Nagybátyjától, Schickedanz Alberttől kapta az első művészeti ösztönzést. Érettségi után egy-egy évet töltött a budapesti és a bécsi Képzőművészeti Akadémián, majd 1903–05 között Brüsszelben Ch. van der Stappen és H. Richier növendéke volt. Tanulmányait 1908–10 között Bécsben, E. Hellmernél fejezte be. Közben 1907–08 telét a gödöllői művésztelepen töltötte. 1906-tól szerepelt budapesti kiállításokon, több díjat nyert. 1911-től a Műegyetemen, 1915-től az Iparrajziskolában is tanított szobrászatot. Tagja volt a KÉVÉ-nek és a Céhbeliek Társaságának. 1920-ban egy látványosan sikeres pályát szakított meg azzal, hogy Bécsbe települt át. 1944-ig évente hazajárt, és rendszeresen részt vett budapesti kiállításokon. 1924-től haláláig dolgozott nagyszabású utópikus várostervén (Az új élet városa), amelyet 1926-ban Bécsben kiállításon is bemutatott. Hagyatékának jelentős része Bécsben van. Művészetét a brüsszeli évek és a belga szimbolizmus megismerése határozta meg. Ezt a szellemet mélyítette el rövid gödöllői tartózkodása és barátsága Körösfői-Kriesch Aladárral. Bécsben R. Steiner és az antropozófia hatott rá, majd egy katolikus közösség tagja lett. Művészetében vallási miszticizmustól áthatott, egyéni mitológiát teremtett, amelyet stilizált, átszellemített figurákkal fejezett ki (Az élet angyala vagy a nő küldetése, 1919, Gödöllő, Városi Múzeum). Utópikus várostervével egy új életreform, egy új embereszmény és társadalom létrejöttét kívánta szolgálni.
Moiret, E.: Das neue Leben. Die Stadt des neuen Lebens. In: Die Baupolitik, München, 1926–27. I. Jahrgang, 4–5–6. Heft, 94–104., 129–136., 161–169. • Nagy I.: Bécs és Budapest között. Moiret Ödön művészete. In: „Külön világban és külön időben”. A 20. századi magyar képzőművészet Magyarország határain kívül, Budapest, 2001. 166–174.
A cikk lejjebb folytatódik.