Bővebb életrajz
A budapesti Képzőművészeti Főiskolán és Jaschik Álmos magániskolájában tanult. Rövid ideig színházi díszlettervezőként dolgozott, majd 1929-ben elhagyta Magyarországot. Utazásokat tett Franciaországban, Olaszországban, Brazíliában és az Egyesült Államokban.
1931-ben Párizsban telepedett le. Michel Gyarmathy segítségével a Folies Bergêre díszlettervezője lett, emellett dolgozott reklámügynökségnél, és nagy divatházak részére divatrajzokat is készített. A kezdeti években a rue Assas-ban együtt lakott Urbán Viktorral, aki később jónevű képkereskedő lett a Fbg. Saint-Honorén (Galerie Urban). 1934-ben a Villa Seurat-ba költözött, abba a műterembe, amelyet előtte Dalí bérelt. A szomszédai közül Henri Millerrel, Soutine-nal, Gromaire-rel, Jean Lurçat-val és különösen Jacques Villonnal került jó barátságba. 1939-ben, a háború kitörésének napján önkéntesnek jelentkezett a francia Idegenlégióba. Rossz fegyverekkel az első vonalba küldték, ahol megsebesült, majd 1940-ben német fogságba esett. Hadifogolyként a schweringi Opera részére készített díszleteket. Miután megszökött, Hamburgba került, és a bombázásokat az utcán vészelte át. 1944-ben sikerült visszatérnie Franciaországba, és az aubervilliers-i ellenállócsoporthoz csatlakozva plakátokat készített.
1945–1946-ban figuratív festményeket és szőnyegterveket készített. Ez utóbbiak közül François Tabard közbenjárására több is megvalósításra került az aubussoni mű- helyben. 1948-tól absztrakt kárpitkartonok készítésére tért át. A francia állam 1950-ben megvásárolta Métamorphose című faliszőnyegét. 1950-ben Société Mategot néven bútortervező és -kivitelező műhelyt nyitott a rue Hautpoulban, amely a gyors siker folytán hamarosan húsz alkalmazottal működött. Párizsban és Londonban volt ügynöksége, és 1957-ig Casablancában is fenntartott egy üzemet. Kis példányszámban előállított, napjainkban már ritkán fellelhető ülőgarnitúrái, polcrendszerei, asztalai, lámpái és kiegészítő berendezései addig kevéssé használt anyagokból, színesre vagy feketére festett fémből, nádból, üvegből, bőrből és főleg lyukacsos vaslemezből készültek.
A siker ellenére Mategot viszonylag rövid idő után, 1959-ben megvált üzemétől, és a sző- nyeg- és kárpittervezés területén folytatta sikeres alkotómunkáját. Emellett még egy ideig belsőépítészeti feladatokat is vállalt. Nevéhez fűződik többek között a marokkói Tit Melin repülőterének (1954), a párizsi La Saladiêre étteremnek (1954), a Maison de la Radio bárjának (1962), valamint a Publicis-Drugstore-Etoile-nak eredeti belső berendezése. E tevékenysége mellett folyamatosan foglalkozott falikárpit-tervezéssel, amit idős koráig, látásának elvesztéséig folytatott. Egyik alapítója és alelnöke volt a kartonfestőket és kárpittervezőket egyesítő, közös kiállításokat szervező Arelis Társaságnak. Tagja volt egy másik egyesületnek, a Peintres-Cartonniers des Tapisserie-nak is.
Geometrikus és organikus formákból álló ritmikus és dinamikus kompozícióit magas fokú színharmónia jellemzi. 1965-ben a roueni prefektúra számára elkészítette a 85 m2 felületűRouen című alkotását. Az 1961–1965 közötti időszakban a nancyi Ecole Nationale des Beaux Arts et d’Architecture tanára volt. 1990-ben Marylandben (USA) megalakült a kortárs falikárpit-művészetet bemutató és pártoló Mathieu Mategot Foundationt. Számos jelentős állami megrendelést kapott, és sok munkája került külföldi közgyűjteményekbe is. A párizsi Maison de la Radio, a cannes-i Városi Kaszinó, a nápolyi Compagnie Achille Lauro, a canberrai National Library of Australia, a pasadenai Hurschler Collection of Modern Tapestries, a Los Angeles-i Security Pacific National Bank, a washingtoni National Air and Space Museum, a New York Bankers Trust Company, valamint a párizsi Centre Georges Pompidou, a Musée des Arts Décoratifs és a Manufacture des Gobelins, az angers-i Musée Jean Lurçat et de la Tapisserie Contemporaine, a svájci Vitra Design Museum és az aubussoni Musée de la Tapisserie őrzi munkáit.
A cikk lejjebb folytatódik.