műértő, 2007/6.
Iványi B.: BUDAPEST, Oktogon, 2007/3.
Rockenbauer Z.: Tiziano mai műhelyében, Heti válasz, 2007. május 10.
Rieder G.: A zárványfestés teljessége, Új Művészet, 2007/12.
Csizmadia A.: Locus Amoeneus, Artportal, 2008. december 3.
Somhegyi Z.: Festett kontempláció, Uő: A tájkép útjai. Vándorlások egy műfaj körül, Vince Kiadó, Budapest, 2008
Hemrik L.: Képek a barlang előtt, Élet és irodalom, 2009. május 15.
Rieder G.: Kondor Attila, Artportal 2009. április 30.
Bárdosi J. (szerk.) Kortársak a templomban, Orpheusz Kiadó, Budapest, 2010.
Rockenbauer Z.: Ecsettel írt bölcselet, Heti Válasz, 2011. július 7.
Egyéni kiállítások
Válogatott egyéni kiállítások
1996 • Szín-Terek, Cirkó-Gejzír Mozi Galéria, Budapest
1997 • Talált helyek [Filp Csabával], Óbudai Társaskör Galéria
1999 • Natura Nuda – Natura Morta, Óbudai Társaskör Galéria,
2002 • A szemlélődés terei, Meander Galéria, Budapest
2004 • A szemlélődés kertjei III. Szinyei Szalon, Budapest
2006 • Első pillantás, Szinyei Szalon, Budapest • Parmenidész-töredékek, Huba Galéria, Budapest
2007 • Tradíció adó-vevő, Inda Galéria, Budapest • Kontempláció, Görög Templom Kiállítótér, Vác • Kis kontemplációk, Volksbank Villányi u. Galéria, Budapest
2008 • Orientáció No. 1-2. M.C.P. Múzeum-kert és FKSE Stúdió Galéria, Budapest • Hermetikus kertek / Giardini Ermetici, Olasz Intézet, Budapest
2009 • Tudat és lét, Bartók 32 Galéria, Budapest
2011 • Ittlét, Újbuda Galéria, Budapest • Orientációk, Pepper Art Projekt Galéria, Budapest
Válogatott csoportos kiállítások
Válogatott csoportos kiállítások
1997 • Still-life, Velencei Biennálé – Velencefürdő
2003 • Hortus Conclusus, Vác, Görög Templom
2004 • SENSARIA – Godot Galéria
2005 • XI. DELHI TRIENNÁLÉ, Új-Delhi, India
2006 • IDŐN TÚL – A festészet vállalt hagyománya, Szombathelyi Képtár • A Tragor Ignác Múzeum Gyűjteménye, Pécsi Galéria
2007 • A festmény ideje, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest • A fény, Volksbank, Istenhegyi u. Galéria, Budapest
2008 • Sulla strada, Accademia d’Ungheria a Roma, Róma • Új reneszánsz, Kaposvári Képtár, Kaposvár • Mecenatúra, Volksbank, Kogart Ház, Budapest • Kogart Kortárs Gyűjtemény, Kogart Ház, Budapest
2009 • Várostájak, Molnár Ani Galéria, Budapest • Genius Loci, Művésztelepi Galéria, Szentendre
2010 • Viszonyok, Deák-Gyűjtemén,y Székesfehérvár • A Sensaria Társaság a Kecskeméti Művésztelepen, Bozsó-Gyűjtemény, Kecskemét • „Szemem határa: éjjelem, nappalom” Koller Galléria, Budapest
2011 • Félidő, Pepper Art Project’s, Budapest
Művek közgyűjteményekben
Művek gyűjteményekben
• Fondation COLAS, Budapest
• Tragor Ignác Múzeum Kortárs Gyűjtemény, Vác
• Kogart Kortárs Gyűjtemény, Budapest
• Volksbank, Budapest
• Hódmezővásárhelyi Képtár
• Antenna Hungaria, Budapest
• Orvosi Egyetem, Debrecen
A cikk lejjebb folytatódik.