Nagybánya a Máramarosi-hegyek lábánál elterülő középkori bányászváros adott otthont fél évszázadon keresztül a modern magyar (és egyben közép-európai) festészet egyik központjaként számontartott ~nek. A művésztelep alapításának gondolata Hollósy Simon müncheni szabadiskolájában, ill. a személye körül kialakult baráti körben született. Hollósy, aki a kor követelményeinek megfelelően nyári plein air gyakorlatra akarta vinni iskoláját, örömmel fogadta Turmann Olivér polgármester meghívását, és két nagybányai tanítványa, Thorma János és Réti István közvetítésével iskolájával és a hozzájuk csatlakozó iskolán kívüli festőkkel 1896 májusában a városba érkezett. Hollósy mellett a kolónia alapítói közé tartozott Ferenczy Károly, Thorma János, Réti István, Iványi Grünwald Béla, Csók István, Glatz Oszkár, Nyilasy Sándor és mások. A művésztelep eseménytörténetében több periódus különíthető el: 1896–1901 között Hollósy szabadiskolája működött nyaranta (májustól szeptemberig) a városban, sok külföldi, különösen német, orosz és lengyel tanítvánnyal, párhuzamosan a szabad művészekkel, akik néhány kivétellel (Ferenczy, Thorma) a téli hónapokra visszatértek Budapestre. 1902–27 között működött a városban a Nagybányai Szabad Festőiskola, amelyet 1902-ben alapított Ferenczy Károly, Réti István, Thorma János és Iványi Grünwald Béla, 1912–37 között pedig a Nagybányai Festők Társasága (alapították 1911. október 21-én), amely intézményes keretet biztosított mind az iskola, mind az iskolán kívül dolgozó festők tevékenységéhez, és lehetővé tette az iskola és a művésztelep működését az első világháború után is, amikor a várost Romániához csatolták. A szabadiskola megszűnését követően, 1927-ben Mikola András és Krizsán János vezetésével megalakult a Nagybányai Szépművészeti Iskola, amely 1937-ig működött. 1937-ben a Nagybányai Festők Társasága megszűnésével ezt az iskolát is bezárták, és a város alapított egy új iskolát Gheorghe Manu és Ziffer Sándor irányításával, melyet a megalakuló új művészszervezet, a Képzőművészek Egyesülete vett pártfogása alá. A bécsi döntés után újra Mikola András és Krizsán János vezette az iskolát, míg lassú pangás után 1944-ben megszűnt. Az alapítástól 1930-ig nagyjából hatvan és száz között mozgott a ~en dolgozó festők száma. Teljességre törekvő felsorolásukat Réti István A nagybányai művésztelep című monográfiájának második kiadása tartalmazza (Budapest, 1994). A szabadiskolában tanuló növendékek tandíjat nem fizettek, csak modellpénzzel járultak hozzá a költségekhez. Kezdetben a négy alapító festő felváltva korrigált, később Ferenczy, majd Réti főiskolai elfoglaltsága, ill. Iványi Kecskemétre költözése (1909) után 1927-ig Thorma vezette az iskolát. Az első nyár (1896) kiemelkedő eseménye Szinyei Merse Pál, majd Kiss József (1843–1921) költő, A Hét című folyóirat főszerkesztőjének a látogatása volt. Utóbbinak köszönhetően kezdtek a ~ tagjai könyvillusztrációval is foglalkozni. Fennállása alatt a művésztelepnek (beleértve az iskolát is) három jelentős kiállítása volt: 1897-ben és 1898-ban Budapesten a régi Műcsarnokban (ma a Képzőművészeti Egyetem épülete) állították ki az évben született képeiket, 1912-ben pedig a ~en mutatták be huszonöt év termését egy nagy retrospektív kiállítás keretében. A két világháború között a festőiskola viszonylag zavartalan működését a bukaresti, iaľi és kisinyovi képzőművészeti főiskola növendékeinek jelenléte