1961–68 között a Győri Képzőművészeti Körben kezdte tanulmányait, tanára Alexovits László és Holly Tibor volt. 1969–72 között Szentirmay Zoltán és Czétényi Vilmos osztályában elvégezte a Kirakatrendező Iskolát. 1972–86 között a Lelkes István és Hézső Ferenc vezetésével működő Mártélyi Alkotó Tábor rendszeres résztvevője. 1975–79: a Győri Pedagógiai Főiskola rajz szakát látogatja, majd 1979–83 között elvégzi az MKE tanárképző szakát, ahol Patay László, Bráda Tibor, Vecsey Csaba, Nagy Gábor tanítványa.
1973: Petőfi Pályázat I. Díj; Plakát pályázat, Zebegény, II. díj; 1986: Győri Grafikai Műhely ösztöndíja; 1987: Ifjúsági Művészeti Nívódíj; 1998: Megyei Művészeti Tárlat díja; 2000: Győr Kultúrájáért díj; 2003: Győr város ezüst emlékérme; Győr-Moson-Sopron Megye emlékérme; 2005: Megyei Tárlat, a Művészeti Alap Díja.
1977-ben Monacóban részt vett az Amatőr Színházi Világfesztiválon, 1981-ben Leningrádban, 1982-ben Párizsban, 1992–93-ban az USA-ban, 2000-ben Ukrajnában, 2001-ben, 2003-ban, 2006-ban Erdélyben, 2003-ban Finnországban majd 2006-ban Cambridge-ben járt tanulmányúton.
1971-ben a Kassák Kollégium, 1983-ban a Győri Grafikai Műhely, 1992-ben a Győri Képző- és Iparművészeti Egyesület alapító tagja. 2001-től a Kisgrafika Barátok Köre, 2003-tól az Art Flexum művészeti társaság, valamint a MAOE tagja.
1990-től a Műhely Győr-Moson-Sopron megyei kulturális folyóirat művészeti szerkesztője.
1996–2000 között a Graboplast Holding megbízott mintatervezője volt, 1999-től a Győri Nemzeti Színház grafikusa, plakátjainak tervezője. 2000-ben részt vesz a Győri Múzsa Társasági Folyóirat megalapításában, 2003-ig művészeti szerkesztője, arculattervezője.
Dolgozott dekoratőrként, népművelőként, tanárként, szitanyomó kisiparosként, foglalkozott dizájnnal. Tervezett díszletet, plakátot, emblémát, készített könyvet, folyóiratot, szabadságszobrot mézeskalácsból. Gyökereinek tekinti Hieronymus Bosch, Goya, a szimbolisták, a szürrealisták munkáit. Színházi plakátjait különös, egyéni technikával dolgozza ki. Kiss Csaba: Hazatérés Dániába című darabjához készült plakátján egyrészt a kiüresedett, elidegenített, modern amerikai városok mintáját alapul vevő civilizációt, a rideg tömeget, másrészt a megfásult királyt, az egyén és belső szörnyeinek viaskodását, e harc kivetülését láthatjuk. Nála is pehelykönnyű még a legnehezebb szikla is. Áttetsző, pauszpapír egyik oldalán megfolyatja, keveri a festéket, a velencei papírfestők titkát elővarázsolva, a másik oldalra a figuratív motívum kerül. Gyakran nyúl művészettörténeti motívumokhoz, amiket idézetként, környezetüktől elválasztva, új technikával, új jelentéssel felruházva fogalmaz meg. Holdbéli tájakon játszódó jelenetein középkori, reneszánsz feltámadás-ábrázolások keverednek a geometrikus művészet formáival. Grafikái között sok erőteljesen erotikus jellegű munkát is találunk. Keverednek a vallások, a taoizmus üressége az ősi mitológiai hitvilág telítettségét rejti. Sosem tudhatjuk, mit rejt a mély, mit kavar a végtelen, önmagába térő lajtorját nyitó forgószél, a körbedrótozott sziklatömb tömege.
