1968-72: Egri Tanárképző Főiskola, rajz-földrajz szak. Tanított és filozófiai tanulmányokat folytatott, az ember „kettős identitása” foglalkoztatta. 1978–85 között ennek nyomán készültek az „Élet játékai” és az „Álarckészítő” című festménysorozatok, valamint az archaizáló „Önarcképek – bal oldali latorként és jobb oldali latorként”. Az emberi pszichikumban rejlő kettősségek és ellentmondások jelennek meg a kettős portrékon és a Bartók művei nyomán keletkezett monotypia ciklusokon: „A Kékszakállú”, „Ikonok a XX. századból”, „Királyi álarcosok” (amely az 1992-es Téli Tárlaton III. díjat nyert). 1995-től egyre inkább a festői anyag és a festői eljárás érzéki világa válik a képi valóság céljává, tartalmává. A „Por és hamu” című ciklusa zárja le ezt a folyamatot, szinte teljesen szabad teret engedve az asszociációknak.
2000-ben két kiállítás – „A város” és a „Jelen-való” címekkel – ad erről számot.
Tagja a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének, a Magyar Festők Társaságának és az Új Szalon Váci Alkotóművészek Egyesületnek.
—————————————————————————–
A századvégek mindig apokaliptikus kérdésekkel és világvége hangulatokkal voltak terhesek. Ilyen volt voltaképpen ez is. Elég baj van a világban ma is, volt is, lesz is. A fine de siecle magyar terepen, a művészet mezőiben, némiképpen kaotikusnak mutatkozott. Tiszta stílusképletek nem nagyon jelentkeztek. A sok mindent befogadó posztmodern és transzavangárd jellemezte korunk magyar piktúráját is. Umberto Eco, korunk egyik legjelentősebb gondolkodója, írója, esztétája azt mondta: mindennek megvan a maga poszt-ja. A reneszánsz korában posztmodernnek számított, tehát Canaletto posztmodern művész volt, ugyanez mondható Watteau-ról is. Bizarr gondolat, de van benne valami. Tehát a magyar modernizmusbeli abszolút káosz ennek a poszt-ja. Különösen a posztmodernnek ez a jellemzője.
Azért mondom el mindezt, hogy el tudják helyezni Németh Árpád piktúráját a korban, hogy voltaképpen régi jelenségeket, motívumokat emel be a korba. Tehát, például ezt látni Csernus Tibornak, a korában egyik legjobb magyar piktornak a munkáin Párizsban, ahol Caravaggio és Hoggarth parafrázisokat fest. Tehát, régi korból beemel piktúrákat, és átértelmez. (Stílusdivatok is voltak az elmúlt tíz-tizenöt évben.)
N.Á. művei a figuralitás és a nonfiguráció, a tudatos építkezés és az esetlegesség határmezsgyéjén mozognak. Bátran nevezhetjük tradicionális festőnek. Hiszen a tassizmus és action painting ma már tradíció, csakúgy, mint a különféle csurgatásos technikák, G. Mathieu, Motherwell, Wols, Pollock történelmi alakok már. noha életművük a félmúltban készült, és nem a régmúltban.
N. Á. Itt látható művei, noha egységes képet mutatnak, legalább három műcsoportba sorolhatók. Az egyik a fossziliákra emlékeztető, márványos felületet mutató képek. Itt a művész a vászonra, papírra önti a festéket, hagyja, hogy a festék a természete szerint terjedjen szét, megszüntetve a holt papírt. Aztán ő belenyúl, és kiigazítja. Tehát, a személyes kézjegy, személyes jelenlét azért végül is ott van a munkákon. Ilyen a Por és hamu c. munka, és az Ősi formáció is kitűnő példa erre.
