Bővebb életrajz
Édesapja bankár volt, így a család anyagi körülményei megengedték, hogy Párizsban tanuljon tovább, ahova a húszas évek közepén érkezett. Tanárnak készült, a Sorbonne on irodalmat és művészettörténetet tanult. Amikor nem tett eleget a kérésnek, és nem tért vissza Nagyváradra, édesapja megvonta tőle az anyagi támogatást. Hogy megélhetését biztosítsa, Kőrösi a Boulogne-Billancourt-i Renault-gyárban helyezkedett el fényezőmunkásként. Erről tudomást szerezve, édesapja újra elkezdte folyósítani fiának a havi apanázst. Ezután két éven keresztül Bécsben folytatta tanulmányait, majd visszatért Párizsba. A Montparnasse-negyedben lakott, és gyakori látogatója volt a Dôme, a Coupole és a Rotonde kávéházaknak. A magyar művészek közül itt ismerkedett meg Réth Alfréddal, a fotós Lucien Aignerrel (aki 1926-tól 1939-ig élt Párizsban), Brassaival, André Kertésszel, a karikaturista Major Henrikkel (aki a Tanácsköztársaság bukásától 1925-ig élt Párizsban), a festő Varga Ferenccel és Kolozsvári Zsigmonddal. Amikor távoli rokona, Schöffer Miklós 1936-ban Párizsba érkezett, az indulásnál sok segítséget nyújtott neki. Barátai közé tartozott többek között Yves Klein, Man Ray, Bram és Geer Van Velde is.
Újságíróként dolgozott, különböző napi- és hetilapokban (L’Intransigeant, Paris Midi, Le Peuple) jelentek meg cikkei. Szerkesztője volt a magyar nyelvű Párisi Futárnak, és munkatársa a Párizsi Hírlapnak. A német megszállás alatt csatlakozott az ellenállási mozgalomhoz, majd 1944-ben visszatért Párizsba, és az Albert Camus által vezetett Combat című újság haditudósítója lett. 1945 –1946-ban újságíróként jelen volt a nürnbergi peren, ahonnan rendszeres tudósításokat küldött Párizsba. (Később a nürnbergi perről könyvet is írt, amelyet Il y a quarante ans Nuremberg, autopsie d’un procês raté címmel 1985-ben adtak ki. A háború után a France-Soir újságírója lett, és 1948–1976 között a Nemzetközi dokumentumok és riportok sajtóügynökséget vezette. Több regénye jelent meg, a France Culture rádió számára pedig színdarabokat írt.
Már a korábbi években is sokat rajzolt, a negyvenes években festett is, de csak 1971-ben kezdett komolyabban foglalkozni a festészettel. Munkáira az ismert kritikus, Maximilien Gauthier hívta fel Katia Granoff figyelmét, akinek a Place Beauvau-n lévő galériájában került sor első kiállítására 1974-ben. Ville imaginaire (Képzelt város) című sorozata mellett labirintusszerűen kanyargó vonalakból kialakított fantasztikus, misztikus figurákat ábrázoló képeit állította ki. A bemutatkozó kiállítás sikeres volt, több képét megvásárolták, és az újságokban kedvező kritikák sora jelent meg. A következő évben Katia Granoff másik galériájában, a Faubourg St. Honorén rendezett újabb tárlatot alkotásaiból. 1975-ben Bécsben az Editions d’Art Wolframban, 1976-ban Salzburgban a Pointner Galériában, 1980-ban újra Párizsban, a Galerie Cherche-Midiben, 1981-ben Bonnban és Bad Munstereifelben került sor egyéni tárlatára. Több alkalommal kiállított az ugyancsak párizsi Galerie Bourdonban is. Olajjal keveset dolgozott, inkább akrilfestéket, fillctollat és tust használt. Az alkotásaiban felfedezhető humor inkább az iróniához, sőt néha a fekete humorhoz áll közel. Alakjai nemegyszer nyugtalanító érzést keltenek, amit a fekete szín gyakori használata is fokoz. Barátja, Marion Vandal író szerint „Kőrösi sok mindent látott, sok mindent hallott, mindent megértett. Nem kitalál. Emlékezik…. Meghökkentő és hiánytalanul szép képeit festve, akár akarja, akár nem, az írást folytatja.”
A cikk lejjebb folytatódik.