Műszaki tanulmányai mellett magánúton rajzolni, mintázni tanult Budapesten. Magyarországról kiküldött munkája szerepelt a Salon de Mai 1983-as kiállításán. 1984-ben felvették a párizsi Iparművészeti Főiskolára, azóta Franciaországban él. A diploma megszerzése után, 1986-tól öt éven át a főiskolán tanított. Felesége, Renéé Bossaert, szintén szobrász. Rozsdamentes acéllal, bronzzal, valamint üveggel és a plexiüveghez hasonló, de annál előnyösebb tulajdonságokkal rendelkező Altuglasszal dolgozik. A fémet és az átlátszó anyagot gyakran kombinálja munkáiban. Bronz-Altuglas szobrai többnyire sima felületű, geometrikus formák, amelyeknél a spektrum színei a mesterséges vagy természetes fény hatására magában az anyagban és azon kívül is megjelennek. A posztamensek beépülve az alkotásba, annak szerves részét képezik. Mivel saját öntőműhellyel rendelkezik, a kivitelezés valamennyi fázisát maga végzi. Műszaki ismeretei sokat segítenek a technikai feladatok megoldásában és új eljárások kidolgozásában. Pályázat útján több monumentális alkotás elkészítésére kapott megbízást, és 1988-tól számos szobra készült vállalatok megrendelésére.
Irodalom
René Bossaert-Imre Kun, (kat., Bobigny, 2000).
Bővebb életrajz
Műszaki tanulmányai mellett magánúton rajzolni, mintázni tanult Budapesten. Fajó Jánostól elsajátította a grafikai sokszorosító eljárások módszerét, elsősorban a szitanyomat készítését. Több éven keresztül volt Segesdi György munkatársa. Részt vett Segesdi monumentális alkotásainak, A szegedi nagy árvíz centenáriumi emlékműve acélból készült szobrának (1976 –1979) és a XII. kerületi Hotel Novotel előtt álló térplasztikájának kivitelezésében. A nyolcvanas évek elején kiállított a Fiatal Művészek Stúdiójában.
1980-ban végleg felhagyott addigi, műszaki területen végzett munkájával, azóta csak szobrászattal foglalkozik. Első alkalommal 1978-ban járt Párizsban, majd 1982-ben fél évet töltött ott. 1983-ban egy Magyarországról kiküldött munkája, egy 120 cm átmérőjű vörös poliészter szobra szerepelt a Salon de Mai kiállításán, ahol azóta többször is kiállított. 1984-ben felvették a párizsi Ecole Supérieure des Arts Décoratifs harmadik évfolyamára, azóta Franciaországban él. Hosszabb ideig Pán Márta mellett dolgozott, és ezalatt sokat tanult tőle és férjétől, André Wogensckytől. A diploma megszerzése után, 1986-tól öt éven át a Főiskolán tanított. Felesége, Renée Bossaert szintén szobrász, 1985-ben közös munkájukkal szerepeltek a Salon de la Jeune Sculpture-ön.
Kun rozsdamentes acéllal, bronzzal, valamint üveggel és a plexiüveghez hasonló, de annál előnyösebb tulajdonságokkal rendelkező altuglas nevű anyaggal dolgozik. A fémet és az átlátszó anyagot gyakran kombinálja munkáiban. Bronz-altuglas szobrai többnyire sima felületű, geometrikus formák, amelyeknél a spektrum színei a mesterséges vagy természetes fény hatására magában az anyagban és azon kívül is megjelennek. Mivel Kun Imre saját öntőműhellyel rendelkezik, a kivitelezés valamennyi fázisát maga végzi. Műszaki ismeretei sokat segítenek a technikai feladatok megoldásában és új eljárások kidolgozásában. Pályázat útján több monumentális alkotás elkészítésére kapott megbízást, ezek közül az egyik legjelentősebb a Ministêre des Finances (Pénzügyminisztérium) R. Loquet-val és G. Jeanclos- val közösen készített, 45 m2 felületű, ötven bronzlapból álló kapuja és 60 m2-es domborműve, amelyek öntését Kun irányításával Budapesten végezték. Következő, G. Jeanclos-val közösen tervezett monumentális alkotását, a toulouse-i Hôtel de Police homlokzati domborművét 1993-ban már saját öntőműhelyében valósította meg. 1996–1997-ben a Villeneuve d’Ascq-i egyetem számára elkészítette felfüggesztett, rozsdamentes acélból készült szobrát.
Az utóbbi években új problémák foglalkoztatják: díszkutakat tervez, és munkáiba a természeti elemek – víz, szél – bevonásával a mozgást is belefoglalja. Ebből a törekvésből született altuglas rozsdamentes acél kombinációjából készített szobra, a Centre de lumiêre (A fény központja), amelyet Nemours-ban a Rencontre International de Sept Pays (Hét ország Nemzetközi Találkozója) alkalmával mutatott be. A négy méter magas, acélkeretbe foglalt, rétegelt üvegből megvalósított szélforgót a Salgótarjáni Üveggyárban állították össze. Bobigny egyik terén helyezték el Renée Bossaert-rel közösen készített Béke-emlékművét, 2002-ben pedig Üllőn, a szoborparkban avatták fel a második világháború és az 1956-os forradalom áldozatainak emlékére készített szobrait.
Válogatott csoportos kiállítások
Válogatott csoportos kiállítások
1983, 1985 • Salon de Mai, Párizs
1985 • Salon de Jeune Sculpteur, Párizs • Biennnale, de Belfort (FR)
1986 • Hommage à 1956, Musée de Neuilly sur Seine, Maison des Arts du Vesinet, Fondation Cartier, Jouy-en-Josas, Château de Monte Christo, Marly-le-Roi (FR)
1988 • Bibliothècue de Bobigny (FR)
1989 Atelier des Trois Villes, Lomme, Les hongrois bougent…, Centre Culturel de Chaugny
1989, 1990 • SAGA, Párizs
1990, 1991 • MAC 2000, Párizs
1993 • Pécsi Galéria, Pécs • Hôtel de Ville, Thorigny [FR]
1994 • Girouettes Musée Matisse, Le Cateau [FR] • Kortárs Galéria, Budapest • Musée de Gravelines (FR)
1996 • Orangerie du Luxembourg, Párizs
1997 • Sculptures à la Celle Saint Cloud
1998 • Biennale de Saint Dié des Vosges, Siège Social Rhőne Poulenc, Párizs • Kortárs Galéria, Budapest
1999 • Orangerie du Luxembourg, Párizs • Palais de l’Europe, Strasbourg (FR)
2000 • Sculptures-peintures, Galerie La Capitale, Párizs • Foire d’Art Contemporain de Strasbourg/Galerie La Capitale, Párizs • René Bossaert-Imre Kun, Hôtel de Ville, Bobigny (FR).
