1920-1927: Magyar Képzőművészeti Főiskola (rajztanári oklevél), mesterei: Edvi Illés Aladár, Vaszary János. 1926-ban a Szinyei Társaság Ifjúsági Kiállításán elnyerte az akvarell-pasztell kategória fődíját; 1938-1939 között a római Collegium Hungaricum ösztöndíjasa; 1943-ban a Nemzeti Szalon kiállításán ENIT-díjat kapott. Az 1930-as évek elején hároméves afrikai tanulmányutat tett. Itt készült képeit 1936-ban mutatta be a Szalmássy Galériában. Főként tájképeket, figurákat, különböző foglalkozások képviselőit festette meg. Vaszary hatása elsősorban tájképein figyelhető meg. Egyéni stílusának meghatározó jegye az alakjainak határait hangsúlyozó, játékosan hajladozó kontúrvonal. A grafikáit idéző vonaljáték mellett fő kifejező ereje dekoratív színvilága. Képeinek témaválasztása és stílusa – néhány kisebb újítástól eltekintve – alig változott munkássága folyamán. A 60-as évek elejétől kompozícióin a koncentrikus körök különböző természeti motívumokkal (pl: öreg, kiszáradt fával) való összekapcsolása foglalkoztatta. Képeit szinte kizárólagosan tempera technikával festette. Hagyatékából nagyszámú tanulmányrajza ismeretes.
Egyéni kiállítások
Egyéni kiállítások
1936 • Szalmássy Galéria, Műterem, Budapest [Ispánki Józseffel]
1966 • Magyar Optikai Művek Művelődési Ház, Budapest
1971 • Fővárosi Művelődési Ház, Budapest
1978 • Fényes Adolf Terem, Budapest
1998 • ARTE Galéria, Budapest
Válogatott csoportos kiállítások
Válogatott csoportos kiállítások
1942 • Műbarát kiállítási terem, Budapest
1947 • Őszi Tárlat, Alkotás Művészház
1948 • Kaposvári művészek tárlata, Pécs
1960 • Képzőművésznők nemzetközi kiállítása, Műcsarnok, Budapest • Szocialista Mezőgazdaságunk, Szeged.
Művek közgyűjteményekben
Művek közgyűjteményekben
Magyar Nemzeti Galéria, Budapest.