1949: Magyar Képzőművészeti Főiskola, festőművész diploma, mesterei: Kmetty János, Szőnyi István. Európa szinte minden országában, Amerikában, Kínában, Indiában szerepelt bábjátékaival. 1958: Nemzetközi Bábfesztivál, Bukarest; 1962: A császár új ruhája, képzőművészeti diploma; Nemzetközi bábfesztivál, Varsó; 1963: Kaland a Vénuszon, báb-díszlet, nívódíj; 1967, 1975: Jászai-díj; 1979: Nemzetközi Szcenikai Quadriennálé ezüstérme, Prága; 1981: érdemes művész; 1999: Kossuth-díj. 1953-1960 között az Építőipari és Műszaki Egyetem rajz tanszékén tanársegéd volt. 1954-ben az Auróra bábegyüttes alapító tagja volt. 1960-1993 között az Állami Bábszínház báb- és díszlettervezőjeként dolgozott. 1994-1995-ben a Budapest Bábszínház igazgatója, majd 1995-1999 között művészeti vezetője, vezető báb- és díszlettervezője volt, a Magyar Képzőművészeti Főiskola, majd Egyetem tanára volt, közben a Filmművészeti Főiskolán is tanított. Nagykovácsiban élt. A bábművészet nemzetközileg ismert, jelentős hazai képviselője volt. Sajátos művészete olyan szinte önálló műfaj, amely a képzőművészet, a színház és a szorosan vett bábművészet határain is túlmutat. A Magyar Képzőművészeti Főiskolán folytatott tanulmányai közben kezdte el foglalkoztatni a képmezőn ábrázolt mozgó forma és az alkotott forma valós mozgásának viszonyrendszere, a statikus műtárgy mozgatással történő életre keltésének lehetősége. Ebben az időszakban a marionett figurák speciális mozgathatóságában találta meg azt a technikát, amely az illuzionisztikus mozgásábrázolás helyett a formák tényleges mozgását is lehetővé tette, s ilyen figurák szerepeltetésével mutatta be a Piarista Házban főiskolás társával, Prokop Péterrel együtt első bábjátékát, a Passiót. A főiskola után az Építőipari és Műszaki Egyetem rajz tanszékén folytatott oktatói tevékenysége mellett 1954-től az Auróra bábegyüttes egyik alapítójaként meghatározó módon járult hozzá tervezői tevékenységével a hazai bábművészet megújításához. A naturalisztikusan élethű figurák helyett emberi tulajdonságokkal felruházott tárgyakat, bábokat alkotott, és a bábjáték kollektív műfajában társaival együtt a képzőművészet és a zene egységét kereste. 1960-1999 között az Állami Bábszínház, majd a Budapest Bábszínház báb- és díszlettervezőjeként az előadások gondolatiságának szolgálatába állított különböző mozgatási technikákkal és új kifejezőeszközökkel tágította ki a bábművészet határait. Az egy-egy előadáson eddig érvényesített homogén stílusú technika helyett különböző technikájú bábokat – marionettet, pálcás és kesztyűs bábokat szerepeltetett együtt. Ugyanannak a bábfigurának többféle nagyságú változatával perspektivikus térhatásokat teremtett. A látvány, a színek, a formák dramaturgiájával együtt éltette a szavak és a zene dramaturgiáját. Újszerűen alkalmazta az élő személy és a bábfigura együttes játékát is. A felnőttek számára szóló, világszerte ismert kiemelkedő előadások ellenére a bábművészet legfontosabb feladatának a gyermekek igényes esztétikai nevelését tartotta, s elsősorban a gyermekek számára kívánt igényes színházat csinálni. Minden lehetséges bábtechnikát alkalmazva, a hétköznapi és az abszurd pólusai között mozogva valósította meg ars poeticáját: a bábok életre keltésének, átváltozásának csodáját. A bábok tervezése mellett számos budapesti és vidéki színház előadásaira tervezett jelmezeket és díszleteket.
Irodalom
PASSUTH K.: ~, Budapest, 1984
CSÍK I.: Beszélgetés ~nal. Ősi formák, mai gondolatok, Színház, 1999. október
JÁLICS K.: Emlékezés ~ra, RTV részletes, 1999. november
Egyéni kiállítások
Egyéni kiállítások
1975 • Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest
1978 • Kis Galéria, Eger • Gyöngyös • Kis Galéria, Hajdúszoboszló
1979 • Tata • Törökszentmiklós • Szolnok • Mezőtúr
1980 • Szombathely • Székesfehérvár • Debrecen.
Válogatott csoportos kiállítások
Válogatott csoportos kiállítások
1999 • Vigadó Galéria, Budapest
1999-2000 • A Bábszínház 50. évfordulója alkalmából rendezett kiállítás.
