Autodidakta művész. 1972 után néhány évig Szentendrén élt. 1969 és 1973 között a Szentendrei Szabadtéri Tárlatokon állított ki. Budapestre költözött. 1983-tól Franciaországban élt. 1986-ban felvételt nyert a La Maison des Artistes tagjai közé. 1993-ban visszatelepült Magyarországra, a görög-keleti egyház tagja lett. 1999 telétől másfél évet New Yorkban töltött. ~ indulását az avantgárd – Kandinszkij, Miró, Klee, Korniss, Vajda -, a szürrealizmus, valamint a beat-nemzedék határozta meg. Jelen volt a Vajda Lajos Stúdió megalakulásának folyamatánál, de mire a csoport kialakult, már nem tartozott tagjai sorába. A 70-es évek közepétől fatáblára és vászonra allegorikus, mitologikus képeket festett, melyeket nagy műgond, finom színvilág jellemez. Alkotásain a festő az ezoterikus keresztény gondolkodásból, a világirodalom nagy alkotásaiból és középkori festők hagyományaiból, műveiből is merít, utal azokra. Grafikáin (szén, pasztell, ceruza) is ugyanez a világ jelenik meg. A 80-as évektől kő- és fafaragással is foglalkozik. Vonzódik a primitív művészetekhez, ősi kultúrákhoz. Egész életművén keresztül foglalkoztatja a hagyomány(ok)hoz való viszony és azok értelmezése. Több száz domborműfaragványt készített. A 90-es évek elején kezdett szénrajz-sorozatának – az Apokaliptikus bestiárium lapjainak megvalósításához. Művészete előző korszakaihoz képest egyfajta klasszicizálódás felé mutat. Más egykorú munkáin a faktúra gyűrése, nyomósablonok használata a szürrealisták öröksége. 1983 és 1993 között készült művei szinte csaknem teljes egészében francia gyűjtők tulajdonába kerültek. 1993 után – mely visszapillantással indult a 70-es évek műveire – új ihlető forrása a bizánci művészet.
Irodalom
P. SZABÓ E.: ~ kiállítása, Új Tükör, 1983. május 1.
MEZEI O.: ~ kiállítása, Vigília, 1983/9.
FRANK, J.: Round the Galleries, New Hungarian Quarterly, No 92., Winter, 1983
P. I.: Lemondással a végső formuláért. ~ székesfehérvári retrospektív kiállításáról, Fejér Megyei Hírlap, 1998. július 6.
SOMOGYI GY.: Aranykor és Paradicsomkert. ~ kiállítása Székesfehérváron, Árgus, 1998. november-dec.
Egyéni kiállítások
Egyéni kiállítások
1974 • Budapesti Műszaki Egyetem, Budapest
1975 • Toldi Mozi, Budapest
1976 • SZOTE, Szeged
1978 • Művelődési Ház, Budakeszi
1982 • Művelődési Ház, Kiskunhalas
1983 • Óbudai Pincegaléria, Budapest
1983 • Galerie Etienne de Causans, Párizs
1986 • Librairie L’Espace Bleu, Párizs
1996 • Kertész Galéria, Szentendre
1998 • Szent István Művelődési Ház, Székesfehérvár
1999 • Paper and Stone, China 2000, Fine Art, New York
1999 • Apocalyptic Bestiary, Il Buco, New York
2000 • Komédium Galéria, Budapest
Válogatott csoportos kiállítások
Válogatott csoportos kiállítások
1972 • IDEGn, Metró Klub, Budapest
1974 • Amatőr Művészek Nemzetközi Kiállítása, Ernst Múzeum, Budapest
1976 • Népművelési Intézet, Budapest
1982 • Pest Megyei Tárlat, Szentendrei Képtár
1983 • Kortárs szentendrei művészet, Devlet Resim Heykel Müzesi, Ankara és Güzel Sanatlar G., Isztambul
1983 • Magyar festészet, Stockholm és Göteborg
1990 • Válogatás a Vajda Lajos Stúdió művészeinek munkáiból, Södertelje, Konsthalle
1998 • Modern magyar művészek a Kolozsváry-gyűjteményben, Műcsarnok, Budapest
1999 • A Vajda Lajos Stúdió Kiállítása, Takács Lajos gyűjteménye, Vajda LSG, Szentendre.
Művek közgyűjteményekben
Művek közgyűjteményekben
Intercisa Múzeum, Dunaújváros.