1911-ben végzett a Műegyetemen ahol 1912-től dolgozott. Ösztöndíjjal Olaszországban és Németországban járt tanulmányúton. Az I. világháború idején hadmérnökként szolgált. 1918-ban műszaki doktorrá avatták, 1922-től az Épülettervezési tanszéken tanított. 1926-1949 között egyetemi tanár volt. 1945-ben az MTA levelező tagja lett. 1949-ben eltávolították az egyetemről. 1950-1966-ig a KÖZTI-nél dolgozott. 1961-ben Ybl-díjat kapott az építészek nevelésében végzett több évtizedes munkásságáért. 1963-ban a Budapesti Műszaki Egyetem díszdoktora lett. Tervezői pályája kezdetén neobarokk stílusban alkotott (zalaegerszegi ferences templom, József főherceg tihanyi kastélya). Kiemelkedő munkája volt a historizáló neoromán stílusú Regnum Marianium templom a Városliget szélén (1951-ben felsőbb pártutasításra lebontották). A 30-as évek elején munkáira erőteljesen hatott a novecento. Balatonboglári temploma a hazai modern egyházművészet műemlékké nyilvánított, kiemelkedő értéke (belső plasztikai díszítések Ohmann Bélától). A 30-as évek második felében több lakóházat tervezett modern stílusban (Bajza u. 4.; Árvácska u. 5.; Fehérvári út 135-137.). Tervezett több műszaki létesítményt, ill. épületet (szolnoki Gabonatároló, kisrábatoroki duzzasztógát, Aerodinamikai Intézet) és egészségügyi intézet (védőnőképzők). Jelentős munkája volt Székesfehérvár egységes utcaképének kialakítása 1935-1936, ill. 1955-1962-ben. 1945 után jelentős középületek újjáépítését, átalakítását irányította (MTA székház, Erkel Színház, soproni Petőfi Színház, füvészkerti Pálmaház, Eötvös Loránd Tudományegyetem Jogi Kar). Építészeti szakírói munkássága rendkívül gazdag. Tervezői, tanári és elméleti munkásságát egyaránt az elfogultságoktól mentes, tiszta építészi gondolkodás jellemezte. Hagyatékát a Magyar Építészeti Múzeum őrzi.
Irodalom
GENTHON I.: Új magyar templomok, Magyar Szemle, 1935/2.
JAJCZAY J.: Mai magyar egyházművészet, Budapest [1938]
CSONKA P.: ~, Budapest, 1979
NAGY E.: ~ 90 éves, Magyar Építőművészet, 1979/6.
PAMER N.: Magyar építészet a két világháború között, Budapest, 1986
ZÁKONYI F.: Balatonfüred, Veszprém, 1988
MORAVÁNSZKY Á.: Száz éve születetett ~, Magyar Építőművészet, 1989/5.
PRAKFALVI E.: Magna Domina Hungarorum. A Regnum Marianum plébániatemplom építéstörténete és pusztulása, Pavilon, No. 4. [1990]
Lapis Angularis. Források a Magyar Építészeti Múzeum gyűjteményéből. (szerk.: HAJDÚ V., PRAKFALVI E.), Budapest, 1995
Évek, művek, alkotók. Ybl-díjasok és műveik 1953-1993 (szerk.: SCHÉRY G.), Budapest, 1995
KUBINSZKY M.: ~ professzorra emlékezett az MTA és az építésztársadalom, Műemlékvédelem, 1998/3.