A második műcsoport az alluzív művek, ami voltaképpen majdnem valamennyi képre vonatkozik. Az alluzív kifejezést Stephan Mallarmé parnasszista költő találta ki több mint száz éve. Nem tudta akkor még, milyen fontos lesz később. Nem csak N.Á. művészetében van jelen, hanem nagyon sok kortárs festőnél. Az allúzió azt jelenti: célzás, sejtetés, a dolgok majdnem megmutatása. Oda van téve a dolog, de ha a néző nem kombinál, és nincs kellő affinitása a képhez, akkor bizony csak egy folthalmaznak látja. Ilyen alluzív művekből sokat látunk itt. Itt van például ez a virág féle munka. Ha nem kombinálunk, és ha nem tudunk társak lenni a művek megértésében, akkor valóban csak színes, esztétikusan felhordott színes foltokat látunk. Ilyen a Salome c. munka, és a Mint akit szárny emel. Tehát nagyon fontos a címadás, mert ad egy kis segítséget az érzékelést folytató személynek, hogy kontaktust tudjon tartani a művel. Csaknem szabad asszociációk lehetősége nyílik meg, tehát a néző bevonása rendkívül fontos.
A harmadik műcsoport, amit én úgy neveztem, erősen idézőjelbe téve, hogy „poszt-kondori ügyek”. Tudjuk, hogy Kondor Béla egyedülálló, tragikus sorsú festő volt századunk közepe felé. A Küzdelem az angyallal egy ilyen munka. a Bevonulás a városba pedig témájában is Kondort idézi, hiszen egyik fő műve a Szentek bevonulása a városba. Az Álarcosok c. kép is ide tartozik, amit én főműnek tartok, s amiről azt deríthetjük ki, figurához nyúl a művész, vagy sejthetően konkrét figurához, amely aztán nagyon szépen megtalálja helyét a kompozíción belül. Ezek a konkrét hivatkozások persze nem azt jelentik, hogy valamilyen másolatokról lenne szó, hanem elejtett szálakat felemel, és továbbvisz. Tehát inkább technikák és stílusok felelevenítése és alkalmazása a kifejezés érdekében. Fontos megemlíteni, hogy N. Á. kolorista festő, kitűnően bánik a színnel: festői festő, és ez borzasztóan fontos. Voltaképpen teoretikusan igaza van a kitűnő Werner Hoffmann művészettörténésznek, aki már régen mondja azt, hogy a különböző aktivista, informel struktúrákat – fluxus, performansz, body art stb. – a művészietlenség művészetének lehet nevezni. Ahol nem a műtárgy létrehozása a fontos, hanem egy magatartásforma prezentálása. Tehát, voltaképpen a keletkező mű kiesik az emberi és művészi dologból.
N. Á. piktúrája annyira személyes, hogy számára és számunkra is igen fontos a message, az üzenet. A belső közlés, amely minden valamirevaló műalkotásnak sajátja. Nagyon nagy szükség van ilyen művekre, amelyek intimek, tapinthatóan festékszagúak: azaz festményekre. Ezt nem pótolhatja az internet nyelv, mint ahogy a szépen tipografizált könyvet sem pótolhatja a videókazetta. Gratulálok a művésznek, fogadják szeretettel munkáit. (Dr. Hann Ferenc művészettörténész)
Elhangzott 2000. július 22-én, a Gorka Múzeumban, Németh Árpád kiállításának megnyitóján.
Irodalom
Dr. Németh János (szerk.): Képben bujdosó, Mikszáth Kiadó, 2000.
Egyéni kiállítások
Egyéni kiállítások
1983 • Rétság, Művelődési Központ
1989 • Vác, Könyvtár Galéria
1991 • Budapest, Vízivárosi Galéria
1992 • „Nyitott határok”- Medvesalja találkozó, Cered • Zebegény, Kis Galéria
1993 • Sződliget, Művelődési Ház
1994 • Vác, Könyvtár Galéria
1995 • Kor-Szellem-Kör Galéria, Csömör • Diósjenő, Iskola Galéria • Verőce, Művelődési Ház
1998 • Vác, Városház Galéria • Rétság, Városi Galéria
2000 • Balassagyarmat, Madách Galéria • Vác, Könyvtár Galéria • Verőce, Gorka Múzeum
Válogatott csoportos kiállítások
Csoportos kiállítások
1992 • Téli Tárlat, Vác III. díj
1993-2000 • Téli Tárlatok, Vác (Madách Galéria)
1994 • Hét magyar festő (Kultúrpalota), Székelyudvarhely
2000 • Hidak 2000 Velké Leváry nemzetközi kiállítás (osztrák, cseh, szlovák, magyar festők) • Szentendre, Művészet Malom • Millenniumi kiállítás
Új Szalon, Arcus Galéria.