Jobbágycsaládból származott, festővé válásának útját a katolikus egyház egyengette. Valószínűleg e támogatásnak tudható be, hogy tanulmányútjai München helyett Olaszországba és Spanyolországba vezettek, ahol a régi mesterek képeinek másolgatása közben olyan stílust alakított ki, mely elsősorban oltárképek festésére volt alkalmas. Ez irányú tevékenységének eredményei számos vidéki templomban (Miskolc, Tárkány, Sajószentpéter, Polgárdi) megtalálhatók. Legismertebb műve, az „Árpád pajzsra emeltetése” című többalakos történelmi kompozíció (1854). A mű témaválasztása bátor kiállást jelentett a szabadságharcot követő elnyomatás éveiben, művészi megformálása azonban nem mondható sikeresnek: az ábrázolás megmaradt a leírás szintjén, hiányzik belőle a következő festőgenerációt jellemző forradalmi romantika. Csupán másolatban maradt ránk; az eredeti a II. világháború alatt megsemmisült. Az Magyar Nemzeti Galéria őrzi a szabadságharc alatt készített Kossuth-kalapos önarcképét és a pákózdi csatáról festett jelenetét. Neves kortársait megörökítő portréi (Szemere Pál, Toldy Ferenc, Vámbéry Ármin, Szontágh Pál stb.) az Magyar Nemzeti Múzeum történelmi képcsarnokába kerültek, művészi hagyatékát özvegye az egri érseki líceum képtárának ajándékozta, e kollekció ma az egri Dobó István Múzeumban található.
Irodalom
BÍRÓ B.: Kovács Mihály. Bp., 1930.
A cikk lejjebb folytatódik.