Tanulmányait 1900–04 között Otto Wagner mesteriskolájának növendékeként a bécsi Képzőművészeti Akadémián, ill. a bécsi és budapesti Műegyetemen végezte. 1905-ben bekapcsolódva a Malonyay-féle néprajzi szintézis gyűjtőmunkájába, a népi építészet egyszerűségének és célszerűségének hatása alá került, és életcéljául tűzte ki a szecesszióval megjelenő új építészeti igényeknek és anyagoknak, jelesül az ekkortájt felfedezett vasbetonnak a magyaros stílustörekvések jegyében történő hasznosítását. Koncepcióját első ízben a gödöllői művésztelep számára 1906-ban épített két műteremházán valósította meg: a népi-nemzeti hagyományokat egyéni felfogásban megjelenítő villák kubisztikus formarendjükkel és puritán felületképzésükkel a századelő magyar építészetének legkorszerűbb alkotásai. 1906–07-ben a magyar népi formakincs ázsiai eredetét nyomozva Nyugat-Európa keleti gyűjteményeiben kutatott, miközben néhány hónapig F. Hennebique-nek, a vasbetonépítés francia úttörőjének párizsi irodájában dolgozott. Itt készítette el az 1907-ben kivitelezett, tisztán vasbetonszerkezetű veszprémi színház terveit, amelynek szakmai és művészi eredményeiről szóló beszámolójával nemzetközi elismerést keltett az 1908-as bécsi építészkongresszuson. A Veszprémben alkalmazott újításokat – a nézőteret fedő, akusztikai, szellőzési és térformáló feladatokat egyszerre megoldó kettős dongaboltozatot vagy az előregyártott konzolok, oszlopok és pillérek népies szellemű kialakítását – fejlesztette tovább soproni színházépületén (1909) és korai korszakának főművén, a rárosmulyadi római katolikus templomon (1910). A ma Szlovákiához tartozó község temploma voltaképpen egy nyolc centiméter vastag gömbcikkely-kupolával fedett oktogonális tér, amelyhez nyaktaggal csatlakozik az erdélyi fatemplomokra emlékeztető tömör torony. A két világháború között ~ architektúrája az addig is képviselt sajátos stílustörekvésen belül fokozatosan letisztult, ekkori jelentős alkotásai a kalotaszegi templomok igézetében fogant püspökladányi római katolikus templom (1921), a sátorformát imitáló nagykanizsai színház (1926), az indiai asszociációkat keltő budapesti Baár-Madas Leánynevelő Intézet, a pagodaszerű kiképzésű mátraházi Sportszálló (1930) és a József Attila utcai TÉBE bankház és lakóépület már kevésbé a konkrét formajegyekben, inkább az összhatásban, a funkció, a szerkezet és a forma egységében érvényesítik a munkásságát jellemző magyar, ill. keleties benyomást. A negyvenes években egyetemi katedrához jutott építész több rangos hazai és külföldi elismerésben részesült. 1906-ban aranyéremmel jutalmazták a milánói nemzetközi kiállítás magyar termének kialakításáért, 1913-ban első díjat nyert a Nemzeti Színházra kiírt pályázaton. Emlékkiállítását 1991-ben a Gödöllői Galéria rendezte meg, 1932-es indiai útján készített fotográfiáit és Irán-Turán Múzeum tervét 1997-ben a Magyar Építészeti Múzeum mutatta be. Hagyatékát az egykori budai lakóházában (Ménesi út 59/b.) létesített családi emlékmúzeum őrzi.
Kathy I.: Medgyaszay István, Gödöllő, 1991.
A cikk lejjebb folytatódik.