A mérnöki diploma megszerzése után egy ideig a Diósgyőri Ágyúgyárban dolgozott, majd beiratkozott a budapesti Képzőművészeti Főiskolára, ahol Vaszary János növendéke lett. Korai, Magyarországon készített képei a futurizmus és a német expresszionizmus hatása alatt születtek. A különböző sokszorosítási eljárások pályája kezdetétől foglalkoztatták. Már 1921-ben több linóleummetszetét közölte a Raith Tivadar által szerkesztett Magyar Írás című irodalmi és művészeti folyóirat. Első egyéni budapesti kiállításával 1927-ben elnyerte az Ernst-díjat, bár ekkor már három éve Párizsban élt, a KUT, majd az UME tagjaként rendszeresen részt vett magyar csoportos kiállításokon is. Művészi pályafutása alatt párhuzamosan festett absztrakt és figuratív képeket. Alakos festményeire és tájképeire éppúgy jellemző az egyszerű, lényegretörő, de a látványt felbontva, sajátos látásmóddal történő ábrázolás, mint a realista stílus (Paysage urbain, 1948; Villages de Collonges, 1948). Jellegzetesek élénk színű elemekből szerkesztett absztrakt kompozíciói (Formes et couleurs, 1970; Composition, 1974). Kiemelkedő grafikai munkásságáról az Art Graphique (1980) és a Lignes, Couleurs, Formes (1973) c. albumok tanúskodnak. Ez utóbbi érdekessége, hogy valamennyi alkotás azonos színekből, fekete, fehér, sárga, kék, piros és zöld organikus és mértani formákból épül fel. Sokoldalúságára jellemző, hogy Korda Sándor több filmjéhez is készített díszleteket, 1949-ben az ő tervei alapján épült meg az algériai El Affroun-templom, amelyet az általa rajzolt színes üvegablakok díszítenek. Alkotásai a franciaországi Fonteney-le-Comte múzeumában állandó kiállításon láthatók. Juan-öböl c. festménye a strasbourgi Európa Tanács épületében kapott helyett.
Irodalom
GYOMAI I.: A párizsi magyar festők munkássága, Erdélyi Helikon, 1930
SAUVAGE, M.: ~, oeuvres anciennes et récentes, Párizs 1963
BOURET J.: Un peintre de l''''École de Paris - ~, La Bibliothéque des Arts, 1974
SENGHOR, L. S.-DUNOYER, J-M.: L''''Art graphique d''''~, Párizs, 1980.
Bővebb életrajz
Korán árvaságra jutott, édesanyját születésekor, édesapját pedig egy baleset következtében hétéves korában veszítette el. Gyámja „komoly” hivatást szánt nevelt fiának, így Lahner mérnöki diplomát szerzett, és egy ideig a Diósgyőri Vasgyárban dolgozott. Fiatalkori álmait azonban nem adta fel, a munka mellett rendszeresen festett, rajzolt, 1917-ben Iványi-Grünwald Bélánál is tanult, sőt 1919-ben a gyár kaszinóhelyiségében ötvennégy műből álló kiállítást is rendezett. 1921-ben beiratkozott a budapesti Képzőművészeti Főiskolára, ahol Vaszary János növendéke lett. 1924-ben érkezett Párizsba, és még egy ideig tovább folytatta tanulmányait a Grande Chaumiêre Akadémián. Néhány év alatt sikeres festő lett. A Museum of Philadelphie igazgatója 1928-ban személyesen jelent meg műtermében, hogy kiválogassa a bostoni kiállításra szánt képeket, és ugyanebben az évben New Yorkban, a Hacket Galériában is bemutatták műveit. 1927-ben többek között Picasso, Braque és Chagall társaságában három képével
vett részt a Maison Blanche-ban rendezett kiállításon. Ugyancsak 1927-ben, első budapesti egyéni kiállításán elnyerte az Ernst-díjat és a vele járó 1000 pengő pénzjutalmat. 1928-ban szerepelt az UME kiállításán a Nemzeti Szalonban. 1930-ban képeit beválogatták az Ecole de Paris művészeit Rio de Janeiróban és Sao Paulóban bemutató csoportos kiállításra.
Lahner, vagy ahogyan barátai nevezték, „Mimil”, a montparnasse-i kávéházak, bisztrók ismert és népszerű alakja volt. A Villa Seurat-ban, ahol 1927–1932-ig élt, Henry Millerrel került baráti viszonyba, és barátja lett Marc Chagallnak, az író Pierre MacOrlannak, a költő Jean Trichet-nek is. A magyarok közül társaságához tartozott többek között Farkas István, Bölöni György, Gyomai Imre és Vértes Marcell. Utóbbival 1930-ban közösen állított ki a Galerie de Salle-ban. Amikor rövid időre elhagyta a Montparnasse-t a Montmartre kedvéért, jó viszonyba került a dadaista költő Tristan Tzarával, Vincento do Rego Monteiróval, a brazil képzőművésszel, és Poulbot-val, a montmartre-i utcagyerekek festőjével is.
