Az 1848-49-es szabadságharcot végigküzdő fiatal önkéntes a jogászpályát cserélte fel a művészire. Pécsett Pósa Gusztávnál tanult festeni, majd 1853-ban beiratkozott a bécsi akadémiára. 1855-ben Ferdinand Waldmüller szabadabb szellemű bécsi magán festőiskoláját kezdte látogatni. A bujdosó álma című, valóság és álom keveredését mutató romantikus festményének témáját a kuruc–labanc harcokból merítette (1856, Magyar Nemzeti Galéria). Ezt a tematikát dolgozta fel korábban Kuruc és labanc című alkotásán (1855) is, amelynek címét a cenzúra miatt Két testvérre kellett változtatni. Festői tanulmányait 1856-tól az európai művészeti élet új központjában, Párizsban, az École des Beaux Arts-ban, ill. Leon Cogniet szabadiskolájában folytatta. Életművének legkiemelkedőbb darabjai (Zrínyi tanulmányfej, 1858, Magyar Nemzeti Galéria) hosszú párizsi tartózkodása alatt születtek. A külföld elismerését jelzi az 1861-ben kapott állami nagy aranyérem, amellyel a Szalonban kiállított alkotásait (Hunyadi László siratása, 1859, Magyar Nemzeti Galéria; Zrínyi Ilona a vizsgálóbíró előtt, 1859; Zách Felicián, 1858, Magyar Nemzeti Galéria) jutalmazták. Festményeit a korabeli párizsi kritika (Theophile Gautier) is dicsérte. Hunyadi László siratása című festménye napjainkig az 1848–49-es szabadságharc leverése felett érzett nemzeti gyász emblematikus megfogalmazása. Radikális és hazafias témaválasztása – Zrínyi Péter a fogságban, 1857; Zrínyi és Frangepán a bécsújhelyi börtönben (1863, Magyar Nemzeti Galéria) –, ill. az 1860-as években elmélyülő szenvedélyes, drámai ábrázolásmódja (Dobozi, 1868, Magyar Nemzeti Galéria; Dózsa népe, 1868, Magyar Nemzeti Galéria) a hazai romantikus történelmi festészet kiemelkedő alkotójává tették. Párizsban készített Krisztus az Olajfák hegyén című alkotását a francia császárné vásárolta meg. 1870-es hazatérése után sikerei nem folytatódtak, a történelmi festménypályázatra benyújtott művelődéstörténeti témájú képét (Bethlen Gábor tudósai között, 1870, Magyar Nemzeti Galéria) Kelety Gusztáv szigorú bírálattal illette. Bár Petőfi halála (Hazám) című festménye (1875, Budapest, Petőfi Irodalmi Múzeum) a kompozíció teatralitása miatt nem éri el korábbi munkái színvonalát, a róla készült reprodukciók nagy száma a téma óriási népszerűségére utal. A kritikától elbizonytalanodott festő 1880-ban két évtizedre felhagyott a művészi tevékenységgel, s csak élete vége felé kezdett újra festeni. Feltámadás című Petőfi-képének (1913, magántulajdon) primitív-naiv megfogalmazása azonban már nemcsak az agg mester hanyatlását, hanem a történeti festészet 20. századi kiürülését is jelzi. Portréin (Felesége kék ruhában; Thierry Amadé, 1864; Felesége csíkos ruhában, 1871, Magyar Nemzeti Galéria; Izsó Miklós, 1873) elmélyült emberábrázolásra törekedett.
Lyka K.: Madarász Viktor élete és művei, Budapest, 1922 • Radocsay D.: Madarász Viktor, Budapest, 1941 • Székely Z.: Madarász Viktor, Budapest, 1954 • Matits F.: Madarász Viktor halálának 80. évfordulójának emlékére szervezett kiállítás (kat.), Nyíregyháza, 1997 • Révész E.: Kuruc és labanc – Két testvér – Életrajz Erdély múltjából. Madarász Viktor első történeti festménye 1855-ből, Művészettörténeti Értesítő, 1998/1–2., 141–151.
A cikk lejjebb folytatódik.