Polgári származása ellenére – Pátzay Pál és Bernáth Aurél ajánlására – 1949-ben felvették a budapesti Képzőművészeti Főiskolára, de tanulmányait 1951 végén megszakította. A főiskolai időszak alatt párhuzamosan Koffán Károlynál metszetkészítést tanult. Az ötvenes évek közepétől könyvillusztrációkat készített a Móra, a Szépirodalmi, a Magvető és az Európa könyvkiadók részére. 1964-ben Párizsban telepedett le, ahol tovább folytatta könyvillusztrátori munkásságát. Kezdetben a genfi Vöröskereszt megbízásából ismeretterjesztő füzeteket, plakátokat tervezett. Több ismert angol és francia kiadótól (Felix Gluck Press, Bayard Press, Hachette, Hatier, Flammarion, Bordas stb.) kapott megbízást gyerek- és ifjúsági könyvek illusztrálására. Számos könyve német, holland, spanyol, holland, svájci, japán, portugál és magyar kiadásban is megjelent. Kilencperces rajzfilmjének, a Pétalinak rajzait 1970-ben kiállításon is bemutatta a Studio Ranelagh-ban. A film könyvváltozatát 1975-ben Szirmocska és Gurigucímmel magyarul a Móra Kiadó jelentette meg. Illusztrátori munkáival többek között 1972-ben a bolognai, 1974-ben pedig a pozsonyi Nemzetközi Gyermekkönyvvásáron szerepelt.
Rajzait kedves humor, gazdag színvilág és képzelőerő jellemzi, és a gyerekolvasók elé olyan világot tár, amelyben a történet negatív hősei ellenszenvesek, de nem gonoszak. Az utóbbi években újra grafikával foglalkozik – rézkarcokat és rézkarcokból kiinduló, pasztellel, ceruzával, színes tintával, gouache-sal átdolgozott képeket készít, amelyeken az álom és a valóság határa összemosódik.
Bővebb életrajz
Polgári származása ellenére – Pátzay Pál és Bernáth Aurél ajánlására – 1949-ben felvették a budapesti Képzőművészeti Főiskolára, de tanulmányait 1951 végén megszakította. A főiskolai időszak alatt párhuzamosan Koffán Károlynál metszetkészítést tanult. Az ötvenes évek közepétől könyvillusztrációkat készített a Móra, a Szépirodalmi, a Magvető és az Európa könyvkiadók részére. 1964-ben Párizsban telepedett le, ahol tovább folytatta könyvillusztrátori munkásságát. Kezdetben a genfi Vöröskereszt megbízásából ismeretterjesztő füzeteket, plakátokat tervezett. Több ismert angol és francia kiadótól (Felix Gluck Press, Bayard Press, Hachette, Hatier, Flammarion, Bordas stb.) kapott megbízást gyerek- és ifjúsági könyvek illusztrálására. Számos könyve német, holland, spanyol, holland, svájci, japán, portugál és magyar kiadásban is megjelent. Kilencperces rajzfilmjének, a Pétalinak rajzait 1970-ben kiállításon is bemutatta a Studio Ranelagh-ban. A film könyvváltozatát 1975-ben Szirmocska és Gurigucímmel magyarul a Móra Kiadó jelentette meg. Illusztrátori munkáival többek között 1972-ben a bolognai, 1974-ben pedig a pozsonyi Nemzetközi Gyermekkönyvvásáron szerepelt.
Rajzait kedves humor, gazdag színvilág és képzelőerő jellemzi, és a gyerekolvasók elé olyan világot tár, amelyben a történet negatív hősei ellenszenvesek, de nem gonoszak. Az utóbbi években újra grafikával foglalkozik – rézkarcokat és rézkarcokból kiinduló, pasztellel, ceruzával, színes tintával, gouache-sal átdolgozott képeket készít, amelyeken az álom és a valóság határa összemosódik. Ezekkel a különböző technikával készült alkotásaival 1991-ben a következő csoportos kiállításokon vett részt: Noir et blanc (Bois Colombes), Musée Baron Gérard (Bayeux) és Salon d’Etampes, 1991-ben és 1992-ben Salon des Artistes Français(Párizs), Salon du petit format (UDAC, Párizs), La gravure dans tous ses états (UDAC, Párizs), 1994-ben és 1996-ban Miskolci Grafikai Biennálé, 1994 és 1998 között többször Biennale de gravure Linéa (Ermont), 1998-ban és 1999-ben Amicaldart (Párizs), 2000-ben a Les artistes de l’UDAC (Párizs). 2001-ben Râve et réalité dans la nature címmel a párizsi Galerie UDAC-ban, 2002-ben aktjaiból a Restaurant Casque d’Orban volt önálló kiállítása.
Egyéni kiállítások
Egyéni kiállítások
2001 • Râve et réalité dans la nature, Galerie UDAC, Párizs (F)
2002 • Restaurant Casque d’Orban, Párizs.
Válogatott csoportos kiállítások
Csoportos kiállítások
1991 • Noir et blanc, Bois Colombes (F) • Musée Baron Gérard, Bayeux (F) • Salon d’Etampes, Párizs (F)
1991, 1992 • Salon des Artistes Français, Párizs (F) • Salon du petit format, UDAC, Párizs (F) • La gravure dans tous ses états, UDAC, Párizs (F)
1994, 1996 • Miskolci Grafikai Biennálé, Miskolc
1994 és 1998 között • Biennale de gravure Linéa, Ermont (F)
1998, 1999 • Amicaldart, Párizs (F)
2000 • Les artistes de l’UDAC, UDAC, Párizs (F).
A cikk lejjebb folytatódik.