Lahner fenntartotta a kapcsolatot a magyar művészeti élettel is, részt vett a KUT és UME csoportos tárlatain, és rendszeresen szerepelt a párizsi magyar művészek közös kiállításain is: 1931-ben az Editions Bonaparteban, 1947-ben a Galerie de Bussyben, valamint a Műcsarnok 1970. évi, Passuth Krisztina által rendezett XX. századi magyar származású művészek külföldön című tárlatán.
Munkásságát nem lehet korszakokra bontani. Már a 20-as években és utána is, egész művészi pályafutása alatt párhuzamosan készített absztrakt és figuratív képeket. Saját festészetéről ezt mondta: „A szép anyagot, a leegyszerűsített kifejezésmódot szeretem, nem pedig a zsíros és vastag festményt. Keresem a látásmód újrateremtését. A művészet a transzponálásban, az »átköltésben« van, nem az utánzásban.” Nem követte a kubisták által alkalmazott deformációt, ugyanakkor a valóságot sajátos látásmóddal vitte vászonra. Figurális és absztrakt képei egyaránt színgazdagok. Nagy foltokban használt sárgát, pirosat, a kék és a zöld árnyalatainak széles skáláját, itt-ott lilát. Lahner olajképei, akvarelljei és ceruzarajzai mellett igen jelentősek a tájképeket, aktokat ábrázoló rézkarcok, fa- és linómetszetek is. A különböző sokszorosított grafikai eljárások pályája kezdete óta foglalkoztatták. Már 1921-ben több linómetszetét közölte a Raith Tivadar által szerkesztett budapesti Magyar Írás és később könyvekhez, többek között Marcel Sauvage Poêmes en Prose címmel megjelent verseskötetéhez is készített illusztrációkat.
E tevékenységének egy másik szép példája a Fable d’un pavot fier (Egy büszke mákvirág meséje) című, francia és angol nyelven kiadott mesekönyv. 1949-ben Jean Cassou előszavával megjelent tizenöt metszetet tartalmazó albuma. 1973-ban az amerikai Laky Galéria kiadta egy másik, tizenhat metszetből álló albumát, amelynek érdekessége, hogy Lahner a fametszetek mindegyikét azonos színek felhasználásával készítette: fehér alapon fekete, aranysárga, kék, zöld és piros formákat helyezett el. A színes alakzatokat magukba foglaló fekete keretek adják a kompozíciók vázát.
Több Korda Sándor-film díszlete fűződik nevéhez, közreműködött a Marius (1931), a Fanny (1932), a VIII. Henrik magánélete (1933) és A Maxim hölgyei (1933) című filmekben. Lahner sokoldalúságát bizonyítja, hogy 1949-ben az Algírtól körülbelül hatvan kilométerre fekvő kisváros, El Affroun templomát az ő tervei alapján kezdték építeni, és azt az általa rajzolt üvegablakok díszítik. A templom 1956-ban készült el, de az ablakterveket album formájában már a felavatást megelőzően, 1955-ben megjelentették. Freskói díszítették annak a párizsi épületnek, a Maison de Valeriónak (Valerio-ház, boulevard des Capucines) a belső terét, amelynek külső, homlokzati reliefjeit Csáky József készítette. Lahner 1932-től a rue Périchaux-ban lakott, majd amikor 1957-ben megnősült, felesége, Jeanne Cazenave kedvéért kényelmesebb lakásba, a rue Alfred-Stevens 7 alá költözött. Az ezt követő években több egyéni kiállítására is sor került, így a kaliforniai Laky Galleryben 1960-ban, 1962-ben és 1969-ben, a düsseldorfi Manfred Stake Galerie-ben 1961-ben, és a párizsi Galerie de Messine-ben 1967-ben. A franciaországi Fonteney-le-Comte múzeumában – ahol még életében, 1977-ben nagyszabású kiállítást rendeztek Lahnernek – jelentős gyűjteményt őriznek alkotásaiból. Ezek nagyobb részét a művész végrendeletében hagyta a múzeumra.
Lahner élete utolsó éveit felesége halála után magányosan, visszavonultan élte le. Örökösök nélkül halt meg, és így a műtermében őrzött alkotásait, mint oly sok hasonló sorsú művészét, 1986-ban elárverezték. Előtte azonban még egy utolsó kiállításon láthatta képeit a közönség Párizsban a tizenhatodik kerületi Városháza termeiben, 1985 februárjában.
Egyéni kiállítások
Egyéni kiállítások
1928, 1929 • Hacket Gallery, New York
1928 • Museum of Boston
1932, 1933 • Galerie Vignon, Párizs
1947 • Galerie Bernier, Párizs
1949 • Párizsi Magyar Nagykövetség
1950, 1953 • Galerie Castel, Párizs
1960, 1962, 1969 • Laky Gallery, California
1961 • Galerie Manfred Stake, Düsseldorf
1963 • M. d’Art Moderne de la Ville de Paris
1985 • Retrospective, Mairie du XVIe, Párizs.
Válogatott csoportos kiállítások
Válogatott csoportos kiállítások
1929 • Salon des Indépendants, Párizs
1930 • Peintres de l’Ecole de Paris, Brazília • Don, Lahner, De Valerio Vértes, Galerie la Salle, Párizs
1933 • Salon des Tuileries
1935 • Gravure Contemporaine, Milánó
1953 • Art français, Kairó
1972, 1974 • Salon de Mai.