Elemi és középiskoláit Egerben a Lyceumban, majd a Reál Gimnáziumban végezte. Aba Novák Vilmostól tanult rajzolni, festeni. Orvosi tanulmányokat folytatott a Pázmány Péter Tudományegyetemen, fametszeteket, rajzokat, illusztrációkat készített, rendszeresen festett. Berlinben bőrgyógyászatot tanult; a Der Sturm kiállításon szerepelt két vízfestménye és első fametszete – Edward Munch képei hatottak rá. Illusztrálta Simon Andor Aranysziget c. verseskötetét. Bécsben Oskar Kokoschka hatására az expresszionizmus felé fordult. 1929-től New Yorkban élt, bőrgyógyászként praktizált, kutatóorvos, szakcikkeket írt. A Contemporary Arts Gallery állandó kiállító tagja, munkásságát a nagy amerikai lapokban – New York Evening Post, The New York Times, New York Herald Tribun, New York Sun Parnasus stb. – méltatták. A 30-as évek elején festett képeinek rajzos stílusa, részletező realizmusa, látszólagos naivitása közel van Ben Shahn abban az időben festett, társadalmi témák iránt érzékeny, aprólékos temperaképeihez. A 40-es évek elején újabb váltás következett be, ő maga „tudományos naturalizmus”-nak nevezte rajzai stílusát. Önként jelentkezett katonának, Észak-Afrikában, majd az olasz fronton szolgált katonaorvosként. 1945-ben újra Budapesten, Kecskeméten élt. 1946-ban tért vissza Amerikába. Tanított a New York-i orvosegyetemen, dermatológiai szakvizsgát tett, újra festeni kezdett. 1954-ben kezdett el ismét kiállítani. Művészetében az 50-es években fordulat következett, absztrakt képeket festett, eltávolodott a konkrét formák, a köznapi látvány világától. A festékbe idegen anyagokat kevert, applikált, ez eredményezett a 60-as évekre önálló hangvételű, különös faktúrájú, eredeti műveket. Szobrokat, színes fametszeteket, kollázsokat készített hasonló szellemben. A kollázsaiba s festményeibe épített mozgó elemek, villogó fények vezetik el a szobrászathoz, s a mobilok, örökmozgók szerkesztéséhez. Olajfestményei egyre nagyobbak lettek, néhány triptichonja a három métert is meghaladja.
Irodalom
1954
WALASSE, T.: ~ Visual Artist, New York, 1977
WALASSE, T.: (kat., Matignon Gallery New York, 1984).
Egyéni kiállítások
Egyéni kiállítások
1928 • Barta Miklós Társaság
1935 • Salons of America. The Forum in Rockefeller Center, New York
1945 • Modern Art Studio, New York
1965 • Hartford Art Foundation • Danbury Academy of Arts, Danbury (USA)
1979-1981 • Lubin House Gallery of the Syracuse University, New York
1986 • Magyar Nemzeti Galéria, Budapest • Kecskeméti Képtár
1986 • Janus Pannonius Múzeum, Pécs
1986, 1993 • Ifjúsági Ház, Eger
1993 • Vigadó Galéria, Budapest
1996 • Műgyűjtők Galéria, Budapest • ART Museum, Flagstaff, Arizona
1999 • Senator Ház, Eger • Barsa Műtárgykaptár, Zichy-kastély.
Válogatott csoportos kiállítások
Válogatott csoportos kiállítások
1927 • Der Sturm Galerie, Berlin
1928 • Klein Galerie, Bécs • Slezak Galerie, Bécs
1932 • Travelling Exhibition, Eleventh Street Gallery
1933 • Art Lending Library and Exhibition
1934 • Park Lane Garden, New York
1934-1943 • Contemporary Arts Gallery, New York
1935 • Brooklyn Museum, New York
1937-1939 • American Artist Congress, New York
1939 • International Watercolor Exhibition, Chicago Art Institute
1958-1960 • National Academy of Design, New York
1965 • National Small Painting Exhibitions, Omaha, Neb
1966-1967-1977 • Niveau Gallery, New York
1980 • Avantgarde Magyarországon 1919-1939, Tibor De Nagy Gallery, New York
1987 • Ifjúsági Ház, Eger
1993 • Vigadó Galéria, Budapest (kat. S. NAGY K.).
Művek közgyűjteményekben
Művek közgyűjteményekben
Arisona University Art Museum, Flagstaff (USA)
Brooklyn Museum, New York
Danbury Acad. of Design
Hartford Art Foundation
Hungarian Heritage Society, Cleveland
Szent István Király Múzeum, Székesfehérvár
Magyar Nemzeti Galéria, Budapest
New York Acad. of Art, New York
New York School of Interior Design, New York
Kecskeméti Képtár
Ladányi Foundation
Lubin House Gallery of the Syracuse University, New York
Szépművészet Múzeum, Budapest
The Art Institute of Chicago, ezeken kívül több egyetemi galériában van munkája (Boston University
Indiana University
Iowa University
National University of Ireland
Rutgers University).