Egyéni kiállítások
Egyéni kiállítások
1975 • Tanítóképző Főiskola, Győr
1976 • Műszaki Egyetem, Vári Kollégium, Budapest
1978 • Dózsa Klub, Cegléd
1979 • Petőfi Sándor Városi MK, Győr
1981 • Városi Művelődési Központ, Kaposvár
1984 • Kapuvár
1985 • Petőfi Sándor Városi Művelődési Központ, Győr
1988 • Megyei Művelődési Központ, Győr
1989 • Balázs Béla Művelődési Központ, Győr
1991 • Fekete Krisztus Galéria, Pannonhalmi Főapátság
1993 • The Corinthian Building Galéria, New York [Sebek Miklóssal] • Corinthian Building Galéria, New York
1994 • Művelődési Ház, Csorna
1994 • Európa – Japán fesztivál, Győr
1995 • Bezerédj Kápolna, Győr – Ménfőcsanak
1997 • Városi Képtár, Győr
1999 • BKG Galéria, Wuppertal
2000 • Wuppertal Ost–West Kontakte (Magyar Művészeti Hónap) • Városi Művészeti Múzeum, Győr
2001 • Nemzeti Színház, Győr
2002 • Művelődési Ház, Kapuvár • PannonMed Hotel, Sopron • Varga Galéria, Dunasziget
2003 • Pannonhalma, Főapátság
2005 • Magyar Galéria, Mosonmagyaróvár
2006 • Komáromi Kisgaléria, Komárom • Városi Művészeti Múzeum, Győr
2007 • Apáczai Galéria Győr
2009 • Kápolna Galéria Hédervár(Donációs kiállítás)
2010 • Győri Városi Művészeti Múzeum Gyűjteményes kiállítás.
Válogatott csoportos kiállítások
Válogatott csoportos kiállítások
1970 • VII. kerületi Művelődési Központ, Budapest
1971 • Kassák Kollégium Kiállítása, Győr
1972 • Jubileumi Dózsa pályázat, Győr
1973 • Jubileumi Petőfi pályázat, Győr
1975 • Alkotó Ifjúság Országos Kiállítása, Budapest • Műszaki Főiskola, Győr
1976 • Fiatal Művészek Stúdiója, Budapest
1978–2005 • Megyei Művészeti Tárlat, Győr
1979 • Megyei Művelődési Központ, Győr
1980 • Országos Ifjúsági Képzőművészeti Tábor jubileumi kiállítás, Hódmezővásárhely
1983 • Grafikai Műhely, Győr
1985 • Grafikai Műhely, Győr ● Grafikai Műhely, Szeged
1986 • Grafikai Műhely, Várszínház Galéria, Budapest
1987 • KISZ Művészeti Nívódíjasok Kiállítása, Győr
1987 • Dunántúli tárlat, Kaposvár
1992 • Műcsarnok, Győr [Szlaukó Lászlóval és László Bandyval] • Győri Képző- és Iparművészeti Egyesület I. Közös Kiállítása, Győr • Riverdale Music Studios, New York • Ward, Nasse Gallery, New York
1993 • Magyar Konzulátus, New York
1994 • Magyar Nagykövetség, Washington Art Gallery, Long Island • Collegium Hungaricum, Bécs
1996 • Art Contemporal Museum, Brasso
1997 • Műcsarnok, Győr • Magyar Szalon, Műcsarnok, Budapest
1999 • Stadtischen Galerie, Ingolstadt
2000 • I. Színházi Plakátkiállítás, XXX?, Budapest
2001 • Rathaus Hardtberg Galéria, Bonn
2002 • Schwarzmann Galéria, Wuppertal
2003 • Art Flexum, Őszi Tárlat, Mosonmagyaróvár
2004 • Art Flexum, Nemzetközi Művésztelep, Mosonmagyaróvár
2005 • Art Flexum, Xantus János Múzeum, Győr • Art Flexum, Kortárs Magyar Galéria, Dunaszerdahely
2006 • Városi Galéria, Szigetszentmiklós • Kiwanis Kortárs Képzőművészeti vándorkiállítás, Győr • Collegium Hungaricum, Bécs
2007 • Komárom kisgaléria Képzőművészek Nemzetközi baráti társasága • Pataki galéria Budapest Art Flexum társasága • Nemzetközi művésztelep Móvár
2008 • MAOE alkotói támogatottak kiállítása Budapest Olaf Palme ház
2009 • Dunaszerdahely Artma galéria
2010 • Nemzetközi művésztelep Móvár • Csallóközi Múzeum Dunaszerdahely • Pannonhalmi nemzetközi alkotótábor
2011 • Országos rajz triennálé Salgótarján.