biztosította. Thorma minden ellenszolgáltatás nélkül vállalta nyári oktatásukat, jó kapcsolatokat építve ki ezáltal a román kultúra vezető személyiségeivel. A ~ stílustörténete és lehetséges periódusai eltérnek az eseménytörténeti beosztástól. Stíluselőzményként kell megemlíteni az 1870–90 között kibontakozó francia naturalizmust, amelynek kiemelkedő képviselői, Jules Bastien-Lepage, Léon Lhermitte, P. A. J. Dagnan-Bouveret nagy hatással voltak a Münchenben és Párizsban tanuló fiatalokra. Ezt a hatást erősítette a romantikus beállítottságú naturalista Hollósy Simon, aki a természettel való teljes azonosulást tekintve a festészet igazi céljának, erre buzdította tanítványait és barátait. Az elméleti síkon jól megfogalmazott naturalizmus-igény nehezen volt összeegyeztethető Hollósy másik célkitűzésével, a magyar művészet radikális megújításának szándékával, amely nem szorítkozhatott a tájképre, hanem ki kellett terjednie a vallási és történelmi témájú alkotásokra is. Ez magyarázza, hogy a kolónia első éveiben sok jelentős alkotás és heroikus próbálkozás született e műfajokban (Hollósy Simon: Rákóczi induló, 1897, majd változatok 1917-ig; Ferenczy Károly: A hegyibeszéd két változata, 1896–97; Háromkirályok, 1898; Józsefet eladják testvérei, 1900; Ábrahám áldozata, 1901 – valamennyi Magyar Nemzeti Galéria; Réti István: Honvédtemetés, 1899, Magyar Nemzeti Galéria; Thorma János: Békesség nektek!, 1897, Magyar Nemzeti Galéria; Csók István: És szabadíts meg minket a gonosztól, 1897; Iványi Grünwald Béla: Krisztus a Getsemáné kertben, 1903, a nagybányai evangélikus templom oltárképe). A nagy kompozíciókkal párhuzamosan készültek olyan plein air tanulmányok és alakos tájképek, amelyek az ember és a természet viszonyának rejtett összefüggéseit kutatva elvezettek a köznyelvben nagybányainak nevezett plein air vagy késő impresszionista tájfestészethez (Ferenczy Károly: Tavaszi táj a Virágheggyel, 1898, Magyar Nemzeti Galéria; Glatz Oszkár: Est a havason, 1897, Magyar Nemzeti Galéria; Iványi Grünwald Béla: Holdfelkelte, 1897, Magyar Nemzeti Galéria), mely mint egységes látásmód az 1900–07 közötti időszakban jellemezte a ~ festészetét. Kiemelkedő darabjai és egyben hosszú ideig példaként ható eredményei ennek az időszaknak Ferenczy Károly plein air képei (Márciusi est, 1902; Október, 1903; Nyári nap–Majális, 1906 – valamennyi Magyar Nemzeti Galéria) vagy Iványi Grünwald Béla impresszionista jellegű alkotásai (Ruhaszárítás, 1903, Magyar Nemzeti Galéria; Lugasban, 1903, magántulajdon). Későbbi példái Réti István (Idill, 1918, Magyar Nemzeti Galéria), Thorma János (Borsót fejtő parasztember, 1910, Magyar Nemzeti Galéria), ill. a ~ második nemzedékének munkái (Börtsök Samu: Reggeli napsütés, 1912, Magyar Nemzeti Galéria; Maticska Jenő: A Híd-utcai református templom, Magyar Nemzeti Galéria; Mikola András: Zazarpart, 1910-es évek, Magyar Nemzeti Galéria; Krizsán János: Nagybányai táj, 1931). A plein air naturalizmus éppen csak kialakult hagyományát szakította meg 1906–07-ben az úgynevezett „neósok”, neoimpresszionisták fellépése. A megnevezés helytelen, mert akikre alkalmazták, nem az impresszionizmust újították meg, hanem kifejezetten antinaturalista álláspontot képviselve egyes posztimpresszionista és avantgárd irányzatok (pointillizmus, szintetizmus, fauviz-mus, futurizmus, analitikus kubizmus, expresszionizmus) nyelvi elemeiből alakították ki saját kifejezésmódjukat. A mozgalom kezdeményezője és egyik legerőteljesebb képviselője Czóbel Béla volt, hozzá csatlakoztak azok a fiatalok, akik a nyarat általában Nagybányán, a teleket viszont Párizsban töltötték (1908-tól többnyire Henri Matisse iskolájában). 