Nádasdy János, id.

Tanulmányait 1927-ben Budapesten az Iparművészeti Iskolában kezdte, ahová Edvi-Illés Aladár és Pámer Imre ajánlja, majd Kajdi Béla, illetve Dudosits Jenő tanítványa lett. 1929-ben a Kecskeméti Művésztelepre került, ahol Révész Imre a mestere. 1929–35 között a Képzőművészeti Főiskolán Rudnay Gyula, Vaszary János, Lyka Károly és Réti Isván tanítványa. Nemes Marcell-díjban részesítik. Szabó Vladimir, Tóth Menyhért és Konecsni György egykori évfolyamtársaihoz mindvégig tartós barátság fűzte. 1939-ben mozgóképszínházat épít Szigetszentmiklóson, amit 1947-ben államosítottak és művészi pályája egy időre megszakadt. 1948–56-ig különböző gyárakban heggesztőként dolgozott, de közben festett és nagyméretű szénrajzokat készített. 1957-ben rehabilitálták, a Képzőművészeti Főiskolán – jó két évtizeddel később – államvizsgázott, és rajztanári állást kapott. Művésztelepekre hívták meg, tagja lett a Nagy István Képzőművészeti Csoportnak, számtalan díjban részesítették, szülővárosa díszpolgára lett. Rendszeresen részt vett kiállításokon külföldön: Németországban és az akkori Szovjetunióban. A szigetszentmiklósi képzőművészeti élet egyik újjászervezője, a helybéli fiatal művészgárda támogatója. Tanítványai közé tartoznak pl. Somogyi György és Puha Ferenc festőművészek, akik ma mesterüknek vallják. 1989-ben hunyt el szülővárosában.
Idős Nádasdy János 1958-ban kezdett újból intenzíven festeni. Innen számítható a szinte teljes festészeti megújulása, ami előrehaladott korához és a kor társadalmi körülményeit figyelembe véve, említésre méltó. Németországi és ausztriai utazásai során a 60-as években végre megismerkedhetett és betekintést nyerhetett olyan innovatív formai és képszerkezeti eljárásokba, amelyek bebizonyították számára, hogy festői szemlélete időszerű. 
Végső soron makacs akaratereje, az anyaghoz és a képiességhez fűződő érzékenysége, és a változó kor szellemének kritikus megfigyelőképessége tették lehetővé, hogy komoly életművet tudott az utókorra hagyni. „Művészetének értékrendje nemcsak jelzi, hanem igazolja, hogy épp az egyszerű, mindennapi dolgok a legnagyobban tudnak lenni…” írta róla Losonci Miklós.