1956-ig az egri Tanárképző Főiskola magyar-történelem szakos hallgatója volt. 1956 óta Párizsban él. 1962-ben a párizsi Sorbonne-on szerzett francia tanári oklevelet. 1962-ben barátaival megalapította a Magyar Műhely c. irodalmi, művészeti és kritikai folyóiratot, melynek ma is egyik szerkesztője. 1972-ben megalapította, 1977-ig pedig szerkesztette a könyvkiadóként is működő francia d”atelier c. lapot. 1970-90 között félállásban gépszedő, majd pedig fényszedő. 1987-ben alapította meg a p”ART című magyar nyelvű irodalmi videofolyóiratot Párizsban. A Chemin (ou)vert alapítvány alelnöke. Kétszer kapta meg a Centre National du Livre (Párizs) alkotói ösztöndíját. 1996: Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje; 2000: József Attila-díj. Párizsban és Budapesten él. Vizuális költészeti kiállításai voltak Magyarországon és külföldön (Franciaország, Hollandia, Olaszország, Portugália, Görögország, Brazília). Európai és Észak-amerikai avantgárd folyóiratokban publikálta írásait. 1985-86 között a Collège International de Philosophie-ban, 1994-ben és 1998-ban az Eötvös Loránd Tudományegyetem Magyar Irodalomtörténeti Intézetben tartott szemináriumot.
Film
Monológium I. (rend.: KOVÁCS BODOR S., 1997).
Irodalom
Ecritures: (A Fondation Nationale des Arts Graphiques et Plastiques kiállítás-katalógusa. A kiállítást rendezte és a katalógust szerkesztette Jérôme Peignot és Marc Dachy.) Párizs, 1980
A magyar irodalom története 1945-1975. IV. kötet, Budapest, 1982
ACZÉL G.: Képversek, Kozmosz Könyvek, Budapest, 1984
BÉLÁDI M.-POMOGÁTS B.-RÓNAY L.: A nyugati magyar irodalom 1945 után, Budapest, 1986
Kortárs Magyar Írók Kislexikona 1959-1988, Budapest, 1989
FRÁTER Z.-PETŐCZ A.: Médium-art, Budapest, 1990
BUJDOSÓ ALPÁR: Vetített irodalom, Magyar Műhely, Párizs-Bécs-Budapest, 1993
PEIGNOT, J.: Typoésie, Ed. Imprimerie Nationale, Párizs, 1993.
Egyéni kiállítások
Egyéni kiállítások
1999 • Czóbel Galéria, Hatvan.
Válogatott csoportos kiállítások
Válogatott csoportos kiállítások
1977 • Littérature à l’épreuve, Centre Georges Pompidou [d’atelier csoport], Párizs
1978 • Littérature à l’épreuve, Művelődési Ház, Le Havre • Signe graphique – espace poétique, Fondation Nationale des Arts Graphiques et Plastiques, Párizs
1979 • One World Poetry, Amsterdam
1980 • Présence Paris – Budapest, Palais Luxembourg, Párizs • Ecritures, Fondation Nationale des Arts Graphiques et Plastiques, Párizs
1981 • Signe-écriture-image-son, Galerie Trans/form, Párizs
1982 • Livres d’art et d’artistes, Galerie NRA, Párizs • Tisztelet a szülőföldnek. Külföldön élő magyar származású művészek II. kiállítása, Műcsarnok, Budapest
1983 • Où poser sa voix?, Centre Georges Pompidou, Párizs
1984 • Le Trou Noir, bárszínház, Párizs
1985 • L’images des mots, Centre Georges Pompidou, Párizs
1986 • Polyphonix 10, Galerie Lara Vinci, Párizs • Hommage à la révolution hongroise de 1956, M. de Neuilly-sur-Seine (FR)
1987 • Hommage à Kassák, Vasas Művelődési Ház • kép-vers/vers-kép, Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest • Bélyegképek, Szépművészeti Múzeum, Budapest
1988 • Flag, São Paulo (BR) • Xe Festival Européen de Poésie, Poésie et Image, Leuven (B) • Fixed Ideas, Szolnok • Post-Art International Exhibition of Visual/Experimental Poetry, San Diego State University (USA) • I. Mostra Internacional de Poesia Visual de São Paulo (BR)
1989 • Rencontres Internationales de Poésie, Trascon (FR) • Szabad terület, Magyar Műhely-találkozó, Szombathely
1990 • Graphic design, Brüsszel
1991 • Intouchable, Hommage à Rimbaud, Marseille (FR) • Collège International de Philosophie, Párizs
1992 • Images de sources éléctroniques, Magyar Intézet, Párizs • Project • House, Albany, New York (USA)
1993 • Hommage à Hermész, Keszthely • (Pré)texte à voir, Espace Donguy Galerie, Párizs • All about the Fox, Hildesheim (D)
1994 • International 100% Recycle Art Show, Matsuyama (JP)
1995 • Hommage à Moholy-Nagy, Magyar Fotográfiai Múzeum, Kecskemét • Nemzetközi Vizuális Költészeti Kiállítás, Keszthely • International Mini-Print Triennial, Tokió (JP)
1996 • Balassi Bálint Megyei Könyvtár, Salgótarján • Ars poetica, Kaposvár
1997 • I. Győri Nemzetközi Livres-Objets kiállítás, Győr
1998 • Hommage à Dick Higgins, Centro Nationale di Dramaturgia, Róma • Hommage à Dick Higgins, Winter Europa Festival, Ferentino (OL)
1999 • Groteszk 4, Kaposvár • Hommage à Dick Higgins, Ernst Múzeum, Budapest.