1907-ben Budapesten állítottak ki először együtt. A legismertebbek, Boromisza Tibor, Tihanyi Lajos, Perlrott Csaba Vilmos, Czigány Dezső, Ziffer Sándor, Pechán József, Galimberti Sándor, Bornemisza Géza, Kádár Géza, Kádár Béla, Réth Alfréd, Huszár Vilmos, Schönberger Armand, Kornai József – később a magyar vagy a nyugat-európai avantgárd képviselőiként dolgoztak tovább. Képeik (Czóbel: Kislány ágy előtt, 1905, magántulajdon; Boromisza: Nagybánya látképe, 1911 k., magántulajdon; Tihanyi Lajos: Nagybányai utcarészlet, 1908, Magyar Nemzeti Galéria; Perlrott Csaba Vilmos: Ziffer Sándor arcképe, 1908, Magyar Nemzeti Galéria; Czigány: Utcarészlet, 1906, magántulajdon; Ziffer: Önarckép, 1908 k., Pécs, Janus Pannonius Múzeum) ma a legrangosabb európai avantgárd tárlatok megbecsült darabjai. A neósok 1910–11-ig jártak Nagybányára, kivéve Ziffer Sándort, aki az első világháború idején Németországban töltött évek kivételével élete végéig a város lakója maradt. 1919 után ~ kiszakadt a magyar művészet közegéből, de eltérő hagyományai miatt nem kapcsolódhatott be a román festészet formarendjébe sem, ugyanakkor nyugat-európai kötődései is meglazultak. A továbbra is ott dolgozók jelentőségét érzékelteti, hogy az utolsó időszak kiemelkedő értékeit mindannyiszor a helyi hagyományt módosító modernitás eredményezte. Közéjük tartoznak Ziffer Sándor expresszionista, Perlrott Csaba Vilmos kubo-expresszionista, Mattis Teutsch János konstruktivista látásmódban festett képei, Klein József École de Paris-hatást közvetítő munkái, Aba-Novák Vilmos és Patkó Károly neoklasszicista alkotásai vagy Jándi Dávid expresszionista és neoklasszicista elemekből építkező kompozíciói. 1930 körül a nagybányai fiatalok egy csoportja a baloldali értékrend által preferált témák felé fordult, arra törekedve, hogy az avantgárd irányzatok nyelvi eszközeinek leegyszerűsítésével minél közvetlenebb formát adjon eszményeinek. Ennek az irányzatnak legjelentősebb képviselője Pittner Olivér volt. Mind a mai napig sok festő él Nagybányán, vagy keresi fel átmeneti időre a várost. Művészetük a korábbi tájfestészeti hagyományra építve kutatja a ma életérzésének korszerű kifejezési lehetőségeit.
Réti I.: A nagybányai művésztelep, Budapest, 1954 (második, kiegészített kiadás: 1994) • Mezei O.: Nagybánya. A hazai szabadiskolák múltjából, Budapest, 1983 • Nagybánya. Nagybányai festészet a neósok fellépésétől 1944-ig (szerk.: Jurecskó L.–Kishonti Zs.), Miskolc, 1992 • Murádin J.: Nagybánya. A festőtelep művészei, Miskolc, 1994 • Nagybánya művészete. Kiállítás a nagybányai művésztelep alapításának 100. évfordulója alkalmából (kat.), Budapest, Magyar Nemzeti Galéria, 1996 • Dokumentumok a Nagybányai Művésztelep történetéből. I. A nagybányai művészet és művésztelep a magyar sajtóban 1896–1909 (szerk.: Tímár Á.), Miskolc, 1996 • II. Válogatás a nagybányai művészek leveleiből 1893–1944 (szerk.: András E.–Bernáth M.), Miskolc, 1997 • III. A nagybányai művészet és művésztelep a magyar sajtóban 1910–1918 (szerk.: Tímár Á.), Miskolc, 2000 • IV. A nagybányai művészet és művésztelep a magyar sajtóban 1919–1944 (szerk.: Murádin J.), Miskolc 2000.
A cikk lejjebb folytatódik.