A festőcsoport tagjai: Berény Róbert, Czóbel Béla, Czigány Dezső, Kernstok Károly, Márffy Ödön, Orbán Dezső, Pór Bertalan és Tihanyi Lajos. 1904–14 között, a 20. századi modern európai művészet nagy évtizedeként számontartott időszakban kapcsolódott össze legszorosabban pályafutásuk. Ők alkották a magvát annak a csoportosulásnak, amely ebben az időszakban művészetével kapcsolódott a társadalmi reformokat követelők egyre szélesedő táborához, és amely ~ elnevezéssel vonult be a magyar művészettörténetbe. A modern francia festészet, ezen belül elsősorban Paul Cézanne és Henri Matisse példáján okulva alakították ki művészi elveiket. A tájkép, csendélet, portré és akt festői eszközökre koncentráló műfaja elsősorban ideológia-mentességénél fogva vált alkalmassá művészi elveik kifejtésére. Tájképeiken a nagybányai festészet hagyományai kapcsolódnak a cézanne-i masszívan konstruktív formaképzéssel és dominánsan hideg színvilággal. Csendéleteik java a tudatos komponálás törvényszerűségeinek kutatásával szintén Cézanne követését mutatja. Karakteresen expresszív portré- és önarcképfestészetükben hangsúlyosabb a lélekábrázolás, mint a kortárs francia művészetben. Aktábrázolásaikban szintén az expresszivitás dominál, a plasztikus testformákkal való konstruktív bánásmód helyettesíti a téma eredendően érzéki jellegét. Csoportaktképeikre pedig elsősorban a monumentalitás jellemző, valamint Matisse és körének hatása. Bár a résztvevők szórványosan már ismerték egymást különböző hazai és külföldi – főként müncheni – tanulmányaik idejéből, 1904 körüli párizsi tartózkodásuk fűzte szorosabbra kapcsolataikat. Bölöni György műkritikus 1909. április végétől július elejéig tartó vándorkiállítást szervezett Új magyar festők címmel Kolozsvár–Nagyvárad–Arad útvonalon, amelyen a Magyar Impresszionisták és Naturalisták Körének (MIÉNK) számos tagja, valamint Orbán és Pór kivételével a későbbi Nyolcak is részt vettek. E kiállítás-sorozat anyagának javát 1909–10 fordulóján Új Képek címmel Budapesten is bemutatták a Könyves Kálmán Szalonban. Meghívott művészként szerepeltek még ekkor Jakobovits Artúr (1880–1945) és Kövesházi Kalmár Elza. A tárlattal foglalkozó korabeli kritikákban az új művészcsoportosulást említették Kernstok és iskolája, Kernstok-csoport, Kernstok és társai, ultramodernek és francia mintára általában pejoratív értelemben chercheur-ök, azaz keresők elnevezéssel. Az Új Képek-kiállítással kapcsolatos kritikák szoros párhuzamot vontak Ady Endre és A Holnap költői mozgalma, valamint a korabeli Magyarországon legmodernebb festői produktumokat bemutató Kernstok-csoport művészete között. A ~ baráti és ismeretségi köre kiterjedt a polgári radikális mozgalom prominens személyiségeit is magában foglaló liberális értelmiség színe-javára. Közeli barátjuknak és harcostársuknak tudhatták Ady Endrét, aminek következtében váltak azután Kernstokék a piktúra holnaposaivá, és művészetük a kritikusok tollán festészeti adyzmussá, amellyel hol pejoratíve, hol pedig büszkén vállalva és hirdetve kapcsolódott össze tevékenységük a köztudatban. Az Új Képek-kiállítás zárulta után nem sokkal Meller Simon, Hatvany Lajos és Vészi József szervezésében Paul Cassirer műkereskedő magyar festők műveiből rendezett reprezentatív kiállítást Berlinben. Az 1910 február–márciusában megrendezett tárlat a modern magyar festészet első nagyszabású külföldi bemutatkozása volt. A Ferenczy Károly műveit megtöltő nagyterem tőszomszédságában mutatták be a magyar neoimpresszionisták, vagyis a későbbi ~ és Iványi Grünwald Béla munkáit. 1911 áprilisának elején a korabeli sajtóban megjelent híradások szerint megalakult a ~ művészcsoport. Az eseményre egyes források szerint Orbán műtermében került sor, a névválasztás pedig Berény ötlete volt. 1911. május 6-án nyílt meg a ~ második, de ilyen elnevezés alatti első kiállítása a Nemzeti Szalonban. Az alapítók közül heten mutatták be ekkor legújabb műveiket, s bár a tárlat katalógusának borítóján szerepelt Czóbel neve is, helyette négy meghívott művész, Fémes Beck Vilmos, Vedres Márk, Lesznai Anna és Lehel Mária (1889–1973) csatlakozott a csoporthoz. Az 1911-es kiállítás műtárgyanyaga majdnem hiánytalan összművészeti programot mutat. Festmények, grafikák, szobrok, érmek és plakettek, falkép-, hímzés- és mozaiktervek együttesen szerepeltek a bemutatón. Az 1912 májusa és szeptembere között Kölnben megrendezett nemzetközi műtárlaton a csoportjelleg hangsúlyozása nélkül szerepeltek a ~ tagjai Czóbel és Pór kivételével, többek között Fémes Beck és Vedres társaságában. A modern magyar művészetet dúsan reprezentáló kiállítás volt az utolsó alkalom, amikor a ~ ilyen nagy számban és együttesnek mondható módon léptek fel a nyilvánosság előtt. A ~ harmadik, s ily néven egyben utolsó közös kiállítására 1912 november–decemberében került sor, ismét a Nemzeti Szalonban. Ezen azonban már csak öten, Berény, Orbán, Pór, Tihanyi és Fémes Beck vettek részt. A ~ harmadik tárlatán kiállító művészek immár Orbánt is nélkülözve, 1914-ben a bécsi Brüko Szalonban rendeztek közös kiállítást. A ~ számos tagjának útja az őszirózsás forradalom és a Tanácsköztársaság idején ismét összetalálkozott, szórványosan a későbbiekben is állítottak ki együtt, pl. a Képzőművészek Új Társasága keretein belül a húszas évek közepétől, de a ~ mint csoport története az első világháború kezdetével végérvényesen lezárult.
Feleky G.: A Nyolcak. A „Nyolcak” kiállításának katalógusa, Budapest, 1911. 5–13. • Bölöni Gy.: Képek között, Budapest, 1967 • Passuth K.: A Nyolcak, az első magyar konstruktív törekvésű csoport. (Festészetük műfaj szerinti elemzése), Művészettörténeti Értesítő, 1964/2., 110–124. • Passuth K.: A Nyolcak festészete, Budapest, 1967 (2. kiadás: 1972) • Sarkadi E.: Gondolatok a „Nyolcak” művészcsoport tudománytörténeti értékeléséhez, A Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 1980, Pécs, 1981. 337–349.
